A zászlós bárány nyomában
Csorba Dávid

A zászlós bárány nyomában. A magyar kálvinizmus 17. századi világa

A Debreceni Egyetem Történelmi Intézete és a Kálvin Kiadó közös kiadása

A 17. századi kálvinizmusnak állít emléket ez a válogatott tanulmányokat tartalmazó kötet. Ez a debreceni iskolakultúra legsikeresebb korszaka, de a hitviták és függetlenségi mozgalmak, gyászévtized és kurucmozgalom, a törökök kiűzése és a Habsburg-ház berendezkedése mind erre az időszakra esik, a Zrínyiek, Apafik és Rákóczik korára.

A kötet négy fejezete más-más oldalról közelíti meg a 17. századi magyar kálvinizmus világát. Az első egység a magyar protestáns prédikátori réteg szerepét, lehetőségeit tárja fel a kora újkori felekezeti küzdelmek korszakában. A második egység Debrecen szimbólumainak használatát szemlélteti: a Templom, a címer és a makrapipák jelképrendszere mellett ritka példák is előkerülnek (a jégmadár, egy boros kancsó, tanári címerek stb.). A harmadik fejezet egy-egy háborús időszaknak az identitását vizsgálja (30 éves háború, török-tatár invázió, csendes ellenreformáció, kuruc korszak). A záró fejezet ennek a szellemiségnek a könyvtermését járja körül, a kézirattól a kolligátumig, az eltűnt könyvtől a nyomdász kiadványaiig, a sajáttól a könyvtári könyvig.

A szerző, Csorba Dávid (Debrecen, 1975) irodalomtörténész.

1 700 Ft
1 445 Ft
ISBN: 9789635581900
Format:
B/5
Binding:
kartonált
Publication date:
2011
Pages:
220
Dimensions:
165×235 mm

Confessio 2012/1.


A 17. századi kálvinizmusnak állít emléket ez a válogatott tanulmányokat tartalmazó kötet. A bemutatott időszak a debreceni iskolakultúra legsikeresebb korszaka, de a hitviták és függetlenségi mozgalmak, gyászévtized és kurucmozgalom, a törökök kiűzetése és a Habsburg-ház berendezkedése is mind erre az időszakra esik, a Zrínyik, Apafik és Rákóczik korára.

Bővebben

A kötet négy fejezete más-más oldalról közelíti meg a 17. századi magyar kálvinizmus világát. Az első egység a magyar protestáns prédikátori réteg szerepét, lehetőségeit tárja fel a kora újkori felekezeti küzdelmek korszakában. A második egység Debrecen szimbólumainak használatát szemlélteti: a Templom, a címer és a makrapipák jelképrendszere mellett ritka példák is előkerülnek (a jégmadár, egy boros kancsó, tanári címerek stb.). A harmadik fejezet egy-egy háborús időszaknak az identitását vizsgálja (30 éves háború, török-tatár invázió, csendes ellenreformáció, kuruc korszak). A záró fejezet ennek a szellemiségnek a könyvtermését járja körül, a kézirattól a kolligátumig, az eltűnt könyvtől a nyomdász kiadványaiig, a sajáttól a könyvtári könyvekig.

A szerző, Csorba Dávid (Debrecen, 1975) irodalomtörténész. A kötet a Debreceni Egyetem Történelmi Intézete és a Kálvin Kiadó közös kiadásában látott napvilágot.

Kevesebb

NOTE! This site uses cookies and similar technologies.

If you not change browser settings, you agree to it. Learn more

I understand

Cookies are small text files that can be used by websites to make a user's experience more efficient.

The law states that we can store cookies on your device if they are strictly necessary for the operation of this site. For all other types of cookies we need your permission.

This site uses different types of cookies. Some cookies are placed by third party services that appear on our pages.

Go to top

John Calvin Publishing House of the Reformed Church in Hungary