Fodorné Ablonczy Margit

Családpasztoráció

Hogyan segíthetnek a kazuális alkalmak a családi kapcsolatok rendezésében?

Ez a könyv lelkipásztoroknak szeretne gyakorlati segítséget nyújtani a családpasztorációban. Elsősorban, hogy a kazuáliák alkalmával, a kereszteléskor, a házasságkötés megáldásakor és a temetési szolgálat előtt, által és után kellő érzékenységgel és felelős szakmaisággal segítsék a nemzedékek tagjait a családi életciklusváltások kríziseinek feldolgozásában.

A szerző – akinek könyve a Károli Gáspár Református Egyetemen megvédett hittudományi doktori disszertáció alapján készült – a rendszeres, bibliai és gyakorlati teológia, a család- és vallásszociológia vagy akár a néprajz releváns részterületei között kellő szakértelemmel épít hidat, amely nem titkoltan a kontextuális családterápia és szemlélet intergenerációs és transzgenerációs vonatkozásain keresztül szeretné, hogy a felsorolt tudományterületek közötti párbeszéd a gyakorló lelkipásztorok komplex munkájának szolgálatába álljon. „A dolgozatban kifejlő kutatás egyik alapvető ismertetőjegye a felelős interdiszciplinaritás, amelyben megmutatkozik az egyes tudományterületek és azokon belül az egyes szakterületek iránti tisztelet, mint a közöttük zajló párbeszéd alapja, és kifejezésre jut az az alapvető meggyőződés, hogy a tudomány-, illetve szakterületek egymásra vannak utalva” – hangsúlyozza dr. Kiss Jenő a doktori disszertáció laudációjában.

Fodorné dr. Ablonczy Margit református lelkész, pedagógus, kontextuális lelkigondozó, családterapeuta, a KRE HTK adjunktusa. Személyes és szakmai életútján hagyatékként viszi tovább édesapjának, Ablonczy Dánielnek a református lelkipásztorkodás és teológia iránti, valamint édesanyjának, Kiss Margitnak a tanítás és pedagógia iránti elkötelezettségét. Meggyőződése szerint a nemzedéki kapcsolatok gyógyulása által válhat a gyülekezet a családok családjává, krisztocentrikus közösséggé.

 

4 000 Ft
3 400 Ft
ISBN: 9789635585267
Formátum:
B/5
Méret:
150×230 mm
Kötés:
kartonált
Oldalszám:
312
Kiadás éve:
2022

Kattintson egy oldalra a nagyobb méretben való megtekintéshez.
Húzza a képet balra vagy jobbra a lapozáshoz.

imageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimage

Családpasztoráció. Hogyan segíthetnek a kazuális alkalmak a családi kapcsolatok rendezésében?


Fodorné Ablonczy Margit: Családpasztoráció
Hogyan segíthetnek a kazuális alkalmak a családi kapcsolatok rendezésében?
Budapest, Kálvin Kiadó, 2022 (312 oldal)
ISBN 978 963 558 526 7

Az ember egyedül születik, és egyedül távozik az életből, s mégis, e két fájdalmas végpont között folyamatosan azt érzi, hogy nem jó egyedül lennie. Mert homo vinculum-nak, kötődő embernek teremtetett, vágyva arra, hogy az édesanyja átölelje, s a lelkét valaki megszeresse. Ennek az érintésnek, a lelki otthonlétnek lehet a legtermészetesebb tere a család, amely befogadó és egyben elengedő közössége lehet a magányosan érkező és távozó embernek.

Bővebben


A család állt Fodorné Ablonczy Margit református lelkész kutatásának fókuszában is. A Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának adjunktusa Családpasztoráció címmel jelentette meg 2022-ben doktori disszertációját, s arra a kérdésre kereste a választ, hogy mennyiben segíthet a családterápia tudománya, annak is a relacionális etikai szemléletmódja a gyülekezetek családgondozó szolgálatában. Így e könyv egyfajta vallástétel, hogy érdemes családban gondolkodni, érdemes lelkipásztorként a családokat megszólítani, és felhasználni a keresztelés, konfirmáció, házasságkötés és temetés adta szolgálatok lehetőségét a megszólításra, a találkozásra, a pásztorolásra, s nem utolsósorban a gyülekezetépítésre. A szerző, aki maga is képzett családterapeuta, könyvét kétszer háromosztatúan adja olvasója kezébe. Először három halmazt ír körül: a család, a kazuáliák és a relacionális etika hármasát, melyek metszetében vizsgálja a három családi kazuális szolgálat adta lehetőségeket.

