A bibliarevízió műhelyéből
Pecsuk Ottó szerk.

A bibliarevízió műhelyéből

A Doktorok Kollégiuma Újszövetségi Szekciójának előadásai az új fordítású Biblia (1975, 1990) revíziójához kapcsolódva
2011. augusztus 23–24. – Debrecen

Olyan tanulmánygyűjteményt tart a kezében a tisztelt Olvasó, amelynek írásait összeköti a közös téma: a bibliafordítás, közelebbről is az 1975-ben megjelent és 1990-ben revideált protestáns új fordítású Biblia napjainkban is folyó legújabb revíziós munkája. A kötetben szerkesztett formában közölt előadások a Magyarországi Református Egyház Doktorok Kollégiumának Újszövetségi Szekciójában, 2011. augusztus 23–24. között hangzottak el. Minden egyes előadást élénk szakmai disputa követett, amelynek eredményei – reméljük – nemcsak beépültek az új fordítású Biblia revíziós munkatársainak kollektív tapasztalatába, de közvetve jobbá is tették a munkánk eredményeként hamarosan megjelenő új bibliakiadást. E kötettel szeretnénk közelebb hozni az érdeklődők számára a bibliafordítói és -revíziós munkát, amelynek végső célja Isten igéjének minél szebb, pontosabb, érthetőbb és hitelesebb megszólaltatása édes magyar anyanyelvünkön.

1 500 Ft
1 275 Ft
ISBN: 9789635582013
Kötés:
kartonált
Kiadás éve:
2012
Oldalszám:
184
Méret:
145×238 mm

Kattintson egy oldalra a nagyobb méretben való megtekintéshez.
Húzza a képet balra vagy jobbra a lapozáshoz.

imageimageimageimageimageimageimageimageimageimageimage

Theológiai Szemle 2012/4. szám


Kedves professzorom, dr. Karasszon Dezső mindig nagy szeretettel beszélt az új fordítású Biblia revíziójában végzett munkájáról. Az eredeti szöveg tisztelete, a Biblia iránti alázata, a mélyebb, jobb megismerés és a pontosabb fordítás iránti tiszta vágya aligha felejthető. A Bibliafordító Bizottságban folytatott munkájáról és az ottani eredményeiről többször hallhattunk.

Bővebben

Ezekből zsoltármagyarázatos előadásain sokat átadott nekünk, de írásban is több megjelent vagy a Református Egyház „Műhelyforgácsok” rovatában, vagy nagyobb cikk formájában a református folyóiratok valamelyikében. Dezső bácsi egyik nagy álma volt, hogy egyik diákja majd helyet kapjon a Deutsche Bibelgesellschaft munkatársi sorában. De egy másik forrásból is hamar megismerkedtem a revízió kérdésével. Debreceni diákként néhány társammal sokáig jártam külön órákra Varga J. Zsigmond professzorhoz, aki otthonában fogadott minket, s egy-egy ilyen alkalmon rengeteg olyan dolog elhangzott, ami az órán, vagy egyáltalán máshol a teológián nem. Zsiga bácsi nemcsak teológus volt, hanem igazi nyelvész is a maga klasszikus filológiai végzettségével. A Biblia revíziójáról mindig úgy beszélt, mint ami folyamatos küzdelem volt számára egyrészt a szöveggel, de legalább annyira a kollégáival. A bizottsági keretek közt történő bibliafordítás mindig sok megalkuvás, kompromisszum – mondta –, s ez aligha vitatható tétel. De ma már nem igen akadnak olyan nagy formátumú emberek, egy Martin Luther vagy egy Buber, aki végig fordítja a Bibliát személyes teljesítmény gyanánt. A teológiai tudományágak annyira specializálódtak, annyira felduzzadt a szakirodalom, annyi új exegetikai eredmény van, új szempont, hogy a buktatók többségét kivédeni pusztán személyes munkával nagyon nehezen elképzelhető vállalkozás.

Ez (is) a bizottsági munka mellett szól. Mennyit ér majd az új revízió, azt majd a felhasználók tábora dönti el. A proof-reader kifejezés a bibliafordítás kiadásánál kettős értelmű: jelenti a (nyomdai) korrektort, de az olvasótábort is, aki visszaigazolja a revízió használhatóságát. Ráadásul a revízióban résztvevőknek annak tudatában kell ezt a nagyon nehéz munkát végezniük, hogy min. egy nemzedékenként születnek revíziók, tehát 20-25 év múlva újabb revízió alá veszik az ő munkájukat is. S előbb-utóbb az ő mostani alázatos munkájuk sem lesz egyéb, mint egyháztörténeti emlék, jobb esetben feldolgozott egyháztörténeti forrás. Legjobb esetben azonban áldásos munka is lehet egy nemzedéknyi egyházi szolgálatban, bibliaolvasásban, egyéni kegyességben, szószéki lekció olvasásban. De. Ahhoz hogy jobban megértsük a mi generációnk munkáját, revízióját, ill. hogy ténylegesen minél jobban feldolgozható legyen későbbi korok kutatóinak, ahhoz jó, ha tudjuk, mit miért csináltak a mostani revízióban a bizottság tagjai. Szerencsés és nagyon hasznos dolog ezért, hogy ez a kötet megjelent. Az egyszerű, esztétikus külső, a minőségi kötés, a megfizethető ár (1500 forint), az érdekes cikkek, a könyv végén található „zsengével”, a Római levél revíziójának első részével valódi chrestomathia az olvasó kezében. A tanulmánygyűjtemény a Magyarországi Református Egyház Doktorok Kollégiumának Újszövetségi Szekciójában, 2011. augusztus 23–24. között elhangzott előadások szövegeit tartalmazza. Az alábbiakban ebből a csokorból szeretnék válogatni a kedves olvasónak.

Vladár Gábor cikke az újszövetségi revízió eddigi tapasztalatait, főbb kérdéseit foglalja össze, főként a revízió „zsengéjeként” elkészült Római levél szövegi megoldásaira utalva. Az új fordítás előzményeit röviden így vázolhatjuk fel: A protestáns egyházakban használatos ún. Károli-fordítás 1938-ban megjelent átdolgozása erős kritikát kapott (főleg az újszövetségi rész). Ezért a Brit és Külföldi Bibliatársulat megbízásából Czeglédy Sándor átdolgozta a teljes Károli-szöveget, ami alapján az 1947-ben felállított ó- és újszövetségi szakbizottság el is készített egy revíziót. Az újszövetségi szakbizottság 1951-ben készült el a munkával, de az ószövetségi szakbizottság munkája során egyre nyilvánvalóbb lett, hogy új fordításra van szükség. „A Magyar Bibliatanács 1964-ben ugyancsak felállított egy újszövetségi szakbizottságot, és megbízta egy új fordítás elkészítésével. Ez a szakbizottság alkotta meg öt éves munkával (1964–1969) a mostani revíziós anyag „ősét”, amelyet azután egy alapos szuperrevízió során (1970–1974 között) – új szempontok alapján – még egyszer átdolgoztak. Így jelenhetett meg a teljes, új fordítású Biblia 1975-ben, majd ennek revideált változata 1990-ben. A valóban korszakalkotó jelentőségű új protestáns bibliafordítás 1964-ben három alapelvet kívánt érvényesíteni: 1) a szöveghűséget, azaz a filológiai pontosságot; 2) a jó magyarságot, azaz a közérthető, „mai” magyar irodalmi nyelvre való törekvést, és 3) a gyülekezetszerűséget, azaz a gyülekezetek igényeihez (liturgiai, katechetikai használat, stb.) való alkalmazkodást” (11. o.). Varga Zsigmond szempontjai később viszszaköszöntek Kürti László és Kocsis Elemér szavaiban is, az 1964-es próbafüzet és az 1975-ös kiadás közt mégis lényeges eltérés van. Az indoklás egyetlen szóval: Nida. Pontosabban szólva E. A. Nida professzor munkássága, ami forradalmasította a bibliafordítást. Változások történtek a szövegkritikában is. A régi Nestle-kiadást (a 24. kiadással bezárólag). K. Aland münsteri professzor átdolgozta. Ez a Nestle-Aland kiadás lett a modern kori Újszövetség-fordítások alapja. (A jelenlegi revízió a NA 27. kiadása alapján történik.) Mi indokolja a mostani átdolgozást? „Az 1990-es szöveg revízióját nem csak az a sokat emlegetett tény indokolja, hogy egy nemzedék alatt minden nyelvben többé-kevésbé tapasztalni lehet az anyanyelv használatának változásait, hanem a szöveghűségre törekvés, a dinamikus ekvivalencia elv és a Károli-Biblia örökségének jegyeit egyaránt magán hordozó fordítás egységesítése, koherenssé tétele is. Emellett természetesen minden egyéb, egy revízió során felmerülő és szükséges feladatot is el kell végezni (esetleges sajtóhibák kiküszöbölése, lehetőség szerint egységes terminológia kialakítása, tulajdonnevek írásának kérdése, stílus egységesítése, a jó hangzás-felolvashatóság javítása stb.) 12-13. o. A Magyar Bibliatársulat Alapítvány Szöveggondozó Bizottsága 2009. február 18-i ülésén döntött a revízió megkezdéséről, a revíziós munka menetéről, ill. annak elvi alapjairól. A revíziós munka elvi alapjait a MBTA főtitkára által összeállított Elvi Dokumentum határozza meg, amit a munka során felmerülő kérdések, szempontok szerint – eseti döntések alapján – a Szöveggondozó Bizottság több ízben módosított, ill. kiegészített.

A legfontosabb szempontokat a recenzált mű 13-15. oldalakon találhatjuk, természetesen idézzük (2011. június 17-i állapot):

„1.0. Az Új kiadás célközönsége a MBTA tagegyházainak hívei és a magyar nyelvet anyanyelvként beszélő bibliaolvasók.

2.0. Az Új kiadás az 1975-ben kiadott és 1990-ben revideált protestáns új fordítású Biblia revíziójának tekintendő. A végrehajtandó változtatások alapszövege a legutolsó kiadású Biblia Hebraica Stuttgartensia az Ószövetség és 27. (illetve az előkészületben lévő 28.) kiadású Nestle-Aland illetve a UBS Greek New Testament 4. (illetve előkészületben levő 5.) szövegkiadása az Újszövetség esetén.

2.1.         Az 1990-es új fordításnak megfelelő angol illetve német nyelvű bibliafordítások az NRSV, illetve a revideált Luther Biblia és a Zürcher Bibel. Exegetikai (de nem fordítási!) kérdésekben ezeket, illetve a jelentősen egyszerűbb nyelvet és radikális dinamikus ekvivalenciát képviselő GNB fordítások (pld. Good News Bible, Gute Nachricht) megoldásait követjük.

2.2.         A revíziós munkacsoport a nehezebb kérdések megoldásához az UBS Handbooks sorozatot, az Anchor Bible Dictionary valamint a Keresztyén bibliai lexikon köteteit használja fel.

2.3.         A nyelvi, stilisztikai és nyelvtani kérdésekben az Osiris Kézikönyvet, majd megjelenését követően a MTA hasonló kézikönyvét követjük.

3.0  A revízió a következő szempontok figyelembevételével készül:

3.1.         Meg kívánjuk őrizni az 1990-es új fordítás alapvető szövegkritikai és fordítási döntéseit, a bibliai szöveg tagolását és az emelkedett, mai beszélt köznyelvi szintre való törekvést.

3.2.         A tervezett változtatások érintik:

3.2.1.     az 1990 és 2008. december 31. között beérkezett észrevételeket,

3.2.2.     az időközben felismert nyomdahibákat,

3.2.3.     az egyértelműen téves fordításokat,

3.2.4.     az értelemzavaróan archaikus/régies kifejezéseket,

3.2.5.     a felismert inkonzisztenciákat (nem egységes kifejezések, nevek, megfogalmazások),

3.2.6.     az értelemzavaró hebraizmusokat/grécizmusokat/latinizmusokat vagy más, nem a magyar nyelvből eredő hatásokat. Ez utóbbiak esetében különösen, de minden bizonytalan esetben elsőbbséget kell, hogy kapjanak a „jó magyarságú” nyelvi megoldások.

3.2.7.     Bizonytalan esetekben törekszünk a felolvasva is jól hangzó megoldások alkalmazására.

4.0. A munkacsoport

4.1         A revíziós munkacsoport tagjai 2-2 fő biblikus szakember (szerkesztők: „elsődleges” és „másodlagos” szerkesztők);

4.2.     a projektet koordináló főtitkár valamint a MBTA észrevételeket felvezető és az adminisztrációban közreműködő munkatársai;

4.3.            a United Bible Societies fordítói konzultánsa, aki a főtitkáron keresztül tartja a kapcsolatot a munkacsoporttal;

4.4.     az anyanyelvi helyességért felelős stiliszta szakember;

4.5.     egy tágabb lektori kör, akik elsősorban a szöveg nyelvi, stilisztikai minőségéért felelnek. A lektorok által felvetett javaslatok jogosságát első körben az érintett szerkesztők, véleménykülönbség esetén a Szöveggondozó Bizottság bírálja el;

4.6.     a MBTA Szöveggondozó Bizottságának tagjai, akiknek gyűlése a revízió legfőbb döntéshozói testülete. Minden a revízió elveit és általános kérdéseit illető problémát, dilemmát a Szöveggondozó Bizottság mint a revízió legmagasabb fóruma hivatott eldönteni, egyszerű többséggel.

5.0. A munkafolyamat

5.1  Elsőként a főtitkár konzultálva a szerkesztőkkel, kiosztja a bibliai könyveket.

5.2  A „másodlagos” szerkesztő kommentálja az „elsődleges” szerkesztő munkáját és erről tájékoztatja a főtitkárt.

5.3  Az elsődleges szerkesztő, a másodlagos szerkesztő és a főtitkár konzultációja után a korrigált könyv visszakerül az eredeti szerkesztőhöz, aki véglegesíti azt (vita esetén a főtitkár bevonhatja az UBS konzultánst). Ez az első olvasat.

5.4  A véglegesített könyv átkerül a lektorokhoz, akik az adott szerkesztőhöz és a főtitkárhoz címzett e-mailben kommentálhatják azt.

5.5  A szerkesztők értékelik a lektorok javaslatait. Ez a második olvasat. Elutasítás esetén, indokolt esetben a főtitkár felterjesztheti a kérdést a Szöveggondozó Bizottság és/vagy a UBS fordítói konzultáns elé.

5.6  A munka menetét és időtartamát az adott könyvnehézségi foka és a beérkezett javaslatok mennyisége befolyásolhatja. A munkatempó fenntartásáért a főtitkár felel.

5.7  A revízió időtartama ideálisan 2, legfeljebb 3 év.

Az Elvi Dokumentumban megfogalmazott szempontok után Vladár professzortól kitűnő szemléltető példákat is kapunk az elsődleges revízió során felmerült kérdésekre (17.o.), majd számos konkrét példát is olvashatunk a Mt, Mk, Lk és Róm elsődleges szövegverziója során felmerült problémákból (17-37. o.). A példák érdekesek, szemléletesek, mind jó választás a recenzens szerint.

Pecsuk Ottó írása a bibliafordítás területén gyakran emlegetett, de valójában sokszor félreértett „dinamikus” illetve „funkcionális ekvivalencia” elvével foglalkozik, az elmélet atyjának, a 2011-ben elhunyt E. A. Nidának a műveit vizsgálva. Kedves tanártársam kapcsolódása a bibliafordításhoz nem új keletű. Tíz éve már, hogy megjelent a Kálvin Kiadó gondozásában a Jan de Waard–Eugene Nida szerzőpáros könyve: Egyik nyelvről a másikra. Funkcionális ekvivalencia a bibliafordításban. (Budapest, Magyar Bibliatársulat, 2002). Csak örülhetünk annak, hogy Tóth Kálmán néhai professzor Bibliafordítás-bibliamagyarázás c. könyve után ismét a Kálvin Kiadó tett le egy szakkönyvet ezen a területen, ráadásul egy nemzetközi hírnévnek örvendő a könyvet. Nem véletlen, hogy ez a fordítás azóta is népszerű és az ilyen szemináriumok tananyagának egyik kötelező olvasmánya. (Utoljára az ELTE kurzusán találkoztam vele, ahol Koltai Kornélia tanárnőnél volt kötelező irodalom.) Pecsuk Ottó nem meglepő módon jól ismeri Nida munkásságát. Nida eredetileg nyelvész képzettségű volt és saját bevallása szerint azért kezdett a témával foglalkozni, mert a „Wycliff Summer Institute of Linguistics (SIL) munkatársaként nem talált megfelelő szakirodalmat, amely kifejezetten a bibliafordítás elméletével és gyakorlatával foglalkozott volna, és így segítséget nyújthatott volna a harmadik világban „terepen” dolgozó bibliafordítóknak, akiknek meg kellett küzdeniük nem csak az indoeurópaitól eltérő nyelvek morfológiai, szintaktikai és grammatikai kihívásaival, de az euro-amerikaitól alapvetően eltérő kulturális környezettel is. Nida „felfedezése”, a jelentésen alapuló fordítás prioritása a formán alapuló fordítási szemlélettel szemben természetesen nem új, hiszen – ha kisebbségi hangként is, de – már az antikvitás óta jelen van az irodalom- és fordításelméletben” (38. o.). A TAPOT-tól (Theory and Practice of Translation, 1964) a FOLTA-ig (From One Language to Another, 1986), a dinamikus ekvivalenciától a funkcionális ekvivalenciáig szépen és világosan bemutatja az előadó Nida pályáját. S ami különösen kedves a recenzensnek, az a visszafogott, de határozott kritikai hang. Mert hát mi is a két elmélet között a különbség? Ha megnézzük a hasonlóságokat, akkor mi is csak azt mondjuk, hogy „a kettő lényegileg ugyanaz” (48. o.), bár a szemléletbeli elmozdulást is észre kell vennünk (49. o.). Győri István sárospataki professzor dolgozata a görög igeidők perikópákon belüli váltásának jelentését veszi vizsgálat alá, különös tekintettel a jelen idő és a jövő idő váltakozásának teológiai és exegetikai okaira. „A görög nyelv a magyar nyelvtől eltérő nyelvtani struktúrával rendelkezik, de még a többi indoeurópai nyelv coniugációs rendszerétől is eltér. Van néhány olyan jellegzetesség, amely nem kis feladat elé állít bennünket, amikor a bibliai szövegeket kell értelmeznünk. Sokszor