Pontos. Természetes. Érthető – A bibliafordítás elmélete, gyakorlata és távlatai címmel jelent meg a Kálvin Kiadónál Pecsuk Ottó 2019-ben megvédett habilitációs értekezésének átdolgozott változata. A 312 oldalas, majdnem 700 lábjegyzetet tartalmazó tudományos szakmonográfia olvasmányos stílusa bárki számára élvezhetően, jól követhető megfogalmazásban foglalja össze a bibliafordítás tudományos szempontjait, történetét és tapasztalatait, miközben kitekint a téma aktuális kérdésköreire is. Így egyszerre nyújt biztos iránymutatást a bibliafordítóknak és érdekes olvasmányt a laikus érdeklődők számára.
Pecsuk Ottó a Magyar Bibliatársulat Alapítvány főtitkára, így ebben a minőségében a magyar protestáns bibliakiadások, bibliafordítások és revíziók felelőse, ugyanakkor a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának docense is, akinek munkásságában az elméleti kutatás összekapcsolódik a gyakorlattal és az oktatással – méltatta a szerzőt Kustár Zoltán, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára azon a könyvbemutatón, amelyet a vírushelyzet miatt online tettek közzé. Az alábbiakban a könyvbemutatón elhangzott gondolatokból idézünk.
Személyes és közösségi
A bibliafordítás egyrészt személyes ügy, másrészt kifejezetten csapatmunka – derült ki az online könyvbemutató beszélgetéséből. A hívő embernek ugyanis a Biblia személyes ügy, hiszen a hit maga is személyes kérdés. Azok számára viszont, akik tanítják és fordítják a Bibliát, ez még személyesebbé válik a nagyobb felelősség miatt. Aki ebben a munkában részt vesz, hozza magával saját örökségét, bibliaismeretét és valamelyik fordításhoz fűződő személyes kapcsolatát. „Azt tapasztaltam, hogy amikor bibliafordítási megoldásokról van szó, akkor egy picit mindenkinek előjön a saját hitbeli története is” – fogalmazott Pecsuk.
„Minden kollégám számára kiélezetten személyes kérdés, hogy hogyan fogalmazódik meg a Biblia magyarul, mert az Ige annak idején mindenki számára egy bizonyos formában vált megértéssé, hité.” Ilyenkor a munkában résztvevőknek alaposan át kell gondolniuk, mit jelent számukra mindaz, amit az Igéről tanultak, és mit jelent most számukra a Biblia. Innen nézve nagyon nehéz objektív, tudományos megközelítéssel kezelni a konkrét megfogalmazásokat. A szakirodalomban is személyes hitmegélések vannak a szemléletek és elméletek mögött. Emiatt az érvek picit szubjektívak is a tudományos objektivitás mellett.
A bibliafordítás ugyanakkor ma már kifejezetten csapatmunka. Ahogy haladuk előre a bibliafordítások történetében, egyre inkább azt látjuk, hogy a nagy egyéniségek önálló munkájából fokozatosan közösségi munkává alakul. „Ez egyrészt az egyházból fakadó igény miatt is alakult így, másrészt a terület annyira specializálódott tudománnyá vált, hogy egyikünk sem léphet fel azzal, hogy minden bibliafordításhoz szükséges részterületet és segédtudományt ismer. Ezért nagyon jó, ha tudunk egymás szakértelmére támaszkodni, és mindenki azt teszi hozzá, amiben erős. Ma már enélkül elképzelhetetlen ez a munka.”
Lehetetlen, mégis lehetséges
José Ortega y Gasset spanyol filozófus és író A fordítás nyomorúságáról és nagyszerűségéről című esszéfüzérében arról elmélkedett, hogy a fordítás egyszerre lehetetlen és mégis lehetséges. Erre a gondolatra Pecsuk Ottó is hivatkozik művében. „Gasset a filozófiai művek fordítását hozta fel példaként, de kétségtelen, hogy a Biblia ilyen értelemben véve műfordítás, amelynél minimálelvárás az is, hogy a fordítás megfeleljen az irodalmi igényességnek” – magyarázta. Hozzátette: valójában minden fordítás egyszerre többféle igény egymásra tükröztetése egy adott pillanatban.
„Aki fordítással foglalkozott már, tudja, hogy milyen sok igazság van abban a régi mondásban, hogy a fordítás az ferdítés. Amikor az ember azzal az igénnyel lép fel, hogy egy szöveget más nyelven prezentáljon másoknak, valójában nem tudja teljes mértékben átadni mindazt, amit az eredetiből megértett. Annak legfeljebb egy változatát tudja csak átadni a saját képességeinek megfelelően, és oly módon, hogy az adott pillanatban a célközönség igényeit és javát szolgálja. Senki nem léphet fel azzal, hogy tökéletesen sikerült prezentálnia az eredetit. Ilyen értelemben véve nem létezhet tökéletes fordítás.”
Azt, hogy jó fordítás mégis lehetséges, a mindennapi élet mutatja. „Mindig kell, hogy legyen alázat és szerénység a fordító oldalán, hogy érezze: bizonyos szempontból nem lesz tökéletes a munkája. De a bibliafordításnál rajta kívül tényező még Isten Szentlelke is, aki alkalmassá tudja tenni a lefordított szöveget arra, hogy betöltse azt a szerepet, amit az eredeti betöltött. Az egyháztörténetünk is azt mutatja, hogy ahhoz, hogy Isten gyermeke legyen valaki, nem kell tökéletesen héberül beszélnie. A fordítás működik, embereket térít meg, és missziót lehet rá építeni.”
Chomsky és Nida nyomán
Pecsuk Ottó új könyvének tézisei nagyban építenek Eugene A. Nida amerikai baptista teológus és nyelvész munkásságára. „Habilitációs dolgozatomban a második világháború utáni bibliafordításokkal foglalkoztam, és ennek a korszaknak egyértelműen Nida volt a meghatározó alakja. A hatvanas évektől indult meg ugyanis a fordítástudomány nagykorúvá válása, amely során önálló ággá nőtte ki magát az irodalomból. Nida volt az, aki a bibliafordítást elismert tudománnyá tette, lefektetve azokat az alapelveket, amelyek azóta is meghatározóak a bibliafordítók számára” – fejtette ki a szerző.
Nida mérhető és ellenőrizhető bibliafordítási eljárásai sokat építenek a század közepén megindult generatív nyelvészet alapjaira, amely olyan nyelvészekhez köthető, mint például Noam Chomsky. „A generatív nyelvészet abból indul ki, hogy minden emberben egységes szerkezetben jelenik meg a nyelv, az elménk alap alkotóelemeihez tartozik. Beleszületünk egy adott nyelvi környezetbe, ahol ezek a közös alapelemek azután a körülményekhez képest képződnek le. De a fordítás is azért működhet, mert a nyelvek mögött van egy közös alapstruktúra, amely a valóságot megragadja, és ez kifejezhető minden nyelven.”
A bibliafordításnál ezért lehet alkalmas bármely nyelv arra, hogy az isteni kijelentést kifejezze. „Nida ennek az elméletnek az alapjait használta fel a bibliafordítás szakaszainak a meghatározásához. Bár ő maga nagyjából a nyolcvanas évekig volt aktív, ezután is fejlődött tovább az elmélete, amely máig meghatározó a nyelvészetben, minden más irányzat mellett is. Én amellett érvelek a könyvemben, hogy a későbbi modern nyelvészet csak ezekhez az alapokhoz tett hozzá, ezért is aktuálisak és érvényesek. Ezek az alapok jelentik a garanciát arra, hogy az egyház számára használható bibliafordítások készüljenek.”
Inkluzív nyelv és jelnyelv
A könyv kilencedik fejezete kitekintés korunk aktuális bibliafordítási témáira, kérdéseire. „A bibliafordítás hangsúlyai néhány nagy téma felé tartanak, és ezek sosem teljesen függetlenek attól a világtól, amely minket körülvesz” – mondta Pecsuk Ottó. Ezek közül a témakörök közül persze nem mindegyik érinti egyforma mértékben a magyarországi reformátusságot vagy a magyar nyelvű bibliafordításokat, ennek ellenére fontos, hogy tisztában legyünk azzal, milyen irányokba haladnak a világ bibliafordításai, jelenleg milyen igényeket támasztanak velük szemben, és ezen felül milyen egyéb hatások érhetik.
Az egyik aktuális jelenség, hogy a bibliafordításoknál is ügyelni kezdtek az inkluzív, azaz a nemsemleges nyelvhasználatra. A nagy világnyelvek némelyike több téren is megkülönbözteti egymástól a nemeket, így külön hangsúlyozni kell, ha egy kifejezésbe nemcsak a férfiakat, de a nőket is beleértik. A magyar nyelvben ez a jelenség nem létezik, ezért ez a magyar bibliafordítást érdemben nem érinti, de más nyelveken segítheti a pontos értelmezést. Ez a nemek egyenjogúságát is szolgálja, akárcsak az, hogy egyházunkon belül mindenkinek teret adunk a szolgálatra, azaz nők és férfiak is felszentelhetők lelkipásztorrá.
A másik ilyen téma a jelnyelvi Biblia, amelyet a Magyar Bibliatársulat is kiemelt feladatának tekint. A siketek a legnagyobb nyelvi kisebbség minden országban, Magyarországon például 30-40 ezer embernek lehet elsődleges kommunikációs formája az anyanyelvi jelnyelv. „Amióta elismertük nyelvi kisebbségnek őket, azóta adóssága a bibliafordításoknak, hogy készüljön a számukra egy médiumfordítás. A jelnyelv jelelt képi világ, ebbe átültetni a Bibliát óriási kihívásokat hordoz, de ha komolyan vesszük azt a szlogenünket, hogy a Biblia mindenkié, akkor kötelességünk jelnyelvi Bibliát is készítenünk siket embertársaink számára.”
Ökumenizmus és misszió
A harmadik aktuális kérdéskör az ökumenikus bibliafordítás, ez a könyv zárógondolata is egyben. „Magyarországon régóta téma ez, korábban bátrabb és bátortalanabb lépések egyaránt történtek e téren, de az elmúlt két évben már tervszerűen is összedolgoztak a katolikus és a protestáns egyházak bibliafordítói” – mondta Pecsuk. Hozzátette: bár az ökumenizmust sokáig beárnyékolta a katolicizmus és a protestantizmus történelmi szembenállása, a mai magyar társadalom már nem igazán kíváncsi a felekezeti ellentétekre. „Sokkal inkább azt a kérdést veti fel, hogy valaki keresztyén vagy nem.”
Szerinte a katolicizmus már túllépett azon a korábban a reformátorok által jogosan kifogásolt szemléleten, hogy a Szentírás valami mellékes dolog lenne – immáron nagy hangsúlyt fektet az Igére. „A közös misszió szempontjából is fontos lenne az ökumenikus bibliafordítás mint közös tanúságtétel. Mert bár sokszor beszélnek manapság keresztyén Magyarországról, de ha szívünkre tesszük a kezünket, akkor be kell látnunk, hogy a nem keresztyének jelentős számát tekintve még óriási missziós terület áll előttünk. Ma, Európának a keresztyénség utáni korszakában olyan nemzedékekkel nézünk szembe, akik nem ismerik a Bibliát.”
Pecsuk hangsúlyozta, hogy mind a katolikus, mind a protestáns egyházakban van már hagyományos nyelvezetű bibliafordítás, de ami szerinte hiányzik, az egy olyan missziói megközelítésű és missziói célú Biblia, amely azokat az embereket tartja szem előtt, akik nem rendelkeznek egyházi háttérrel. Ez persze nem lehet primitív, túlegyszerűsített, a Szentíráshoz méltatlan fordítás, hanem föl kell használni hozzá azt a gazdag örökséget, amelyet a régi fordítások adtak. „Ha innen nézzük, akkor valóban a közös tanúságtételünk legfontosabb eszközévé lehetne a közös, ökumenikus Szentírás.”
Barna Bálint
Az eredeti cikk a Parókia Portál internetes oldalon itt olvasható.