Az első, a család általános bemutatását felrajzoló szakaszban e fogalom kialakulásának történeti, nyelvészeti emlékeit, s azt a viharos 150 évnyi történetet vonultatja fel, melyben a többgenerációs családoktól a marxista családellenességen át, a mai egyszülős és mozaikcsaládokig is eljutunk. A kutatás itt jelentős szociológiai összefüggéseket is elemez, és rámutat arra, hogy a család még mindig az a hely, ahol útmutatást, világképet, identitást és életfilozófiát kaphatunk, s mely helye a pihenésnek, a regenerálódásnak, és nagy gazdagsága, ha növeli az érzelmi teherbírást is.
A kazuáliák általános bevezetését adja olvasója elé a szerző a második vizsgálati halmazban. A kazuáliák a családi életciklusváltozásokhoz köthetőek, s így a lelkipásztoroknak lehetősége nyílik a kísérésre és az áldás különleges továbbadására is. A szerző az egyes kazuális szolgálatok rövid teológiai bevezetését is vállalja, valamint az egyház életében is elhelyezi ezeket – bibliai szakaszokat, dogmatikai igazságokat és ekkléziasztikai jellemzőket vizsgál meg.
A relacionális etika elvi ismertetése szerepel a harmadik bevezető fejezetben. A Böszörményi-Nagy Iván (1920–2007) nevéhez fűződő kontextuális családterápia a mások felelőssége iránti felelősséget és a felelősséghordozásban való kölcsönösséget hangsúlyozza. Fodorné Ablonczy Margit munkája a relacionális etika átplántálása a protestáns teológiai gondolkodásba, és alkalmazása a lelkipásztori családpasztorációban. A relacionális etika alaptézise, hogy kapcsolatainkban méltányosnak kell lennie annak, amit adunk, azzal, amit kapunk. A tartozás, az érdemek nemzedékről nemzedékre gyűrűznek tovább, így mindaz, amit szüleinktől kaptunk vagy nem kaptunk meg, kihatással lesz még a saját gyermekeinkkel való kapcsolatainkra is. Böszörményi-Nagy Iván megközelítését Ronald Fairbairn (1889–1964) transzgenerációs szemlélete, Ludwig von Bertalanffy (1900–1972) általános rendszerszemlélete és Gregory Bateson (1904–1980) etikai perspektívája formálta. Böszörményi-Nagy Iván megközelítését öt dimenzióban összegezhetjük, amely az egész terápiás spektrumot magában foglalja. Így egyrészt beszélhetünk a tárgyiasított tények világáról, amelyek az akaratunktól függetlenül jelenlévő valóság-tényezők; másrészt az individuálpszichológia világáról, amelyek az egyén pszichikai megélései; harmadrészt a tranzakcionális minták rendszeréről, melyek a családok működési mintái, szabályai; negyedrészt a jogos megfontolás etikájáról, amely egy kölcsönös méltányosság, amelyben mindenki ad és elfogad, s amelynek a lojalitás, tehát az egymásba fonódó kölcsönös elköteleződés a mozgatórugója; s végül az ontikus függésről, mely – Emmanuel Levinas (1906–1995) nyomán a mindent magában foglaló „Másiknak” a tételezése, amely szükséges ahhoz, hogy magunkat is meghatározhassuk. Böszörményi-Nagy Iván az ontikus függés vonatkozásában nem mondta ki a spirituális dimenzió létét, azonban Fodorné Ablonczy Margit szerint a protestáns teológiai kontextusban ez a dimenzió a „Van”-nal, az Örökkévalóval való kapcsolatot jelenti. A relacionális etika értelmezésében ez az öt di-menzió így nem csupán egy pszichoterápiás módszer leírásaként van előttünk, hanem mint egy relacionális etikai viszonyulás is, melyben a jövő iránt érzett felelősség és a kapcsolati integritás egyensúlyának szükségessége rejtőzik.
A Családpasztoráció című könyv második felében a keresztelés, házasságkötés és búcsúztatás szolgálata áll. Mind a három fejezet háromosztatú. Először a pásztorálteológiai megfontolások nyomán tükröt tart a könyv a lelkipásztoroknak, hiszen a lelkész is családban él, és részese a bölcsőtől a koporsóig vezető útnak. Így elsődleges kérdés, hogy miképpen éli meg a lelkipásztor a házasságát, gyermeke születését és a gyászt saját családjában. Van-e embere, aki kíséri, van-e belső szobája, ahol az elmélkedő exegézis és a kontemplatív imádság teret kap. Hiszen a lelkész viselkedése, lelki életének kisugárzása sokkal mélyebben hat gyermekeire és környezetére, mint prédikációi (187.).

Másodszor a relacionális etika alapfogalmait vezeti be a szerző a kazuális szolgálatok lelkigondozói előkészítő és utánkövető családi pasztorációjába. Itt bomlik ki leginkább az a törekvés, hogy a szerző a pszichiátria induktív módszerekkel dolgozó tudománya és az Isten kijelentéséből kiinduló, deduktív módszerrel dolgozó hittudomány között keres megfeleltetési pontokat, egymást gazdagító találkozásokat, mint két különböző, bár egymással ellentétes irányban forgó fogaskerekek egymást segítő működését. Az a négy családteológiai alapvetés, melyet említ, négy teológiai evidenciaként is állhat előttünk, melyet a szerző a posztmodern olvasó számára így hangszerel: az ember Istennel és emberekkel való kapcsolatra teremtett lény – szabadságot kapott tenni e kapcsolatért és e kapcsolat ellen tenni (posse peccare et non peccare). Isten szövetségi ígérete átfog nemzedékeket, a család Isten áldásígéreteinek hordozója, melyet a bűn miatt Krisztus váltsága nélkül csak töredékesen élhetünk át (non posse non peccare). A család felelőssége az egymás iránti gondviselés, mely által a nemzedéki kapcsolatok gyógyulhatnak, és hitbeli kötelékké formálódhatnak (posse non peccare). A rendezett nemzedéki kapcsolatok, a gyógyító áldás terei lehetnek a közösen megélt kazuális alkalmak, melyek előre mutatnak a mennyei közösségre (non posse peccare). A teológiai meghatározások és a relacionáis etika találkozása folyamatosan azt a kérdést teszi fel az olvasónak, hogy mennyire felelős az általa gondozottak felelősségéért, és hol van ennek a felelősségnek a határa.

A vizsgált három kazuális szolgálat minden fejezete végül gyakorlati következményeket összegez, leginkább homiletikai, liturgikai és ekkléziasztikai kérdésekre ki-térve. E jelentős gyakorlati kitekintés miatt is jószívvel ajánljuk Fodorné Ablonczy Margit könyvét:
1.    Egyrészt olyan lelkipásztoroknak, akiknek már van egy kialakult beszélgetésvezetési és prédikációs stratégiájuk a kazuális szolgálatokra nézve, de nyitottak arra, hogy egy újabb szemléleten keresztül vegyék vizsgálat alá, s teljesítsék ki saját praxisukat. Böszörményi-Nagy Iván relacionális etikája a lojalitás, adáselfogadás, jogosultság, méltányosság és mentesítés fogalmi mátrixán keresztül segít újraértelmezni a gyülekezeti családi kapcsolatokat.
2.    Másrészt olyan teológushallgatóknak, akik még csak a kazuális gyakorlaton találkoztak ezekkel az családi élethelyzeteket kísérő szolgálatokkal. Fodorné Ablonczy Margit könyvén végig érződik, hogy ő maga is gyülekezetben nőtt fel, Ablonczy Dániel (1915–2010) lányaként, valamint, hogy gyülekezeti lelkészként egyben megvalósítója is saját megközelítésének. Az egyes mondatok mögött egy megküzdött lelkészi életpálya rejtőzik. Így kifejezetten gyakorlati fejezeteket olvashatunk arról, hogy a keresztelés előtti beszélgetésben miképpen tisztázzuk, hogy a gyermek Istené, és a keresztelés nyomán az ő kegyelmébe ajánljuk őt, vagy a jegyesbeszélgetés során miképpen rajzoljunk genogramot, tisztázva a családi örökségeket. S hogyan is lehet egy gyászoló családdal kapcsolatba lépni.
3.    Harmadrészt ajánljuk gyakorlati teológiával foglalkozó teológusoknak, hiszen a Családpasztoráció című könyv egyfajta antológiának is tekinthető, azáltal, hogy a szerző az elmúlt évtizedek magyar református szakirodalmát részletesen feldolgozta, és sok tanulmányt összegez munkájában. „A kutatás egyik alapvető ismertetőjegye a felelős interdiszciplinaritás, amelyben megmutatkozik az egyes tudományterületek és azokon belül az egyes szakterületek iránti tisztelet, mint a közöttük zajló párbeszéd alapja, és kifejezésre jut az a meggyőződés, hogy a tudomány – illetve a szakterületek – egymásra vannak utalva.” (részlet Kis Jenő laudációjából)
4.    Negyedrészt olyan családterápiával foglalkozó – nem feltétlenül keresztyén elköteleződésű – szakembereknek is érdemes kézbe venni, akik Fodorné Ablonczy Margit művét mintegy kézikönyvként használva a relacionális etika protestáns teológiai olvasatával szeretnének találkozni. A szerző a posztmodern kontextusban családteológiai alapvetéseket fogalmaz meg, és a könyv végén szómagyarázattal is segítségére siet az olvasóknak.

A Családpasztoráció című könyv egyfajta felkiáltójel, hogy a széthulló társadalmi keretek, a posztmodern vallásosság közepette milyen nagy lehetőség van még mindig a lelkipásztorok kezében azzal, hogy beléphetnek a kazuáliák adta családi helyzetekbe, ünnepekbe, meghirdethetik Isten jelenlétét és áldását, és meghívhatják a gyermeket, házasságot ünneplő vagy az elhunytat búcsúztató családot Isten gyógyító jelenlétébe, és közelségét ünneplő krisztocentrikus gyülekezetébe.

Tikász Ábel (Budapest)


Megjelent az Igazság és Élet. Folyóirat a lelkipásztori és nevelői munka számára 2023/3. számában.

Kevesebb

Szakkönyv

Az oldal sütiket használ a felhasználóélmény javításának érdekében!

Fogadja el a teljes körű működéshez! Bővebben

Elfogadom

Cookie – A felhasználók nyomonkövetése az interneten

Az internetes “szörfölés” során a felhasználók által meglátogatott weboldalak különböző alkalmazások felhasználásával próbálnak minél több és minél pontosabb információhoz jutni a látogatókról, szokásaikról, érdeklődési körükről. Az említett lehetőségek között – alkalmazásuk gyakoriságát tekintve – előkelő helyet foglalnak el az ún. sütik (cookie) és a webjelzők (web beacon). Az internetes cookie-k alkalmazása számos jogi és etikai kérdést vet fel, ugyanis személyes adatnak tekintendő, mivel a felhasználó pontosabb azonosítására ad lehetőséget, mint a szélesebb körben ismert IP cím.

Süti (cookie)

A süti a webszerver által küldött, változó tartalmú, alfanumerikus információcsomag, mely a felhasználó számítógépén rögzül és előre meghatározott érvényességi ideig tárolásra kerül. A cookie-k alkalmazása lehetőséget biztosít a látogató egyes adatainak lekérdezésére, valamint internethasználatának nyomon követésére. A cookie-k segítségével tehát pontosan meghatározható az érintett felhasználó érdeklődési köre, internethasználati szokásai, honlaplátogatási története. Mivel a sütik egyfajta címkeként működnek, melyekkel a weboldal felismerheti az oldalra visszatérő látogatót, alkalmazásukkal az adott oldalon érvényes felhasználónév, jelszó is tárolható. Amennyiben a honlaplátogatás során a felhasználó böngészője visszaküldi a merevlemezre korábban elmentett cookie-t, az azt küldő szolgáltató összekapcsolhatja az aktuális látogatást a korábbiakkal, azonban mivel a cookie-k a domain-hez kötődnek, erre kizárólag saját tartalma tekintetében képes. A sütik önmagukban a felhasználó azonosítására nem képesek, kizárólag a látogató számítógépének felismerésére alkalmasak.

Érvényességi idejük és származásuk alapján többféle sütit különböztethetünk meg:

Ideiglenes vagy munkamenet (sesssion) cookie

A munkamenet sütik érvényességi ideje kizárólag a felhasználó aktuális munkamenetére korlátozódik, céljuk az adatvesztés megakadályozása (például egy hosszabb űrlap kitöltése során). A munkamenet végeztével, illetve a böngésző bezárásával a sütik e fajtája automatikusan törlődik a látogató számítógépéről.

Állandó vagy mentett cookie

Az állandó cookie-k érvényességi ideje napokban, hetekben, hónapokban vagy években kerül meghatározásra. Az érvényességi ideig a mentett sütik a felhasználó számítógépének merevlemezén tárolódnak, azonban az előre meghatározott határidők lejárta előtt a felhasználó törölheti őket.

Belső és külső cookie-k

Amennyiben a meglátogatott honlap webszervere telepíti a felhasználó számítógépére a sütit, belső cookie-ról beszélhetünk, míg ha a cookie forrása külső szolgáltató által az érintett honlapba befűzött kód, külső sütiről van szó.

Cookie beállítások

A felhasználó saját internet böngészőjében letilthatja vagy engedélyezheti a cookie-k telepítését számítógépére, azonban fontos tudni, hogy valamennyi süti elutasítása ugyan segítheti személyes adataink védelmét, azonban egyes weboldalak használhatóságát korlátozhatja. Meg kell jegyeznünk azonban, hogy az egyszerű böngészéshez cookie használata, engedélyezése nem szükséges. A sütik engedélyezését vagy letiltását általában az internet böngészők Eszközök/Beállítások menüjében az Adatvédelem beállításai alatt, a cookie vagy süti menüpontokban végezheti el a felhasználó.

A látogató számítógépe merevlemezére korábban már telepített sütiket, azok érvényességi idejének lejártát megelőzően törölheti. A törlésre többnyire az internet böngésző Eszközök/Beállítások menüjében az Előzmények terület Törlés menüpontjában van lehetőség.

Fontos megjegyezni, hogy a számítógép merevlemezén elhelyezett valamennyi cookie törlése egyes weblapok helytelen működését okozhatja.

Webjelző (web beacon, web bug)

A webjelzőt webes irányjelzőnek, pixel tag-nek, web bug-nak, azaz webhibának, átlátszósága miatt tiszta (clear) GIF-nek, valamint elektronikus lenyomatoknak, web beacon-nek is nevezik. A webjelző a weboldalon elhelyezett, általában egy 1×1 pixel méretű kép, mely a honlap része, azonban mérete és átlátszósága miatt gyakorlatilag észrevehetetlen. A webjelzők gyakran a sütikkel együttesen kerülnek alkalmazásra, használatukkal mérhetők és követhetők a felhasználók által a honlapon végzett műveletek, a látogatók statisztikái. A web beacon-ök a felhasználó számítógépén képesek felismerni bizonyos típusú információkat, például a webjelzőt tartalmazó oldal megnevezését, a telepített cookie-kat, az érintett oldal megtekintésének dátumát és időpontját. Amennyiben sütikhez kapcsolódó webjelzők kerülnek elhelyezésre a weboldalon, a felhasználó böngészőjében a cookie-k fogadásának letiltásával megakadályozhatja, hogy a webjelzők nyomon kövessék a weblapon végrehajtott műveleteit.

Süti és webjelző kontra adatvédelem

A sütik és webjelzők adatvédelmi jelentősége abban rejlik, hogy segítségükkel a felhasználók internetes tevékenysége nyomon követhető, róluk pontos profil készíthető. Nem túlzás, hogy sokszor a hirdető, a szolgáltató jobban ismeri a látogatót, mint ő saját magát. A cookie-k körültekintő alkalmazása, és az arról szóló megfelelő tájékoztatás a szolgáltató felelőssége, azonban a felhasználók az alapvető elővigyázatossági intézkedések megtételével minimálisra csökkenthetik a nem kívánt adatgyűjtés kockázatát.

Go to top

A Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója