Egy focista naplójából
Kármán Tibor

Egy focista naplójából. Ifjúsági regény (nem csak) fiúknak

Baranyai (b) András illusztrációival

Dinyó és barátai szeretnek focizni. Egy nap egy lelkész érkezik a faluba, és ez sok mindent megváltoztat a fiúk életében. Naplóformában fociról, barátságról, emberi értékekről, Istenről.

Láttatok már lelkészt focizni? Hát én sokáig nem, de amikor láttam, akkor nemcsak az állam esett le, hanem elkezdtem naplót is írni.
Azelőtt csak focizgattunk Lapátékkal a faluban. Mára igazi focista lett belőlem. De nemcsak a technikám meg az erőnlétem fejlődött, hanem történt akkoriban egy és más ezen kívül is, ami nektek is érdekes és fontos lehet.
Van egy barátom, Kármán Tibor, aki fociedző; ő beszélt rá, hogy adjam oda neki a naplómat, hogy kicsit pofozgassa, és válogassa ki belőle azt, amit érdemes, hogy ti is elolvashassátok.

1 900 Ft
1 615 Ft
ISBN: 9789635581931
Formátum:
Fr/5
Méret:
128×188 mm
Kötés:
keménytáblás
Oldalszám:
136
Kiadás éve:
2012, 2018

Kattintson egy oldalra a nagyobb méretben való megtekintéshez.
Húzza a képet balra vagy jobbra a lapozáshoz.

imageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimage

Nem csak fiúknak


A Kálvin Kiadó gondozásában megjelent Egy focista naplójából című ifjúsági regény nem csupán fiúknak jelenthet nagyszerű olvasmányélményt. A Baranyai András illusztrációival ellátott könyvecske minden fiatalnak tanulságos és izgalmas olvasmányként szolgál.

Bővebben

Kármán Tibor naplóformában megírt kiskönyve Dinyóról és barátairól szól, akiknek teljesen megváltozik az életük, amikor egy lelkész érkezik szürke kis falujukba, s megdöbbenve figyelik, ahogy a Tiszteletes beáll hozzájuk focizni. Kárpáti Kristóf, apukájától kapott becenevén Dinyó úgy dönt, mindent, ami ennek hatására történt fiatal kis életükben, naplóba foglal.

Március 21-én Dinyó a templomudvarban focizgat barátjával, Lapáttal, mint mindig. A szép tavaszi délutánon a nap már elindult lefelé, Lapát is hazament. Dinyó egymaga érintőzik a templomfalon, így gyakorolva a labdaátvételt. Képzeletben egy rajongókkal megtelt futballstadionban játszik épp, amikor a fél hatos távolsági busz zaja és az erős gázolajszag kizökkenti álomvilágából. Ideje hazamenni. Rendszerint ezzel a busszal érkezik haza az idős lelkész, aki rossz néven veszi, ha a templomudvarban játszanak a focipálya helyett. Dinyó meglepetésére azonban nem az öreg Bordás, hanem egy fiatal, fürge, bőröndös férfi lépdel felé: Borostyán Bernát református lelkipásztor. Gyors bemutatkozás és néhány udvarias szó után az ifjú lelkész már a labdával zsonglőrködik, ahogy ő nevezi: „a gömbölyű ördöggel”.

Dinyó este mindent elmesél otthon, és másnap már az egész suli tud a focizó papról. Délután pedig az egész csapat ott gyülekezik a templomkertben, hitetlenkedve bár, de izgatottan várva a lelkész felbukkanását…

És hogy mi történik ezután? Megtudhatjátok, ha kézbe veszitek ezt a kis könyvet, amely 132 oldalon mesél nektek barátságról, tiszteletről, emberi értékekről, Istenről és természetesen a fociról.

Szabados Orsolya
Reformátusok Lapja 2012. március 4.


Kevesebb


A bivalyosi csoda


Kárpáti Kristóf élete a foci. Játszik, ha van társa, de rúgja a bőrt akkor is (legszívesebben a templomkertben álló romos fallal egyérintőzik), ha a bivalyosi fiatalok közül senki nem ér rá vele játszani.

Bővebben

Nagy álma, hogy egyszer igazi focipálya legyen a faluban, ahol ideális körülmények között készülhet a fiúkkal a következő hazai meccsre. A pálya egyelőre azonban gizgazos birkalegelő, a csapat is csak akkor jön össze „edzeni”, ha éppen nincs jobb dolguk. Pedig a régi szép időkben minden másként volt, jól emlékszik erre Kristóf apja, aki valaha nagy spíler volt (legalábbis ezt állítja magáról), mára csupán a sörhasán feszülő tréningruha és kifinomult hozzáértése emlékeztet sportolói múltjára.

A falusi állóvizet Borostyán Bernát érkezése kavarja fel. A messziről jött lelkipásztor rejtélyes múltja sokakat lázba hoz. Kristófot például az érdekli legjobban, hogyan lehetséges, hogy egy atya, bocsánat tiszteletes ilyen jól tud bánni a lasztival?! Amikor elmeséli a fiúknak, kivel találkozott, barátai hitetlenkedve fogadják a hírt. Persze, hogy kíváncsiak ők is a csodapapra, délután már mindannyian a templomkertben nyüzsögnek. Bernát tiszteletes kapva kap az alkalmon, hiszen ő pont ezért jött ide, hogy egybegyűjtse a nyájat, s ha ehhez focicsapatot kell kovácsolnia a fiúkból, akkor egye fene, vállalja a kihívást. Bivalyoson hamarosan összefog a falu apraja-nagyja, és elkezdik felújítani a pályát, közben a fiúk is edzenek, hogy a következő szezonban benevezhessenek a serdülő bajnokságba.

Kalmár Tibor ifjúsági regénye Kristóf naplója. A naplóforma több szempontból kiváló megoldás – az egyes számú elbeszélést még személyesebbé teszi ez az intim irodalmi forma. A nagyobb fejezetek helyett kisebb adagokban haladva a nehezebben olvasó kamasz is könnyebben ráérez az olvasás ízére, hogy aztán a könyv a kezében ragadjon, amihez nagyban hozzájárul a sodró történetmesélés, a fiúk gazdag és humoros jellemábrázolása, valamint a fedhetetlen kalandok. Az irodalmi-esztétikai élményt Baranyai András szórakoztató illusztrációi teszik teljessé. A könyvet végigkísérő rajzok nemcsak a diákok, de a kamaszlelkű, focirajongó apák (és anyák) arcára is mosolyt csalnak.

Pompor Zoltán
Könyvhét 2012/2. szám

 

Kevesebb


Szorgalom, szerencse, szerénység


A http://meseutca.hu/ internetes oldalon jelent meg Pompor Zoltán ismertetője legújabb ifjúsági regényünkről

Bővebben

A kamaszkor az az időszak, amikor a korábban istenített szülők helyét új példaképek veszik át. A gyermekszobából kamaszbarlang lesz poszterekkel, újságkivágásokkal – a fiatal pedig felkészül, hogy megvívja a felnőtté változás életre szóló nagy csatáját. Szerencsés esetben az elérhetetlen idolok mellé kézzelfogható segítőtársat is kap az ifjú: mondjuk Ronaldinho mellé egy olyan felnőttet, aki lenyűgözően tud dekázni, és példát tud mutatni nemcsak a fociban, de az élet más területein is.

Kárpáti Kristóf (Dinyó) imádja a focit. Minden nap, tanítás után kijár a templomkertbe falazni (értsd: a falhoz rugdalja a labdát), hol egyedül, hol barátaival kergeti a bőrt, amíg az öreg Bordás elő nem jön, hogy hazazavarja őket. A templomkert nem ideális megoldás, valójában a focipályán kellene szaladgálniuk, de a bivalyosi stadion gyepét benőtte a dudva, birkalegelő lett belőle, a nagy időknek tanúi pedig a kocsmában üldögélnek és sztorizgatnak az egykorvolt sikerekről.

A langyos állóvizet a fiatal lelkész, Borostyán Bernát érkezése zavarja fel. Dinyót első pillantásra magával ragadja Bernát tiszteletes tudása, amely paptól szokatlan módon nem teológiai irányú: „Odapasszoltam a papformának, aki jobb külivel felvette, majd egyet jobbal, egyet ballal emelgetni kezdett úgy, hogy a labda csak húsz-harminc centire hagyta el a lábát, és még a bőröndjét sem tette le.” Kristóf elragadtatása egészen elképesztő tettre sarkallja a fiút: egy új korszak kezdetét látja a tiszteletes érkezésében, ezért úgy dönt, hogy naplóírásba kezd!

Az első személyben elmesélt történet sok ismerős motívumból építkezik, a legtöbb sport témájú könyvhöz hasonlóan (pld. Eduard Báz A csodacsapat; Joachim Masannek A vad focibanda) itt is kulcsszerepet kap az edző, aki a tehetséges fiatalokból sikeres, értékeiket jól látó, a másikért is küzdeni tudó közösséget formál. Amitől Kármán Tibor könyve különleges, az a magyar falusi környezet (nagyon valóságos, nagyon átélhető) és a cselekményt mindvégig átszövő vallásos szál.

Veszélye a fociról szóló nevelési-nevelődési történeteknek, hogy didaktikussá válnak. A vallásos ifjúsági irodalom szerzői ugyancsak ritkán tudják elkerülni a tanító szándékot. Kármán Tibor azzal, hogy Dinyóval mesélteti el a történetet, sikeresen kikerüli ezeket a csapdákat. A szövegben megszólaló kamaszhang és a hol vicces, hol tragikus történetek hitelesek, céljuk a tanítás helyett egy folyamatnak a bemutatása, amely Bernát tiszteletes és a fiúk közös erőfeszítéseinek köszönhetően eredményhez is vezet: a srácok viselkedésében, hozzáállásában történt változások hatására úgy válnak közösséggé, hogy mindeközben magukat is jobban megismerik.

A könyv nemcsak a fociszerető olvasót sodorja magával. A szerethető karaktereken túl az érzelmek és az emberi kapcsolatok őszinte ábrázolása, illetve a szöveg fitalos nyelvi regisztere igazi kamaszolvasmánnyá teszi a könyvet. Baranyai András ötletes illusztráció, apró gegjei pedig sikeresen támogatják meg a napló-illúziót.

Pompor Zoltán

Kevesebb


Kálvinista Szemle 2012/3. számában


Új lelkész érkezik Bivalyosra, egy távoli poros falucskába. Kristófot a templomkertben találja, épp „a tilosban” focizik. Az eldugott labdának kilátszik a fele, amit a lelkész észre is vesz. Megmutatja focitudását (dekázik, brazil kört csinál), Dinyó (ez Kristóf beceneve, a Ronaldinhóból rövidült le) meg csak ámul.

Bővebben

Másnap az iskolában elmeséli a focizó papot, persze senki sem hisz neki – csak később, mikor már a saját szemükkel látták. Megkérdezi őt Lapát (Kristóf egyik barátja), hogy focizhatnának-e továbbra is a templomkertben. Amikor ugyanis a tiszteletesnek megmutatják a libalegelőnek használt focipályájukat, teljesen elhűl. Így aztán a tettek mezejére lépnek: elkezdik rendbe tenni a pályát. Majd megtartják az első edzéseket, amelyeken – egyebek mellett – taktikai tanácsokkal is ellátja őket a lelkész. Edzői tevékenységének híre gyorsan terjed, és egyre többen bekapcsolódnak a régi focipálya alkalmassá tételébe is.

A jó humorral átszőtt könyvben végigkövethetjük, hogyan fejlődik a csapat (nagy vereségek után, egy-két kisebb döntetlenen át) a nagy győzelmek felé. A kölyökcsapat egyre jobb teljesítményt nyújt, és már erős csapatokat is legyőz. A sikerek pedig közösséggé formálják a játékosokat, egyre nagyobb a szurkolótáboruk is.

Dinyó családja először nem gondolja, mennyit ki tud hozni a csapatból a tiszteletes. (A fiút az apja sokat piszkálta, gúnyolódott vele, az édesanyja viszont látott valami tehetséget benne.) És a lelkész nem csak edzi, hanem folyamatosan próbálja tanítani is őket – idéz a Bibliából, példákat mond nekik. Kristóf megtudja, hogy nincs megkeresztelve; a lelkipásztor hatására eljár az istentiszteletre, majd (nővérével együtt) megkeresztelkedik.

„A játékot is, az életet is csak komolyan véve érdemes csinálni” – Dinyó naplója sok hasonló, a lelkész szájából elhangzó, motivációs erővel bíró bölcsességet rögzít. Aki végigolvassa (nem kell hozzá sok türelem, mert olvastatja magát), megtudhatja a csapat és az edző egymásra találásának végkifejletét is.

Kis Lázár Bence

Kevesebb

Gyerekek és fiatalok

Az oldal sütiket használ a felhasználóélmény javításának érdekében!

Fogadja el a teljes körű működéshez! Bővebben

Elfogadom

Cookie – A felhasználók nyomonkövetése az interneten

Az internetes “szörfölés” során a felhasználók által meglátogatott weboldalak különböző alkalmazások felhasználásával próbálnak minél több és minél pontosabb információhoz jutni a látogatókról, szokásaikról, érdeklődési körükről. Az említett lehetőségek között – alkalmazásuk gyakoriságát tekintve – előkelő helyet foglalnak el az ún. sütik (cookie) és a webjelzők (web beacon). Az internetes cookie-k alkalmazása számos jogi és etikai kérdést vet fel, ugyanis személyes adatnak tekintendő, mivel a felhasználó pontosabb azonosítására ad lehetőséget, mint a szélesebb körben ismert IP cím.

Süti (cookie)

A süti a webszerver által küldött, változó tartalmú, alfanumerikus információcsomag, mely a felhasználó számítógépén rögzül és előre meghatározott érvényességi ideig tárolásra kerül. A cookie-k alkalmazása lehetőséget biztosít a látogató egyes adatainak lekérdezésére, valamint internethasználatának nyomon követésére. A cookie-k segítségével tehát pontosan meghatározható az érintett felhasználó érdeklődési köre, internethasználati szokásai, honlaplátogatási története. Mivel a sütik egyfajta címkeként működnek, melyekkel a weboldal felismerheti az oldalra visszatérő látogatót, alkalmazásukkal az adott oldalon érvényes felhasználónév, jelszó is tárolható. Amennyiben a honlaplátogatás során a felhasználó böngészője visszaküldi a merevlemezre korábban elmentett cookie-t, az azt küldő szolgáltató összekapcsolhatja az aktuális látogatást a korábbiakkal, azonban mivel a cookie-k a domain-hez kötődnek, erre kizárólag saját tartalma tekintetében képes. A sütik önmagukban a felhasználó azonosítására nem képesek, kizárólag a látogató számítógépének felismerésére alkalmasak.

Érvényességi idejük és származásuk alapján többféle sütit különböztethetünk meg:

Ideiglenes vagy munkamenet (sesssion) cookie

A munkamenet sütik érvényességi ideje kizárólag a felhasználó aktuális munkamenetére korlátozódik, céljuk az adatvesztés megakadályozása (például egy hosszabb űrlap kitöltése során). A munkamenet végeztével, illetve a böngésző bezárásával a sütik e fajtája automatikusan törlődik a látogató számítógépéről.

Állandó vagy mentett cookie

Az állandó cookie-k érvényességi ideje napokban, hetekben, hónapokban vagy években kerül meghatározásra. Az érvényességi ideig a mentett sütik a felhasználó számítógépének merevlemezén tárolódnak, azonban az előre meghatározott határidők lejárta előtt a felhasználó törölheti őket.

Belső és külső cookie-k

Amennyiben a meglátogatott honlap webszervere telepíti a felhasználó számítógépére a sütit, belső cookie-ról beszélhetünk, míg ha a cookie forrása külső szolgáltató által az érintett honlapba befűzött kód, külső sütiről van szó.

Cookie beállítások

A felhasználó saját internet böngészőjében letilthatja vagy engedélyezheti a cookie-k telepítését számítógépére, azonban fontos tudni, hogy valamennyi süti elutasítása ugyan segítheti személyes adataink védelmét, azonban egyes weboldalak használhatóságát korlátozhatja. Meg kell jegyeznünk azonban, hogy az egyszerű böngészéshez cookie használata, engedélyezése nem szükséges. A sütik engedélyezését vagy letiltását általában az internet böngészők Eszközök/Beállítások menüjében az Adatvédelem beállításai alatt, a cookie vagy süti menüpontokban végezheti el a felhasználó.

A látogató számítógépe merevlemezére korábban már telepített sütiket, azok érvényességi idejének lejártát megelőzően törölheti. A törlésre többnyire az internet böngésző Eszközök/Beállítások menüjében az Előzmények terület Törlés menüpontjában van lehetőség.

Fontos megjegyezni, hogy a számítógép merevlemezén elhelyezett valamennyi cookie törlése egyes weblapok helytelen működését okozhatja.

Webjelző (web beacon, web bug)

A webjelzőt webes irányjelzőnek, pixel tag-nek, web bug-nak, azaz webhibának, átlátszósága miatt tiszta (clear) GIF-nek, valamint elektronikus lenyomatoknak, web beacon-nek is nevezik. A webjelző a weboldalon elhelyezett, általában egy 1×1 pixel méretű kép, mely a honlap része, azonban mérete és átlátszósága miatt gyakorlatilag észrevehetetlen. A webjelzők gyakran a sütikkel együttesen kerülnek alkalmazásra, használatukkal mérhetők és követhetők a felhasználók által a honlapon végzett műveletek, a látogatók statisztikái. A web beacon-ök a felhasználó számítógépén képesek felismerni bizonyos típusú információkat, például a webjelzőt tartalmazó oldal megnevezését, a telepített cookie-kat, az érintett oldal megtekintésének dátumát és időpontját. Amennyiben sütikhez kapcsolódó webjelzők kerülnek elhelyezésre a weboldalon, a felhasználó böngészőjében a cookie-k fogadásának letiltásával megakadályozhatja, hogy a webjelzők nyomon kövessék a weblapon végrehajtott műveleteit.

Süti és webjelző kontra adatvédelem

A sütik és webjelzők adatvédelmi jelentősége abban rejlik, hogy segítségükkel a felhasználók internetes tevékenysége nyomon követhető, róluk pontos profil készíthető. Nem túlzás, hogy sokszor a hirdető, a szolgáltató jobban ismeri a látogatót, mint ő saját magát. A cookie-k körültekintő alkalmazása, és az arról szóló megfelelő tájékoztatás a szolgáltató felelőssége, azonban a felhasználók az alapvető elővigyázatossági intézkedések megtételével minimálisra csökkenthetik a nem kívánt adatgyűjtés kockázatát.

Go to top

A Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója