A lélek szárnyalása
János apostolról, a tizenkét tanítvány egyikéről, azt már a hittanosok is tudják, hogy a nevéhez egy evangélium fűződik. A Biblia világában jártasabbak talán azt is tudni vélik, hogy a kora keresztyénségtől kezdve János szimbóluma a sas volt, és az evangéliumban szeretett tanítványként nevezi magát. Azt viszont már csak a „feketeöves” teológusok tanulták, hogy Alexandriai Kelemen „lelki” evangéliumnak nevezte János művét, és azt is, hogy tényleg János írta-e az evangéliumot, vagy, hogy valóban Jánosra kell-e gondolnunk, amikor azt olvassuk, hogy „a tanítvány, akit Jézus szeretett”?
Bővebben
János evangéliuma sok mindenben különbözik a többi evangéliumtól: összetettsége miatt nehezebb olvasmány, helyes értelmezése komoly háttérismeretet igényel, ugyanakkor megéri elmélyülni a szövegben. Már csak a felütésének értelmezése is elegendő lenne egy teológiai disszertációhoz: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt.” Az évezredek során sokan sokféleképpen magyarázták az evangéliumot, felvállalva a lehetetlennek tűnő küldetést, amit Órigenész János evangéliumához írt kommentárjában így fogalmaz meg érzékletesen: „Mily nagy értelemre van szükségünk tehát, hogy az egyszerű nyelv cserépedényeiben őrzött Igét […] képesek legyünk méltóképpen felfogni, kell-e még mondanunk?”
A Kálvin Kiadó 2014-ben jelentette meg a Magyar Bibliatársulat revideált új fordítás Bibliáját. Hanula Gergely János evangéliuma című magyarázata egy sorozat elsőjeként ehhez az egy évtizede megjelent bibliakiadáshoz kapcsolódik. A kommentárok a teológusok, lelkipásztorok számára a prédikációra való felkészülésben, presbiterek és a gyülekezeti tagok számára pedig a mindennapos bibliaolvasáshoz nyújtanak segítséget. Az évezredes szövegek megértése az antik kontextusról alkotott előzetes ismeretek nélkül nehéz lehet, ugyanakkor a keletkezéstörténet kikutatása, az evangélium írójának kilétének nyomozása sokszor elfedi az igazi lényeget, azt, hogyan találkozik a szöveg és az olvasója, hogyan szólítja meg az isteni üzenet a ma emberét.
Furcsa paradoxon, hogy bár sokak szerint János evangéliuma az Újszövetség legkönnyebben olvasható része, mégis ehhez készült a legtöbb kommentár. Ennek okát Hanula Gergely abban látja, hogy az evangélium „nem információkat, adatokat tárol, hanem párbeszédre készteti az olvasót”. A szövegben rejtett szimbólumok, a sokszor ironikus nyelvhasználat értelmezése másfajta pozíciót igényel az olvasótól, mint a többi evangélium. A János evangélium magyarázata ebben is segíti az olvasót – részről részre haladva közérthető módon nyitja meg a szöveg mélységeit, mindehhez minden alkalommal egy-egy üzenetet is kapcsol, segítve ezzel a jobb megértést, az elemelkedést, a Lélek szárnyalását. A hit és a mellé ragasztott tudás közösen nyitja meg az evangélium szövegét, pontosítja a hangsúlyokat, segít eljutni arra az állapotra, amelyet a szeretett tanítvány is megtapasztalt az üres sírt látva: „látott, és hitt”.
Pompor Zoltán
Hanula Gergely: János evangéliuma
Kálvin Kiadó, 296 oldal, 3900 Ft
A recenzió a Könyvhét internetes könyves magazinban jelent meg 2024. december 18-án.
Kevesebb
Kókai-Nagy Viktor recenziója a Collegium Doctorumban
Évek óta folynak az előkészületek, hogy a revideált új fordítású Biblia könyveihez készüljön egy kommentársorozat, amely alapvetően nem a szövegek tudományos vizsgálatához kíván hozzájárulni – noha ennek eredményeit nem nélkülözi –, hanem a Bibliát olvasóknak akar támaszt adni a szöveg megértéséhez. Ennek megfelelően a kötetek olvasóközönségét sem csak a szakemberekben határozta meg a kiadó, hanem azon érdeklődők körében, akik a primer szöveg jobb megértése érdekében örömmel vesznek a kezükbe a Szentírásról szóló irodalmat is. Tovább színesíti a képet, hogy a kommentársorozat szerzői csupán néhány szerkesztői javaslatot kaptak a munkához, így sajátos stílusuk, szövegértésük még személyesebbé teszi a végeredményt.
Hanula Gergely János evangéliumához írt gondolatai ennek a kommentár sorozatnak az első kötetét jelentik. A rövid Bevezető (11–38.) célja, hogy tájékoztatást adjon az olvasónak az adott könyv megírásának körülményeiről, valamint megismertesse vele a könyv főbb teológiai gondolatait, hangsúlyait. Hanula már az első oldalakon egyértelművé teszi, hogy noha az ilyen jelle gű bevezetések tudományos értéke vitathatatlan, de egyfelől a keletkezés körülményeinek rekonstruálása nem kecsegtet túl sok reménnyel, másfelől az evangélium megértéséhez sem visznek feltétlenül lényegesen közelebb. A valódi megértéshez ugyanis a befogadó, a mi esetünkben tehát az olvasó jelentésalkotó munkájára is szükség van. Mindazonáltal vázlatosan áttekinti az evangélium keletkezésére vonatkozó elgondolásokat, de állást nem foglal semelyik elmélet mellett. Pontosabban a szöveg „működésére koncentráló strukturalista, illetve a benne foglalt kommunikációt megérteni kívánó narratív értelmezést” (17.) preferálja. Ezzel az olvasót szabaddá teszi arra, hogy saját döntéseket hozzon, ugyanakkor egyedül is hagyja kérdéseivel. Miközben a szövegre fókuszálás egyáltalán nem tekinthető zsákutcának, főleg, ha a Bibliáról van szó, ennek megvannak a maga korlátai is, „mert nem lehetséges a szöveg megértése az antik kontextusról alkotott előzetes képzetek nélkül” (uo.). Ez pedig a János evangéliuma, de általában a János nevével jegyzett iratok esetében különösen nehezen detektálható. „A szókincs zártsága, a mondatok többnyire (legalábbis a kor magas irodalmának mércéje szerint) egyszerű szerkesztettsége valóban a könnyen érthetőség látszatát kelti, ám összetettségében is felfejthető szintaxis (és az ebben közvetített információk) hiánya adja a negyedik evangélium sokféle értelmezésének a lehetőségét” (18.). A szavak és képzetek sokféleségének, a komplex szimbolikának a meg értését pedig tovább nehezíti János iróniája. „Nem a szó köznapi értelmében véve (mint gúny), hanem abban a retorikai-stilisztikai értelemben, mint olyan állítás, amely szó szerinti értelmében ellentmond valóságos kontextusának” (20.). Ilyen ironikus értelemben olvasunk az újjászületésről, Krisztus testének megevéséről vagy éppen a látásról, amely képek alkalmazása során a szereplők értetlensége saját megértésünk korlátaira is felhívja a figyelmünket.
Ezen nehézségek és a komplexitás hangsúlyozása után joggal várhatnánk, hogy betekintést nyerünk ebbe a világba. Egy-egy kifejezést alapul véve, ez részben meg is történik. A „Bibliai teológiai hangsúlyok” elénk tárják bizonyos teológia fogalmak gazdagságát, „a feszült kimondani akarásból fakadó dadogást’” (25.), de olyan, az evangéliumra jellemző teológiai alapkoncepciók, mint a dualisztikus világkép, az eszkatológia értelme és jelentősége János evangéliumában vagy éppen az Isten gyermekei kép alkalmazása nincsenek kifejtve, ha egyáltalán, akkor is csak érintőlegesen jelennek meg, noha a szöveget olvasva lépten-nyomon találkozunk ezekkel. Elfogadható, hogy éppen a különféle helyeken eltérő színárnyalatok és jelentéstartalmak teszik egésszé a képet, mindazonáltal szükségét látnánk legalább egy keretnek, ami ezt szegélyezi. És amely keret meghatározása az elsődleges célkitűzése a Bevezetésnek.
A kommentár alapvetése, hogy a Biblia adott könyve mellé kíván segédanyagot adni, a két szöveg, a Szentírás és a magyarázat párhuzamos, egyidejű olvasására biztat. Ennek megfelelően a kommentár az evangélium szövegét nem tartalmazza, viszont a RÚF felosztását követve közli a szakaszokhoz kapcsolódó észrevételeket, amit minden esetben kiegészít egy ún. „Üzenet”, ami a magyarázat mellett irányt szeretne adni a továbbgondoláshoz. Hanula Gergely magyarázatában, elhagyva a klasszikusnak tekinthető kommentárok jellegzetes struktúráját, nem mondatról mondatra halad, hanem az értő olvasás felé irányít. Ezért néha úgy tűnik, ugrál a szövegben, egymástól látszólag távol lévő gondolatokat kapcsol össze, de az első néhány magyarázat elolvasása, a szerző stílusának megszokása után igazán élvezetes kirándulásokra indulhatunk. A szöveg megértése és magyarázata egy olyan sajátos gondolkodást közvetít, ami nem kényszeríti ránk magát, de mégis befolyásol; nem válaszol meg, sőt, fel sem tesz minden kérdést, de irányít. A szerző bevallása szerint is „nyitott műként” (Umberto Eco) tekint az evangélium szövegére, és saját szövege is ennek megfelelően válik érthetővé. Stílusa olvasmányos, és kimondatlanul, ám jól érzékelhetően az általa nagyra tartott egyházatyák értelmezési módszerét követi. A görög kifejezések magyarázatai Hanula kettős elköteleződéséről tanúskodnak, egyszerre figyeli filológusként és teológusként a szöveg rezdüléseit, miközben az abban megjelenő áthallásokat tudatosan kibontatlanul hagyja. Ennek kikutatása maradjon az olvasóra. Az író tehát aktív olvasót tételez, aki nem csupán tudomásul veszi, hogy az itt megjelenő gondolattal, képpel például Pálnál vagy az Ószövetségben is találkozunk, de veszi a fáradtságot, hogy felüsse az adott helyet a Bibliában, és ezt is beleszője saját értelmezésébe. Összességében tehát egy olyan nyitottságot vár el a könyv olvasójától, ami valóban alkotómunka, és nem csupán az információk be és elfogadása. Ezért lehet hasznos a kötet nemcsak a lelkészeknek, hanem – a kommentár eredeti szándékának teljesen eleget téve! – minden Bibliát olvasó érdeklődő számára.
Kókai-Nagy Viktor
A recenzió a Collegium Doctorum 20. évfolyam 2024/2. számában jelent meg (273-275 o.)