Kókai-Nagy Viktor

Karizmatikus gyülekezetvezetés az Újszövetség korában

4 000 Ft
3 400 Ft
In Stock
My Wishlist

Próféták a páli gyülekezetekben

A „karizma” és a „prófétaság” két olyan fogalom, amelyeknek a történelmi egyházakban ellentmondásos a megítélése. A szerzo arra a kérdésre keresi a választ habilitációs dolgozatában, hogyan muködött a karizmatikus közösség és ennek vezetése a páli gyülekezetekben, és ezekben milyen szerepet játszottak a próféták.
„Miközben könyvemben alapvetoen az Újszövetség korára, ezen belül a sok népbol kialakuló, Pál által alapított pogánykeresztyén gyülekezetekre, különös hangsúllyal a korinthusi közösségre fókuszálok, ezen közösségek vezetésének lehetséges formáit is felvázolom ebben a korban. Az elvégzett kutatásból kiderült számomra, hogy a közösségek karizmatikus vezetése egészen egyedi, sajátossága a sok népbol elhívott közösségeknek, és szoros összefüggésben áll a közös hagyományok hiányával… ezért a karizmatikusok körének kellett magára vállalnia a gyülekezet irányítását. Viszont… ezek a karizmatikus vezetok csak karizmatikus közösségekben képesek hosszú távon ellátni ezt a feladatot, mert csak egy ilyen csoport alkalmas arra, hogy kontrollálja ezeket a személyeket. Az elso pogánykeresztyén közösségek azáltal tudták kialakítani saját identitásukat, hogy a karizmatikusok, ezen belül a próféták kijelentését megvizsgálták, korrigálták, és ha kellett, akkor ellent is mondtak annak.”
Kókai-Nagy Viktor református teológus, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem és a Selye János Egyetem Református Teológiai Kar docense.

ISBN:
9789635585281
Format
B/5
Size
150×230 mm
Binding
kartonált
Page number
192
Year of publication
2022

Próféták a páli gyülekezetekben

Kókai-Nagy Viktor
Karizmatikus gyülekezetvezetés az Újszövetség korában
Próféták a páli gyülekezetekben
Kálvin Kiadó, Budapest, 2022, 191 lap

Az bizonyos, hogy a modern európai társadalmak súlyos tekintélykrízisben szenvednek: ritka jelenség, hogy valakit szellemi vagy lelki elismertsége révén követnének, sokkal inkább az adminisztratív hatalom szava döntő társadalmaink vezetésében. Hogy ez a gondolat vezette-e a szerzőt könyve megírásában, nem tudom; tény, hogy már korábban sokat foglalkozott a prófécia jelenségével az Újszövetség korában, tehát ez a könyv hosszabb kutatómunka eredménye. Viszont a kérdés változatlanul megvan akkor is, ha valaki áttekinti az újszövetségi iratokat: Jézus Krisztus halála és feltámadása után hogyan alakult a lelki tekintély kérdése – hiszen mintegy fél évszázad során már megjelennek azok a tisztek, hivatalok, amelyek a későbbi egyházi hierarchia előfutárai lesznek. Az átlag bibliaolvasó számára is kérdés lehet: hogyan lehet, hogy pl. Mária, Jézus Krisztus édesanyja is ugyan tiszteletnek örvendett az őskeresztyénségben, de tekintélyének nyomát se látjuk az újszövetségi iratokban. Vajon a szemtanúságnak szerepe lehetett? Talán, de hamar kiemelkedik közülük az „oszlopok” tekintélye (Péter, Jakab, János); minek köszönhették, hogy nagyobb tisztelet övezte őket, mint a többi szemtanút? S persze, Pál apostolnak is meg kell védenie tekintélyét: ő szemtanúnak vallja magát, hiszen a damaszkuszi úton találkozott Jézus Krisztussal; ám pont ebből az érvelésből következik, hogy elhangzott az az ellenérv is, hogy ő nem volt a földi Jézus tanítványa. Az ő esetében nyilván meg tudjuk mondani, hogy tekintélyét az általa alapított gyülekezeteknek köszönhette – nyilván, csak mindez már jóval halála után alakulhatott ki!

More

Kókai-Nagy Viktor: Karizmatikus gyülekezetvezetés az Újszövetség korában

Próféták a páli gyülekezetekben
Kálvin Kiadó,
Budapest, 2022, 192 oldal, ISBN: 9789635585281

Kókai-Nagy Viktor református teológus az újszövetségi tudományok szakavatott művelője, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem és a Selye János Egyetem Református Teológiai Kar docense. A szerző arra vállalkozik ebben a könyvében, hogy a vonatkozó szakirodalom, valamint a releváns bibliai iratok alapján átgondolja és rendszeres formában feltárja az Újszövetség korának egyik jellegzetes ekkléziológiai jelenségét: a karizmatikus gyülekezetvezetést. A mű hiánypótló, hiszen a magyar nyelvű teológiai irodalomban nem találunk kifejezetten ennek a témának szentelt írást.

Az előszót követő első fejezet leírja a karizmatikus vezetés megértéséhez szükséges történelmi hátteret. Megállapítja, hogy a zsidóság és a keresztyénség útjai különváltak a II. század első felében.

A keresztyén közösséget nyitott és befogadó közösségként jellemzi, amelyben háttérbe szorultak a nemzeti és társadalmi különbözőségek. A nemzeti és társadalmi sokszínűség új feladatok elé állította ezeket a közösségeket, különösen a gyülekezetvezetés tekintetében.

More

Karizmatikus gyülekezetvezetés...

Kókai-Nagy Viktor
Karizmatikus gyülekezetvezetés az Újszövetség korában
Próféták a páli gyülekezetekben
Budapest: Kálvin Kiadó, 2022, 191 old.
ISBN: 978 963 558 528 1


Kókai-Nagy Viktor református teológus, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem és a Selye János Egyetem Református Teológiai Kar docense. Habilitációs dolgozatában a Pál apostol által alapított gyülekezetek, elsősorban a korinthusi gyülekezet példáján kívánja bemutatni, hogyan működött a karizmatikus közösség, és milyen feladat hárult a prófétákra a gyülekezet vezetésében.

A monográfia első fejezete a történeti háttérrel, a második a pogánymisszió során alapított gyülekezetek vezetési kérdéseivel foglalkozik. Különösen figyelemre méltó a kérdésfelvetés abból a szemszögből, hogy presbiteriánus szempontból hogyan közelíthető meg a karizmatikus egyházvezetés létjogosultsága. A szerzőt érzékelhetően foglalkoztatja a keresztény egyház megújulása és építése, ami csakis a Szentlélek ajándékainak köszönhetően történt meg, és történhet meg napjainkban. A presbiteri és episzkopális vezetés szempontjából csakugyan nagy kérdés, hogy miért látunk a korinthusi vagy akár a thesszalonikai gyülekezetben annyira más képet az egyházról, mint amit a jeruzsálemi gyülekezetben látunk, vagy mint amilyet a pásztori levelek tükröznek. A szerző felvetése szerint a pogánykeresztény gyülekezetekben azért nem alakult ki a presbiteri vezetés, ami nagyobb stabilitást adott volna, mert nem volt tradíciója. Míg a zsidókeresztény körökben természetes volt a vének tanácsának hagyományos intézménye, és ez a diaszpórazsidóságban, például Alexandriában jól kimutatható,1 addig a pogánykeresztény gyülekezeteknél ennek hiányát az új közösségek szociológiai háttere magyarázza.

More

Look Inside

SimplePay - Online bankkártyás fizetés