Jusson nekem a benned működő lélekből kétszeres rész!
Sándor Endre

Jusson nekem a benned működő lélekből kétszeres rész!

Elizeus próféta élete és üzenete

Napjainkban azzal találkozunk lépten-nyomon, erről szólnak a híradások, az emberek beszélgetései vagy ki nem mondott vágyai, hogy legyen sok pénzük, legyenek földjeik, birtokaik, házaik - evilági értékeik, mert azt hiszik, hogy ez teszi őket boldoggá. Ebben a könyvben egy olyan emberrel találkozunk, aki mindebbe beleszületik, de abban a pillanatban, amikor felfedezi, hogy az evilági gazdagságon túl van egy másik gazdagság is, vannak lelki értékek, nem ideig valók, hanem örökkévalók (1Kir 19,19–21), azonnal fölhagy a birtokkal, otthagyja a szolgákat és követi Isten elhívását. Nézzük meg közelebbről ennek a férfinak az életét, szolgálatát, aki a legnagyobbra, az élő Istenre, az Úrra bízza az életét, s nem az evilági gazdagságot akarja örökölni és szolgálni, hanem a lelki gazdagság érdekli, s így gazdagít másokat is. Mert soha nem keresi a maga hasznát, hanem mindig a másik emberért él, amikor Isten dicsőségét szolgálja. Minket, mai embereket is tanít Elizeus élete és tanítása, hiszen nekünk is van lehetőségünk a nehéz körülmények között vagy éppen jólétben is Istenben bízni... (Részlet a Bevezetésből)

820 Ft
697 Ft
ISBN: 9789635581078
Format:
B/6
Dimensions:
119×163 mm
Binding:
kartonált
Pages:
200
Publication date:
2008

A kétszeres rész erejével


„Nézzük meg közelebbről annak a férfinak az életét, szolgálatát, aki a legnagyobbra, az élő Istenre, az Úrra bízza az életét, s nem az evilági gazdagságot akarja örökölni és szolgálni, hanem a lelki gazdagság érdekli, s így gazdagít másokat is” – írja Sándor Endre az Elizeus próféta életéről szóló könyve* bevezetőjében.

Bővebben

Egyik nagyon elgondolkoztató epizód Elizeus történetében a három király megsegítése az éltető ivóvízzel – a krisztusi lelkület életet menteni képes ajándékának a szimbóluma ez. A keresztyén ember, a hívő presbiter feladata az evangélium gyógyító, mentő erejének használata. Naámán meggyógyításának története is lelki ajándékkosár. Tanulságul szolgál a próféta szolgájának, Géházinak a kapzsisága és hazugsága, ami arra figyelmeztet, hogy egész életünk Isten kontrollja alatt áll, aki azt kérdezi tőlünk: Tudod-e, minek van most itt az ideje?
Elizeus sikeres tanító is volt, a prófétatanítványok aktivitása pedig példamutató: munkájuk végzéséhez igényelték mesterük jelenlétét, és meg is tapasztalták a segítséget. A helyes egyházlátás, a helyes gyülekezetlátás, a szolgálathoz való helyes hozzáállás feltétele is ez a szemlélet: „neked kell lehajolni a fejszéért, neked kell kérni az értelmet, tudást... ha nem kéred, ha nem hajolsz le érte, ha nem a térdeden kezded, nem fogod megkapni”.
Elgondolkoztató, hogy a próféta milyen nagy segítségére lehetett Izráel királyának az arám király elleni háborúban, de ennek az volt a feltétele, hogy Izráel királya igényelje a tanácsát, és hallgasson rá.
Elizeus azért is imádkozott, hogy szolgája (közvetlen munkatársa) szemét is nyissa meg Isten. Mi tudunk-e, szoktunk-e imádkozni közvetlen munkatársainkért?
Nagyon elgondolkoztató Elizeusnak az irgalmassága, a gonoszt jóval való meggyőzése: nem bosszúállásra biztatta Izrael királyát a megszégyenített ellenség felett, és ez békességet eredményezett.
Megrendítő az a történet, amikor Benhadad, arám király betegsége és sorsa kérdésében kell Elizeusnak megnyilatkoznia: a gyógyulás átmeneti lehetősége mellett nem tudja elhallgatni Isten jogos ítéletének a bekövetkezését sem.
Az idős kort megélő Elizeus eljutott arra a felismerésre, bölcsességre, hogy feladatát át kell ruházni tanítványára, akire Jéhú királlyá felkenését bízta. Jéhu azután végrehajtója lesz a bálványimádók megbüntetésének, mert Isten népének ellenségei nem kerülhetik el sorsukat. „Minden ember ítélet előtt áll, minden ember életét megítéli Isten” – írja Sándor Endre.
Elizeus élete környezetében érdeklődést keltett: vajon mitől, kitől származik az erő, amellyel segítséget nyújt a hozzá fordulóknak? Számunkra az, hogy „ne azt keressük, hogy mi az, amit én tettem, hanem azt, hogy mi az, amit Isten általam cselekedett”.
Ezzel a lelkülettel olvasva a könyvet, reménykedhetünk, hogy Isten megáldja szolgálatunkat a Lélek kétszeres részének gazdagságával, amire mindnyájunknak szüksége van – nemcsak Pünkösdre készülve, hanem életünk minden napján.

Dr. Tóth János

Megjelent a Presbiter folyóirat 2022. május–június havi számában

 

* Sándor Endre: Jusson nekem a benned működő lélekből kétszeres rész! Elizeus próféta élete és üzenete (Kálvin Kiadó, 2008)

Kevesebb

Special Offer

NOTE! This site uses cookies and similar technologies.

If you not change browser settings, you agree to it. Learn more

I understand

Cookies are small text files that can be used by websites to make a user's experience more efficient.

The law states that we can store cookies on your device if they are strictly necessary for the operation of this site. For all other types of cookies we need your permission.

This site uses different types of cookies. Some cookies are placed by third party services that appear on our pages.

Go to top

John Calvin Publishing House of the Reformed Church in Hungary