Hanula Gergely János evangéliumához írt gondolatai ennek a kommentár sorozatnak az első kötetét jelentik. A rövid Bevezető (11–38.) célja, hogy tájékoztatást adjon az olvasónak az adott könyv megírásának körülményeiről, valamint megismertesse vele a könyv főbb teológiai gondolatait, hangsúlyait. Hanula már az első oldalakon egyértelművé teszi, hogy noha az ilyen jelle gű bevezetések tudományos értéke vitathatatlan, de egyfelől a keletkezés körülményeinek rekonstruálása nem kecsegtet túl sok reménnyel, másfelől az evangélium megértéséhez sem visznek feltétlenül lényegesen közelebb. A valódi megértéshez ugyanis a befogadó, a mi esetünkben tehát az olvasó jelentésalkotó munkájára is szükség van. Mindazonáltal vázlatosan áttekinti az evangélium keletkezésére vonatkozó elgondolásokat, de állást nem foglal semelyik elmélet mellett. Pontosabban a szöveg „működésére koncentráló strukturalista, illetve a benne foglalt kommunikációt megérteni kívánó narratív értelmezést” (17.) preferálja. Ezzel az olvasót szabaddá teszi arra, hogy saját döntéseket hozzon, ugyanakkor egyedül is hagyja kérdéseivel. Miközben a szövegre fókuszálás egyáltalán nem tekinthető zsákutcának, főleg, ha a Bibliáról van szó, ennek megvannak a maga korlátai is, „mert nem lehetséges a szöveg megértése az antik kontextusról alkotott előzetes képzetek nélkül” (uo.). Ez pedig a János evangéliuma, de általában a János nevével jegyzett iratok esetében különösen nehezen detektálható. „A szókincs zártsága, a mondatok többnyire (legalábbis a kor magas irodalmának mércéje szerint) egyszerű szerkesztettsége valóban a könnyen érthetőség látszatát kelti, ám összetettségében is felfejthető szintaxis (és az ebben közvetített információk) hiánya adja a negyedik evangélium sokféle értelmezésének a lehetőségét” (18.). A szavak és képzetek sokféleségének, a komplex szimbolikának a meg értését pedig tovább nehezíti János iróniája. „Nem a szó köznapi értelmében véve (mint gúny), hanem abban a retorikai-stilisztikai értelemben, mint olyan állítás, amely szó szerinti értelmében ellentmond valóságos kontextusának” (20.). Ilyen ironikus értelemben olvasunk az újjászületésről, Krisztus testének megevéséről vagy éppen a látásról, amely képek alkalmazása során a szereplők értetlensége saját megértésünk korlátaira is felhívja a figyelmünket.
Ezen nehézségek és a komplexitás hangsúlyozása után joggal várhatnánk, hogy betekintést nyerünk ebbe a világba. Egy-egy kifejezést alapul véve, ez részben meg is történik. A „Bibliai teológiai hangsúlyok” elénk tárják bizonyos teológia fogalmak gazdagságát, „a feszült kimondani akarásból fakadó dadogást’” (25.), de olyan, az evangéliumra jellemző teológiai alapkoncepciók, mint a dualisztikus világkép, az eszkatológia értelme és jelentősége János evangéliumában vagy éppen az Isten gyermekei kép alkalmazása nincsenek kifejtve, ha egyáltalán, akkor is csak érintőlegesen jelennek meg, noha a szöveget olvasva lépten-nyomon találkozunk ezekkel. Elfogadható, hogy éppen a különféle helyeken eltérő színárnyalatok és jelentéstartalmak teszik egésszé a képet, mindazonáltal szükségét látnánk legalább egy keretnek, ami ezt szegélyezi. És amely keret meghatározása az elsődleges célkitűzése a Bevezetésnek.
A kommentár alapvetése, hogy a Biblia adott könyve mellé kíván segédanyagot adni, a két szöveg, a Szentírás és a magyarázat párhuzamos, egyidejű olvasására biztat. Ennek megfelelően a kommentár az evangélium szövegét nem tartalmazza, viszont a RÚF felosztását követve közli a szakaszokhoz kapcsolódó észrevételeket, amit minden esetben kiegészít egy ún. „Üzenet”, ami a magyarázat mellett irányt szeretne adni a továbbgondoláshoz. Hanula Gergely magyarázatában, elhagyva a klasszikusnak tekinthető kommentárok jellegzetes struktúráját, nem mondatról mondatra halad, hanem az értő olvasás felé irányít. Ezért néha úgy tűnik, ugrál a szövegben, egymástól látszólag távol lévő gondolatokat kapcsol össze, de az első néhány magyarázat elolvasása, a szerző stílusának megszokása után igazán élvezetes kirándulásokra indulhatunk. A szöveg megértése és magyarázata egy olyan sajátos gondolkodást közvetít, ami nem kényszeríti ránk magát, de mégis befolyásol; nem válaszol meg, sőt, fel sem tesz minden kérdést, de irányít. A szerző bevallása szerint is „nyitott műként” (Umberto Eco) tekint az evangélium szövegére, és saját szövege is ennek megfelelően válik érthetővé. Stílusa olvasmányos, és kimondatlanul, ám jól érzékelhetően az általa nagyra tartott egyházatyák értelmezési módszerét követi. A görög kifejezések magyarázatai Hanula kettős elköteleződéséről tanúskodnak, egyszerre figyeli filológusként és teológusként a szöveg rezdüléseit, miközben az abban megjelenő áthallásokat tudatosan kibontatlanul hagyja. Ennek kikutatása maradjon az olvasóra. Az író tehát aktív olvasót tételez, aki nem csupán tudomásul veszi, hogy az itt megjelenő gondolattal, képpel például Pálnál vagy az Ószövetségben is találkozunk, de veszi a fáradtságot, hogy felüsse az adott helyet a Bibliában, és ezt is beleszője saját értelmezésébe. Összességében tehát egy olyan nyitottságot vár el a könyv olvasójától, ami valóban alkotómunka, és nem csupán az információk be és elfogadása. Ezért lehet hasznos a kötet nemcsak a lelkészeknek, hanem – a kommentár eredeti szándékának teljesen eleget téve! – minden Bibliát olvasó érdeklődő számára.
Kókai-Nagy Viktor
A recenzió a Collegium Doctorum 20. évfolyam 2024/2. számában jelent meg (273-275 o.)
Kevesebb
