Őskeresztyén történetírás
Hengel, Martin

Őskeresztyén történetírás

„Elsősorban arra törekszem, hogy egyrészt megkérdőjelezzem a (…) kutatásban manapság többfelé elterjedt radikális történeti szkepszist (…), másrészt pedig hogy (…) szembeszálljak a történeti – s egyúttal mindig kritikai – módszerek primitív eretnekké nyilvánításával, hiszen ezek nélkül már nem lehetséges az Újszövetségnek sem történeti, sem teológiai megértése.” „Lukácsnak, mint a keresztyénség első teológiai »történészének« a jelentőségét csak akkor méltányoljuk kellőképpen, ha művét komolyan vesszük mint forrást, vagyis ha megpróbáljuk annak kritikus vizsgálatával az általa elbeszélt történetet más források bevonásával és velük összevetve, rekonstruálva újrarajzolni.” „Az őskeresztyén üzenet és a benne elbeszélt történelem összetéveszthetetlen sajátosságához tartozik, hogy (…) megszünteti azt a hallgatóval és szemlélővel szembeni elkötelezettség nélküli távolságot, ami egyébként általános a régmúlt felé fordulás esetén. Az őskeresztyén üzenet ugyanis bevonja a hallgatót és a szemlélőt az egykor Jézusban és Jézussal történtekbe, úgy is mondhatjuk: »Jézus jelenébe«.” (Részletek a műből)

Martin Hengel (1926-2009) erlangeni, majd tübingeni teológust világszerte tisztelet és megbecsülés övezte, mint az újszövetségi tudományok, a judaisztika és az ókortudományok kiváló ismerőjét és művelőjét, aki mindezeket a területeket ritka szintézisben tudta szemlélni.

Az Őskeresztyén történetírásról szóló tanulmány máig ható fontos kérdéseket jár körbe az újszövetségi történetírással, az Apostolok Cselekedeteivel mint történeti forrással, valamint a történeti-kritikai kutatással kapcsolatban.

1 300 Ft
1 105 Ft
ISBN: 9789635581559
Translator:
Koczó Pál
Format:
Fr/5
Dimensions:
124×183 mm
Binding:
kartonált
Pages:
206
Publication date:
2010

Kattintson egy oldalra a nagyobb méretben való megtekintéshez.
Húzza a képet balra vagy jobbra a lapozáshoz.

imageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimage

NOTE! This site uses cookies and similar technologies.

If you not change browser settings, you agree to it. Learn more

I understand

Cookies are small text files that can be used by websites to make a user's experience more efficient.

The law states that we can store cookies on your device if they are strictly necessary for the operation of this site. For all other types of cookies we need your permission.

This site uses different types of cookies. Some cookies are placed by third party services that appear on our pages.

Go to top

John Calvin Publishing House of the Reformed Church in Hungary