A katolikus levelek magyarázata
Kálvin János

A katolikus levelek magyarázata

Református Egyházi Könyvtár - Új folyam 6.

Kálvin 1551 januárjában jelentette meg a kanonikus (vagy elterjedtebb elnevezéssel: katolikus) levelekhez írott kommentárjait. A magyarázatok közé nem vette fel János második és harmadik levelét, a kommentárokat pedig nem az általunk ismert kánoni rendben sorakoztatja egymás után. Annyit tudhatunk, hogy a Júdás leveléhez írott kommentárja eredetileg előadás lehetett (1540), a Jakab leveléhez írott magyarázatait pedig, melyeket a pénteki lelkésztalálkozón elhangzó magyarátokból állított össze, korábban önálló műként is megjelentette (1550).
Kálvin a VI. Edwardhoz írott ajánlásában részletesen szól korának egyik meghatározó fejleményről, a tridenti zsinat újbóli összehívásáról. A római katolikus egyház sorsfordító zsinatának első, 1549-ig tartó szakaszát Kálvin igen élénk figyelemmel követte, és folytonosan kommentálta. Ajánlólevelében azonban nemcsak arról értekezik, hogy az 1551. májusára újból összehívott zsinatnak milyen kimenetele várható az egyházpolitikában, sőt, leginkább az érdekli, hogy milyen kihatással lesz  mindez az evangélium ügyére. (...) Kálvin ugyanakkor számos helyen, igen erős polémiával kitér korának rajongó mozgalmaira is, s ezt tennie is kellett, hiszen a kanonikus levelek némely passzusa folytonosan apokaliptikus spekulációk tárgya volt. S miután ezek a viták Kálvin egész életét végigkísérték, jegyzeteltük azokat a szakaszokat is, amelyekkel főművében, az Institutióban is foglalkozik, s így jobban kiviláglik, hogy az egzegézis és bibliai teológia milyen szoros összefüggésben állt Kálvinnál.
A kanonikus levelek esetében folytonos  vita tárgya a szerzőség, olykor maga az autentikus szöveg is, illetve a tartalmi értékelés. Kálvin bátran vállakozik arra, hogy ezekben is állás foglaljon, hiszen a magyarázat során sem a szerző személyét, sem a körülményeket nem mellőzhetjük. Az olvasó itt is nyomon követheti Kálvin érett magyarázó módszerét: előbb a szöveg fordítása és közvetlen jelentésének kifejtése áll, ezt követi az értelmezés (...), és végül áll az összegzés. A saját célkitűzését pedig így summáza: „e levelekben számos homályos és rejtett értelmű dolog van, melyeket igyekeztem oly módon megmagyarázni, hogy a nem teljesen rest olvasó is könnyű bemenetet nyerjen a valódi értelemhez. Bogárdi Szabó István Előszavából

2 300 Ft
1 955 Ft
ISBN: 9789635582365
Formátum:
B/5
Kötés:
keménytáblás
Kiadás éve:
2013
Oldalszám:
372
Méret:
168×239 mm

Kattintson egy oldalra a nagyobb méretben való megtekintéshez.
Húzza a képet balra vagy jobbra a lapozáshoz.

imageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimage

Az oldal sütiket használ a felhasználóélmény javításának érdekében!

Fogadja el a teljes körű működéshez! Bővebben

Elfogadom

Cookie – A felhasználók nyomonkövetése az interneten

Az internetes “szörfölés” során a felhasználók által meglátogatott weboldalak különböző alkalmazások felhasználásával próbálnak minél több és minél pontosabb információhoz jutni a látogatókról, szokásaikról, érdeklődési körükről. Az említett lehetőségek között – alkalmazásuk gyakoriságát tekintve – előkelő helyet foglalnak el az ún. sütik (cookie) és a webjelzők (web beacon). Az internetes cookie-k alkalmazása számos jogi és etikai kérdést vet fel, ugyanis személyes adatnak tekintendő, mivel a felhasználó pontosabb azonosítására ad lehetőséget, mint a szélesebb körben ismert IP cím.

Süti (cookie)

A süti a webszerver által küldött, változó tartalmú, alfanumerikus információcsomag, mely a felhasználó számítógépén rögzül és előre meghatározott érvényességi ideig tárolásra kerül. A cookie-k alkalmazása lehetőséget biztosít a látogató egyes adatainak lekérdezésére, valamint internethasználatának nyomon követésére. A cookie-k segítségével tehát pontosan meghatározható az érintett felhasználó érdeklődési köre, internethasználati szokásai, honlaplátogatási története. Mivel a sütik egyfajta címkeként működnek, melyekkel a weboldal felismerheti az oldalra visszatérő látogatót, alkalmazásukkal az adott oldalon érvényes felhasználónév, jelszó is tárolható. Amennyiben a honlaplátogatás során a felhasználó böngészője visszaküldi a merevlemezre korábban elmentett cookie-t, az azt küldő szolgáltató összekapcsolhatja az aktuális látogatást a korábbiakkal, azonban mivel a cookie-k a domain-hez kötődnek, erre kizárólag saját tartalma tekintetében képes. A sütik önmagukban a felhasználó azonosítására nem képesek, kizárólag a látogató számítógépének felismerésére alkalmasak.

Érvényességi idejük és származásuk alapján többféle sütit különböztethetünk meg:

Ideiglenes vagy munkamenet (sesssion) cookie

A munkamenet sütik érvényességi ideje kizárólag a felhasználó aktuális munkamenetére korlátozódik, céljuk az adatvesztés megakadályozása (például egy hosszabb űrlap kitöltése során). A munkamenet végeztével, illetve a böngésző bezárásával a sütik e fajtája automatikusan törlődik a látogató számítógépéről.

Állandó vagy mentett cookie

Az állandó cookie-k érvényességi ideje napokban, hetekben, hónapokban vagy években kerül meghatározásra. Az érvényességi ideig a mentett sütik a felhasználó számítógépének merevlemezén tárolódnak, azonban az előre meghatározott határidők lejárta előtt a felhasználó törölheti őket.

Belső és külső cookie-k

Amennyiben a meglátogatott honlap webszervere telepíti a felhasználó számítógépére a sütit, belső cookie-ról beszélhetünk, míg ha a cookie forrása külső szolgáltató által az érintett honlapba befűzött kód, külső sütiről van szó.

Cookie beállítások

A felhasználó saját internet böngészőjében letilthatja vagy engedélyezheti a cookie-k telepítését számítógépére, azonban fontos tudni, hogy valamennyi süti elutasítása ugyan segítheti személyes adataink védelmét, azonban egyes weboldalak használhatóságát korlátozhatja. Meg kell jegyeznünk azonban, hogy az egyszerű böngészéshez cookie használata, engedélyezése nem szükséges. A sütik engedélyezését vagy letiltását általában az internet böngészők Eszközök/Beállítások menüjében az Adatvédelem beállításai alatt, a cookie vagy süti menüpontokban végezheti el a felhasználó.

A látogató számítógépe merevlemezére korábban már telepített sütiket, azok érvényességi idejének lejártát megelőzően törölheti. A törlésre többnyire az internet böngésző Eszközök/Beállítások menüjében az Előzmények terület Törlés menüpontjában van lehetőség.

Fontos megjegyezni, hogy a számítógép merevlemezén elhelyezett valamennyi cookie törlése egyes weblapok helytelen működését okozhatja.

Webjelző (web beacon, web bug)

A webjelzőt webes irányjelzőnek, pixel tag-nek, web bug-nak, azaz webhibának, átlátszósága miatt tiszta (clear) GIF-nek, valamint elektronikus lenyomatoknak, web beacon-nek is nevezik. A webjelző a weboldalon elhelyezett, általában egy 1×1 pixel méretű kép, mely a honlap része, azonban mérete és átlátszósága miatt gyakorlatilag észrevehetetlen. A webjelzők gyakran a sütikkel együttesen kerülnek alkalmazásra, használatukkal mérhetők és követhetők a felhasználók által a honlapon végzett műveletek, a látogatók statisztikái. A web beacon-ök a felhasználó számítógépén képesek felismerni bizonyos típusú információkat, például a webjelzőt tartalmazó oldal megnevezését, a telepített cookie-kat, az érintett oldal megtekintésének dátumát és időpontját. Amennyiben sütikhez kapcsolódó webjelzők kerülnek elhelyezésre a weboldalon, a felhasználó böngészőjében a cookie-k fogadásának letiltásával megakadályozhatja, hogy a webjelzők nyomon kövessék a weblapon végrehajtott műveleteit.

Süti és webjelző kontra adatvédelem

A sütik és webjelzők adatvédelmi jelentősége abban rejlik, hogy segítségükkel a felhasználók internetes tevékenysége nyomon követhető, róluk pontos profil készíthető. Nem túlzás, hogy sokszor a hirdető, a szolgáltató jobban ismeri a látogatót, mint ő saját magát. A cookie-k körültekintő alkalmazása, és az arról szóló megfelelő tájékoztatás a szolgáltató felelőssége, azonban a felhasználók az alapvető elővigyázatossági intézkedések megtételével minimálisra csökkenthetik a nem kívánt adatgyűjtés kockázatát.

Go to top

A Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója