Szűcs Ferenc

Hitvallásismeret

Dr. Szűcs Ferenc Hitvallásismeret című egyetemi jegyzete az azonos nevű tárgy hallgatói számára készült a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán. A szerző a két alapvető református hitvalláshoz, a Heidelbergi Kátéhoz és a Második Helvét Hitvalláshoz ad magyarázatot, hogy rajtuk keresztül vezesse tovább az olvasót a Szentírás üzenetéhez, ugyanahhoz a forráshoz, ahonnan a 16. századi reformátorok is istenismeretet, vigasztalást és reményt merítettek. Mert „...nem elfelejteni kell őket, hanem értékeiket felfedezve újra interpretálni, ót és újat hozva elő mind az igehirdetésben, mind a tanításban. (...) emlékeztetnek arra, hogy mi is úton járó közösség vagyunk (...), nem beérkezettek, hanem a cél felé tartók, nem birtokosai, hanem éhezői és szomjazói az igazságnak. De éppen ezen az úton nem vagyunk egyedül, velük párbeszédet folytatva jó társaságba kerültünk, és hozzájuk méltó társként válhatunk teológussá. Aki jól érzi magát majd a klasszikusok társaságában, annak bizonyára sok örömöt is jelent majd velük együtt menni az úton a szentek közösségében.
A könyv harmadik kiadása arra az örvendetes helyzetre is utal, hogy a teológiai oktatáson túl a gyülekezeti bibliaiskolákban, presbiterképzésben is megnőtt az igény a hitvallásismeret tanulmányozása iránt. (...) Azzal a reménységgel bocsátjuk útjára ezt a könyvecskét, hogy ebben a megújuló szolgálatban is hasznos segédeszköz lehet.”

1 200 Ft
1 020 Ft
ISBN: 978-963-558-416-1
Format:
A/5
Dimensions:
142×197 mm
Binding:
kartonált
Pages:
168
Publication date:
2019

Kattintson egy oldalra a nagyobb méretben való megtekintéshez.
Húzza a képet balra vagy jobbra a lapozáshoz.

imageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimage

NOTE! This site uses cookies and similar technologies.

If you not change browser settings, you agree to it. Learn more

I understand

Cookies are small text files that can be used by websites to make a user's experience more efficient.

The law states that we can store cookies on your device if they are strictly necessary for the operation of this site. For all other types of cookies we need your permission.

This site uses different types of cookies. Some cookies are placed by third party services that appear on our pages.

Go to top

John Calvin Publishing House of the Reformed Church in Hungary