Bodó Sára

Gyászidőben. A gyászolók lelkigondozásának lehetőségei

3 000 Ft
2 550 Ft
Készleten
Kedvenceim

Azoknak szól ez a könyv, akik lelkészként vagy lelkigondozóként szeretnék jobban megérteni, hogy milyen belső, lelki folyamat megy végbe egy emberben, amikor hozzátartozóját gyászolja, szembe kell néznie egy visszafordíthatatlan veszteséggel, és ebből a veszteségből is meg kell tanulnia újraértelmezni önmagát, hitét, életét, feladatait.

„Csak akkor tudunk igazán lelkigondozói segítséget nyújtani a gyászolóknak, ha Isten előtti meghatározottságukat és sajátosan emberi küzdelmüket egyaránt komolyan vesszük. Ennek a könyvnek az a célja, hogy a maga eszközeivel megpróbálkozzék a gyász jelenségének, folyamatának bemutatásával, a gyászoló ember helyzetének érzékeltetésével, és feltárja a lelkigondozás legfontosabb területeit, végső soron pedig a gyászoló ember és a vigasztaló egyház találkozásának reménységet adó lehetőségeit.”

Bodó Sára református lelkész, egyetemi docens, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Alkalmazott Teológiai Intézetének vezetője.

ISBN:
9789635582198
Formátum
A/5
Méret
142×197 mm
Kötés
kartonált
Oldaszám
224
Kiadás éve
2013, 2024

Reformátusok Lapja 2013/26.

Mind lelkigondozóként, mind gyakorlati teológusként régóta foglalkoztatja Bodó Sárát a gyász kérdése. Számos tanulmányt jelentetett meg már erről a témáról. Most a szélesebb olvasóközönséggel is megosztja gondolatait.

Lehet-e egy könnyekkel s néha tartós lelki fájdalmakkal kísért emberi tapasztalatról szép könyvet írni? Lehet, de csakis a mély megértés, az őszinte együttérzés hangján és segítésre kész lélekkel. Ha ezekhez még Istentől kapott bölcsesség és krisztusi szeretetből fakadó leleményesség is járul, akkor megoldási lehetőségek sora nyílik meg, s a könyv nemcsak szép, hanem hasznos is lesz. Ilyen könyvet írt Bodó Sára.

Több

Lapozzon bele

SimplePay - Online bankkártyás fizetés