Vallási pluralizmus, vallásközi párbeszéd és kortárs ideológiák Magyar protestáns teológiai kitekintések

Megjelent a Theologiai Szemle (LVIII. évfolyam) 2015/2. számában.

A magyar protestáns vallásközi párbeszéd hiánypótló munkáját veheti kezébe az érdeklődő, amely a Magyarországi Református Egyház Doktorok Kollégiumának Vallástudományi szekciójában, 2011-ben elhangzott előadásokat gyűjtötte egybe. Érdeklődésben pedig nincs hiány, hiszen évről évre egyre csak erősödik az aktualitása annak, hogy saját keresztyén vallásunkon kívül más világvallásokat az eddigi felületesebb ismeret helyett alaposabb tanulmányozás alá vegyünk. Éppen ezért jelen kötet nem csak azoknak nyújt betekintést, pontosabb tájékozódást, akik a vallástudományok iránt tudományos szempontok alapján érdeklődnek, hanem különösen azoknak is, akik nap mint nap szembetalálják magukat azzal az információáradattal, a hírekkel, amelyekben elsősorban az iszlám vallás követői kerülnek gyakran említésre. E kötet megjelenése óta eltelt kevés időben, különös tekintettel az Európában bekövetkezett terrorcselekményekre, égető kérdés az, hogy mi a helyes viszonyulás más vallások követőihez, mit gondoljunk róluk, lehetséges-e egyáltalán az együttélés, és ha igen, annak milyen formában kell végbemennie.
Mindezek figyelembevételével, nem véletlen, hogy a tizenkét tanulmányból, mely e kötet anyagát alkotják, a világ nagy vallásai közül épp az iszlám az, amely a többi hátrányára előtérbe kerül, hiszen több tanulmány is kifejezetten az iszlámra összpontosít. Kovács Ábrahám, a Doktorok Kollégiumában a Vallástudományi szekció elnökeként, valamint a Magyarországi Vallástudományi Társaság főtitkáraként gondosan válogatta össze, és szerkesztette a tanulmányokat egy kötetté. A törekvés nyilvánvaló: a hazai protestáns publikációk sorának gyarapítása az adott témakörben, valamint bátorítás a további kutatásokra, felzárkózva a római katolikus részről elért eddigi eredményekhez. E kiadványnak nem célja minden felmerülő kérdést megválaszolni, ez által mintegy tálcán kínálva az összes lehetséges választ, hanem inkább továbbgondolásra, kutatásra törekszik ösztönözni. A vallásközi párbeszédnek folyamatosnak kell lennie, és ebbe minél többeknek be kell kapcsolódnia minden oldalról, nemcsak a vallási vezetők legfelső fórumain, hanem elsősorban a hétköznapokban, a mindennapi élet szintjén.
A tanulmányokat jegyző kiváló szakemberek a keresztyén teológia főbb területeiről kiindulva közelítik meg a fő témát. A rendszeres teológia területéről három tanulmánnyal ismerkedhetünk meg. Szentpéteri Péter „Dietrich Bonhoeffer és a mai vallási pluralizmus" című tanulmánya a mártírlelkész viszonyulását mutatja be a vallási pluralizmushoz, és magyarázatot ad arra, hogy Bonhoeffer miért nem foglalkozhatott behatóbban a vallások pluralista teológiájának reális alternatívájával.
Kovács Ábrahám egy másik, hasonlóan nagy hatású és jelentőségű 20. századi teológus nézeteit elemzi „Karl Barth és a vallási pluralizmus (Vallás, hit és hitetlenség)" című tanulmányában. Bár Karl Barthot nem szokás aközé a teológusok közé sorolni, akik sokat foglalkoztak volna más vallások teológiájával, mégis, érintőlegesen kimutatható, hogy Barthnak volt véleménye arról, hogy hogyan viszonyuljon a keresztyén ember hitének megvallásában a más vallást követő emberek hitéhez, ezek a gondolatok pedig azóta sem veszítettek aktualitásukból. Rezi Elek „Az erdélyi unitarizmus hozzájárulása a világvallások közötti párbeszédhez" címmel értekezik arról, hogy az erdélyi unitáriusok már a 19. század második felétől érdeklődéssel fordultak a nagy világvallások felé. Ez az érdeklődés dialógussá vált később, amely sajátos módon a kommunizmus nehéz éveiben sem szakadt meg, és nem csak jelenkori, de jövőbeni perspektívái is vannak.
Második tematikus részként két tanulmányt találunk a kötetben. Az egyik Bernhardt Dóra „Transzverzális racionalitás és vallástudomány (Kosuke Koyama 'transzverzális' vallásteológiája: egy esettanulmány)" című írása, a másik pedig Füsti-Molnár Szilveszter „Vallás és keresztyénség az átmenetiség korában" című tanulmánya. Mindkettő kortárs, jelenkori aktualitással bíró sajátos vallástudományi témát boncolgat.
A korábban már említett iszlám tematikát három tanulmány is érinti. Szent-Iványi Ilona „Az egyezkedés lehetőségei a keresztyén-iszlám vallásközi párbeszéd legújabb történetében" címmel a két világvallás közötti párbeszéd lehetőségeit vizsgálja. A szerző arra a következtetésre jut, hogy a vallásközi párbeszéd egy vég nélküli folyamat, nem egy elszigetelt, szeparálható aktus. Fischl Vilmos „Az iszlám civilizáció mai hatásai"-ról értekezik, a legégetőbb kérdéseket taglalva, hogy általában véve az arabokról, az iszlámról miért mindenkinek egyből a terrorizmus jut az eszébe. Gyakorlatilag minden aktuális pontját érinti a témának: mennyiben tekinthető az iszlám terjeszkedés a szó klasszikus értelmében missziónak, hogyan lehet kezelni ezt, és általában véve, mit kezdhet a keresztyén ember a radikális iszlámmal, annak megnyilvánulásaival. Ugyancsak fontos beszélni arról, hogy miként tekinthetünk magára a Koránra, az iszlám szent könyvére, milyen kapcsolat van, ha van, a Korán és a keresztyén bibliai, valamint Biblián kívüli korabeli keresztyén iratok között. Ezzel foglalkozik Molnár János „Egyes teológiai fogalmak keresztyén és moszlim értelmezése" című tanulmánya.
A soron következő négy tanulmány a kötet utolsó tematikus egységét alkotva a keresztyén hit bibliai teológiai alapjait vizsgálja abból a szempontból, hogy Isten népe hogyan tekintett más vallásokra Czövek Tamás „A babiloni vallás és a Genézis – egy bibliai szakasz értelmezése 21. századi kitekintéssel" című írása azt a nézőpontot bontja ki, mely szerint a Genezis világképe a babilonival való szembenállás írásos dokumentumaként is tekinthető. A benne megfogalmazott világkép egyértelmű vonatkozásokkal bír a mai ember számára is. Zsengellér József „Sem zsidó, sem görög... samaritánusok a zsidóság és a keresztyénség peremén" című írásában a samaritánusok sajátságos helyzetét mutatja be, kitérve arra az aktualitásra is, hogy a mai Izráelben a vallási tolerancia szép példáját mutatja ez a három vallási közösség, ami példaértékű lehet mások számára is. Enghy Sándor az előző tanulmányokhoz szépen kapcsolódó írást közöl a kötetben, „Isten népe és a környező népek vallása" címmel. A szerző bizonyítékokat sorol fel a mellett, hogy az ember külön- féle korokban, különféle viszonyok között mindig a pluralizmus jegyében bontakoztathatta ki saját maga vallási elképzeléseinek kifejezésformáit. Ez a pluralizmus egyben toleranciát is enged feltételezni, amely szilárd alapot jelenthet a jelenkorban a vallásközi párbeszédben. A kötetet záró tanulmányát Peres Imre „A vallások konfrontációja a páli keresztyénségben" címmel jegyzi. A szerző bátran néz szembe azzal a kérdéssel, hogy miként lehet minősíteni a keresztyénséget: lojális vagy agresszív vallás-e? Mindezt a páli keresztyénség szemszögéből teszi a tanulmány írója, azt elemezve, hogy lehet-e kölcsönös recepcióról beszélni a vallások egymásmellettiségében, vagy inkább csak konfrontációkról és konfliktusokról.
A kötet olvasásának befejeztével minden bizonnyal többekben meg fog majd fogalmazódni az a gondolat, hogy több, hasonló jellegű kiadványra van még szükség, amelyek a valós olvasói igényére kívánnak reflektálni, mint ez a sokoldalú gyűjtemény.

(Szerk. Kovács Ábrahám. Kálvin János Kiadó. Budapest. 2013. 268 o.)

Kulcsár Árpád