Erdos Eszter

Otthon a terápiában. A református drogmisszió szakmai programja

2 500 Ft
2 250 Ft
Out of Stock
My Wishlist

Nem könnyu megtanulni egy új életformát. Integrálódni a terápiás otthonba sok kihívást és önvizsgálatot igényel. A lakókat azzal segítjük, hogy minden készséget megtanítunk, amivel gyozhetnek, és úgy alakítjuk a környezetet, hogy ezek megtalálhatók és tanulhatók legyenek. Célunk nemcsak drogmentes, de önhordozó, teljes értéku, függoségmentes életvezetés kialakítása.

„Soha egyetlen közösségben sem éreztem olyan jól magam, mint itt. Öröm volt látni mindennap az álarc nélküli, vidám, elfogadó emberek arcát, akikben nem találtam rosszindulatot, akik önmagukat tudták adni, és ezáltal én is teljes mértékben szabadon, önmagamat adva tudtam közöttük járni és tevékenykedni.” (Molnár Ede teológushallgató)

„Rengeteget köszönhetek a közösségnek, ahol egy egész részének érezhettem magam, itt tanultam meg együttmuködni, oszintén örülni más sikereinek, és itt nem éreztem magamat eloször életemben magányosnak.” (Kovács Péter, volt lakónk)

„…visszakaptam az életemet, tudok újra érezni, szeretni, s ami a legfontosabb, józan döntéseket hozni. Örökké hálás leszek, hogy megkaptam ezt a lehetoséget a háztól, magamra pedig büszke, mert végigcsináltam!” (Végh Balázs, volt lakónk)

„A mai napig vannak nehézségeim. Nem mindig fényes és jó, de tudom, hogy tennem kell azért, hogy boldog lehessek. Isten adott kegyelmet, és az imáim meghallgatja. Nélküle nem lehetnék józan.” (Ürögi Balázs, volt lakónk)

„Úgy érzem, mindannyiunknak szüksége lenne rövidebb, hosszabb hasonló tapasztalásokra, ahol a családias, szeretettel teli légkörben lehetoséget kapnánk megtapasztani magunkat, találkozni egymás fényében a nehézségeinkkel és örömeinkkel.” (dr. Perlaki András, a Portage képzés hallgatója)

ISBN:
9789635585564
Format
A/5
Size
135×197 mm
Binding
kartonált
Page number
176
Year of publication
2024
Megjelenés ideje
2024. szeptember 24.

Look Inside

SimplePay - Online bankkártyás fizetés