ezek a jelentésárnyalatok csak részben érvényesíthetők a fordításban, a magyarázatban azonban figyelembe kellene őket venni. […]Elvileg a görög nyelv 3 igeidőt (tempus) és három cselekvési állapotot (actio) ismer, ebből összesen 9 lehetséges verziónak kellene adódni. Az újszövetségi koiné idejére ez a szám lényegesen lecsökkent, hiszen a fut. perf. már egyáltalán nem fordul elő, a dialektusokban még létező önálló ind. futurum szerepét pedig a praes. inst. veszi át” (51. o.). Nagyon jó, hogy itt is gyakorlati példákat kap az olvasó. Lássunk kép kiragadott példát! A praes. instans, azaz a futurum kérdése az első. A klasszikus görögben is megfigyelhető, de a koinéban még inkább, hogy a szigma képző nem csak futurumot jelöl, hanem temporális értelem nélkül az egyszeri, punktuális jelentés kerül előtérbe. Melyik fordítási lehetőséget kell előnyben részesíteni? „Az igazi szőlőtő példázatában ezt olvassuk (Jn 15,7–8)1: ean mé tis mené enemoi, ebléthé exó hós to kléma kai exéranthé, kai synagusin auta kai eis to pyr ballusin kai kaietai. ÚF: Ha valaki nem marad énbennem, kivetik, mint a lemetszett vesszőt, és megszárad, összegyűjtik valamennyit, tűzre vetik és elégetik. Az összegyűjtik és a tűzre vetik alakok fut-ban vannak. Ráadásul itt a megszáradt szó aor-ban van. Lehet azt mondani, hogy a magyar nyelvben a múlt idejű felsorolás egyszerre jelent sorrendiséget is, de a görög szöveg ettől árnyaltabb. Az utolsó ige praes. med. Sg. 3. Talán jobb lenne így fordítani: és megszárad, aztán összegyűjtik, tűzre vetik és elég. Talán így lehetne érzékeltetni, hogy az aoristosszal kifejezett első esemény hamarabb történik, illetve befejeződik, utána jön a következő kettő, az utolsó pedig egy jelen idejű folyamat” (51-52.o.). A prasens historicum (vagy más néven praesens narrativum) helyes értelmezése is fontos, a második példa ennek illusztrálása. „A prasens historicum helyes értelmezése segítségünkre lehet az elbeszélések, különösen a példázattörténetek megértésében. A megértés egyik eleme az lehet, hogy megfigyeljük, hol vannak a szövegben olyan pontok, amelyek lényegesek, amelyekre jobban oda kell figyelni. Egyik ilyen elem lehet a praesens historicum alkalmazása a történetek fordulópontjainak jelölésére…” A példa pedig a virágvasárnapi bevonulásból van. „A virágvasárnapi bevonulás Márk szerinti leírásában (11,1–11) a praesens historicum mindkét fentebb szemléltetett válfaja előfordul. A történet első három állítmánya jelen időben áll: engizusin, apostellei, legei. Amikor közelednek Jeruzsálemhez …. Elküldi két tanítványát …. Ezt mondja nekik. Ez itt az új helyszín, az új eseménysor megjelenítésére szolgál. Majd a történet múlt idejű igealakokkal folytatódik, mígnem a 7. vers első két állítmánya átvált praesensre: kai pherusin ton pólon pros ton Iésun, kai epiballusin autó ta himatia autón, kai ekathisen ep’ autón. Talán így lehetne érzékeltetni: akkor aztán odaviszik Jézushoz a szamárcsikót, ráterítik felsőruháikat ő pedig felült rá. Ezután a történet újra múlt idejű alakokkal folytatódik. Az olvasóban eddig ott lehetett a kétely: mi lesz, ha nem találják meg a szamarat? Mi lesz, ha nem adják oda? Az elbeszélés szempontjából a döntő momentum ez: Odaviszik a szamarat és ezzel elkezdődik Jézus bevonulása és a passió története, innen mintegy visszafordíthatatlanná válnak az események. Láthatjuk tehát, hogy az evangéliumok szóhasználatában a történeten belüli praesens historicumra való átváltás a történet fordulópontját, váratlan eseményét jelöli” (54-55. o.). A fordulópontok felismerése valóban segít a történetek jobb megismerésében.

Galsi Árpád előadása a revíziós műhelymunka rejtelmeibe vezeti be az olvasót: arra keresi a választ, hogyan lehet a lehető legnagyobb következetességgel kezelni az idézeteket mind az ó-, mind és újszövetségi korpuszban.

„Azután azt mondta az Úr Mózesnek, hogy menjen be a fáraóhoz, és így beszéljen vele: Így szól az Úr, a héberek Istene: Bocsásd el népemet...” (ÚF, 2Móz 9,1).

Ha nem is általános, mégis ismerős lehet a bibliaolvasó számára ez a fajta távolról sem egyszerű megfogalmazás, amely halmozza a beszélők rétegeit. Ha szó szerinti fordítást adunk, meg világosabb ez a halmozás.

És mondta az Úr Mózesnek: „Menj be a fáraóhoz, és beszélj hozzá: »Így szól az Úr, a héberek Istene: ’Bocsásd el népemet...’«”

Itt négy beszélői szint épül egymásra: 1. Beszélő: És mondta az Úr Mózesnek; 2. Isten: Menj be a fáraóhoz, és beszélj hozzá; 3. Mózes: Így szól az Úr…; 4. Isten: Bocsásd el népemet…(60.o.). Mindennek a helyesírási szabályzatnak megfelelő, pontos jelzése, ahogy a példa mutatja, nem feltétlenül célravezető a bibliakiadásban. Bizonyára nem véletlen, hanem tudatos megoldás volt, hogy az új fordítású Biblia igyekezett elkerülni a problémát, hol függő idézet használatával, hol pedig az idézőjel egyszerű elhagyásával. Ezt a megoldást azonban nem követte egységesen a bibliakiadás (sem az 1975-ös, sem az ilyen szempontból igen visszafogott 1990-es revízió). Egyrészt elszórtan vannak idézetek a Bibliában, meg az ÓSZ-ben is, amelyek idézőjelek között is jelennek meg (de csak egyszintű idézőjel-használat van, a belső idézőjelek használatát bibliakiadásunk mindenhol kerüli), másrészt az Újszövetség történeti könyvei a többi könyvtől eltérően idézőjelet használnak a beszélő idézésére. Ezt az egyenetlenséget igyekszik megoldani a jelenleg folyamatban levő revízió: ez egyike volt a kezdeti célkitűzéseknek” (61. o.). Kell-e, lehet-e alkalmazni az ide vonatkozó helyesírási szabályokat, és ha igen, mindenütt lehetséges ez? Az új fordítású Biblia elvi okokból nem választotta, s úgy tűnik a mostani revízió sem ad igenlő választ erre az előbbi kérdésre. „Az ÓSZ-ben az ÚF megoldása a beszélők idézésére következetesen: az idézőjelek elhagyásával, idézet-bevezető mondattal, kettősponttal elválasztva, az idézett mondato(ka)t nagybetűvel kezdve. Ez az írásmód a revideált Károli hagyományát (is) követi. Ezzel szemben az ÚSZ a történeti könyvekben és a Jelenések könyvében a megszólalók szövegét idézetként jeleníti meg. A párbeszédes részeket is. Ami önmagában helyes és jó megoldás. Viszont az ÚF nem alkalmaz belső idézőjeleket, ami már nem igazán helyes, nem is következetes, másfelől a Szentírás-idézeteket nem jelöli idézőjel (pl. Mt 5,27), ami – tudniillik jelezni a beszélőt, de nem jelezni a Szentírás-idézetet – véleményem szerint komoly probléma egy bibliakiadásban. A most folyó revíziós munka során a szöveggondozók az ÓSZ megoldását részesítik előnyben. Ezzel a megoldással a fő probléma nem az, hogy ez sem feltétlenül helyes, hanem az, hogy néha bizonytalanul hagyja, meddig tart az idézet. De természetesen leginkább ott, ahol az eredeti szövegben sem egyértelműek a szöveghatárok – hogy úgy mondjuk, ez a megoldás tehát némileg a megértési nehézségeket is átviheti a fordításra. Ez nem feltétlenül cél, de az elkerülésük sem minden áron az” (63. o.). Jó dolog látni, hogy a Kálvin Kiadó igazgatója, akarom írni a bizottság olvasószerkesztője „olvasóbarát”. Az olvasó szempontjainak képviselete egy bibliakiadásnál fontos szempont. Hogy ez felülírhatja-e egy adott nemzet helyesírási szabályzatgyűjteményét vagy nem, azzal most nem kell foglalkozni ezen a helyen. Az talán kimondható, hogy a külföldön is fellelhető ez a szemlélet, a Zürcher Bibel (2007) is feltűnően kerüli az idézetek alkalmazását.

Ezt követően az idézetek fajtáival ismerkedhetünk (egyszerű idézetek, bibliaidézetek, egy-egy szó idézése érvelés közben, vitapartner idézése, közmondás, szólás), majd olvashatunk a névmagyarázatról (65. o.), idegen szavak, dokumentumok idézéséről, műcímekről (66. o.). Az Elvi Dokumentumból adódóan a minél kisebb változtatásra törekszik a revízió (ezért revízió).

Hanula Gergely, aki Vladár Gábor mellett komoly munkát végez az újszövetségi revízió során, cikkében a kai (és) kötőszó szintaktikai szerepét és lehetséges értelmezési útjait veszi vizsgálat alá. Az Újszövetség-fordítás felől vizsgálva a kai kötőszó használatát, két területet szokás kiemelni: leggyakrabban a kai jelentését vizsgálják (szemantikai szempont), ritkábban a mondatkezdő kai használatát (szintaktikai, illetve funkcionális szempont). „A mondatokat kapcsoló kötőszók vizsgálata során kiderült, hogy a mondatokból szöveggé szerveződő nyelvi formák nem vizsgálhatók a mondatgrammatika, csak valamiféle szöveggrammatika keretein belül. Így a mondatkapcsoló kötőszók vizsgálata a szövegen belüli kohéziókutatás kérdésévé vált a mai fordítástudományban” (75.o.). Hanula Gergely áttekintéséből világosan látszik, hogy „a kapcsolat meghatározásában a kötőszónak és a kontextusnak tulajdonított hangsúly tág határok között ingadozik. A klasszikusnak nevezhető nyelvtanok inkább a kötőszónak tulajdonítják, újabban viszont nagyobb hangsúlyt kap a kontextus meghatározó szerepe”. A magyar fordításban a kai kötőszó és a kontextus által meghatározott jelentés visszaadására két lehetőség van: az „és” kötőszó hasonló, a kontextus jelentés meghatározó szerepére támaszkodó használata; vagy egy a(z adott) kontextustól kevésbé függő kötőszó alkalmazása. Megoldási javaslatai (83-84. o.):

1.       Megfontolandó volna a mondatkezdő kai-ok minimális kapcsolói szerepét elfogadva minél inkább megtartani a fordításban, azaz helyreállítani a revízió során.

2.  A szövegtől idegen kohéziós kapcsolatot a minimumra kell visszaszorítani, tehát a görög szövegben nem jelzett idői viszonyokon túl csak a logikailag mással nem helyettesíthető esetekben maradjon meg az idői viszony.

3.       Átgondolandó, hogy a magyar iskolai gyakorlatra alkotott szabály értelmében a felsorolásnak csak az utolsó eleme elé kitett és kötőszó gyakorlata a tagmondatok esetében alkalmazható-e, amint azt az ÚF sok helyütt megteszi. Az aszindetonos mondatkapcsolatok hangulati tényezőként, véleményem szerint, rossz irányban befolyásolják a szövegértést.

Hanula Gergely felkészültsége imponáló. Kutatástörténeti áttekintése, nyelvi magabiztossága és tudásszintje mind a professzionális szakember jellemzői. Végre megint van egy újszövetséges egyházunkban, aki magas szinten tud görögül és ehhez klasszikus filológiai háttérrel is rendelkezik. Még sok ilyen cikket szeretne olvasni a recenzens Hanula tanár úrtól.

Kustár Zoltán az ószövetségi munka eddigi tapasztalatait foglalja össze, valamint a revízió általános elméleti megközelítéseit. Az előkészületekről itt felesleges írni, Vladár Gábor írásánál beszéltünk arról. Talán csak annyit, hogy „2009. augusztus 1-jétől munkába állt a revíziós munkabizottság, és a javaslatok érdemi feldolgozásával megkezdődött a munka. A revízió lezárásának tervezett határideje 2011 vége volt. Ez a határidő menet közben 2012. december 31-ére módosult, a nyomtatott változat elkészülte pedig 2013 őszére várható” (87. o.). A revíziós munka céljának és menetének bemutatása ismételten felesleges, Vladár Gábor írására hivatkozunk megint. A revízió ószövetségi vonatkozásainak bemutatása a harmadik ponttól olvasható. Milyen jellegű és mélységű változtatást hoz az új fordítás szövegében a folyamatban levő revízió? „Az 1990-es átdolgozás során az új fordításhoz valamivel több, mint 1300 hozzászólás és kritikai megjegyzés érkezett, az Ószövetségben pedig végül mintegy 1090 versben történt kisebb-nagyobb változtatás. Az Ószövetség összesen 23028 versből áll: ez azt jelenti, hogy az 1990-es revízió az Ószövetség verseinek csupán 4,7%-at érintette” (90. o.). „Az Ószövetség 23028 verséből 2008. december 31-áig 13325 vershez érkezett egy vagy több módosító indítvány – ez az ószövetségi versek 58%-a. A Történeti könyvek (Józs–Eszter) és a Tóra esetében ez a számarány jóval magasabb (Történeti könyvek: 77%, Tóra: 71%), a Prófétai iratokban (Ezs–Mal) ezzel nagyjából azonos (60%), a Tanítói könyvek esetében (Jób–Énekek) pedig ennél jelentősen kisebb (13%).” (90. o.) Ezek a számadatok nem a beérkezett javaslatokra, hanem a javaslatokban érintett versekre vonatkoznak. Természetesen megtörténhetett, hogy ugyanahhoz a vershez 2-3 módosító indítványt is regisztráltak.) Az alábbi számadatok mutatják, hogy ez a revízió jóval mélyebb lesz az előzőnél: „A Tóra 5845 verséből 4127 vershez érkezett be módosító indítvány, ami az összes vers 71%-a. A revízió végére ez a szám, a munkabizottság saját javaslataival kibővülve, 4985-re (85%-ra) emelkedett, míg a ténylegesen megváltoztatott versek száma végül 4036 lett – ami a Tóra összes versének 69%-a” (91. o.) A beérkezett javaslatok értékeléséről Kustár a következőket írja:

„A revíziós munka megkezdése után hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a beérkezett javaslatok zömét nem lehet és nem is szabad az új fordítás szövegében megjeleníteni. A javaslatok kb. 70%-a ugyan egy szintén lehetséges, de tartalmilag nem pontosabb, stilárisan pedig semmivel sem szebb alternatívát kínál, amit emiatt, a minimális változtatás elvet követve, nem lehet figyelembe venni. Különösen igaz ez akkor, ha a javaslat egy gyakori kifejezés, szófordulat, vagy egy adott héber szó bevett fordítása kapcsán nem következetes, és így az elfogadása a fordítás konzisztenciájának gyengítését eredményezne. E kategórián belül a megjegyzések 5–10%-a kifejezetten archaizáló jellegű, és a Károli-Biblia régies kifejezéseit szeretné belecsempészni a szövegbe (ilyen pl. az „ivadék” és az „atyafi” szó, a „mondotta” igealak vagy a passzív igeformák), ami alapvetően nem egyeztethető össze az új fordítás fordítói elveivel. A javaslatok 20%-a lehet az, ahol a magyar szöveg valóban stilárisan jobb, gördülékenyebb, mint az új fordítás jelenlegi szövege. Viszont ezeknek az eseteknek a zöme nem csak a magyar szöveget, hanem magát az eredeti hébert is javítaná. A bibliai héber például hajlik arra, hogy az igéket a rövid tőmondatok elején többször megismételje. „És lett este és lett reggel” – olvassuk például többször is a papi teremtéstörténetben. Természetesen magyarosabb és stiláris elvárásainknak megfelelőbb lenne azt mondani, hogy „és lett este és reggel”, ahogy ezt egy hozzászóló konkrétan javasolta is, de itt ezzel a héber szöveg javítása, „megrövidítése” következne be. Ugyancsak hajlik a héber arra, hogy az igék alanyát egymás után minden mondatban megismételje, ami a mi stílusérzékünknek gyakran, főleg egyetlen versen belül, fölösleges szóismétlésnek tűnik. Ám az idevonatkozó javaslatok elfogadása szintén a héber szöveg megrövidítését, illetve a modern ízlésünk szerinti átszerkesztését jelentené. Gyakran vonatkoznak javaslatok arra is, hogy a szövegben szereplő egyéb szóismétléseket szinonimák segítségével iktassuk ki – ám ha a szóismétlést maga a héber szöveg hozza, ez az eljárás szintén nem lenne elfogadható. Vannak bibliafordítások, amelyekben elfogadott az eredeti héber szöveg ilyen jellegű egyszerűsítése, kivonatolása, stiláris simítgatása (pl. a Luther Bibel is ilyen), ám az új fordítástól ez az eljárás alapvetően idegen. A fordításnak ezen a jellegen nem szabad, és nem is kívánatos módosítani. A javaslatoknak kb. 10%-a lehet az, amelyik az új fordítás jelenlegi szövegénél valóban szebb vagy tartalmában pontosabb fordítást kínál, vagy esetleg olyan exegetikai problémára hívja fel a figyelmet, ami miatt az adott bibliai vershez valóban hozzá kell nyúlni. Ám ez utóbbi esetek zömében is legfeljebb figyelemfelkeltő értéke van a javaslatoknak, a felkínált megoldást csak elvetve lehet közvetlenül a bibliai szövegbe átemelni. A változtatás nélkül elfogadott módosító indítványok számaránya óvatos becsléseim szerint kb. 5%-ra tehető.” Kustár további pontjainak ismertetésétől itt eltekintünk, a hosszú kedvcsináló remélhetőleg olvasónknak is felkeltette érdeklődését.

Peres Imre a cseh Újszövetség-fordításokról ír. „A magyar egyházi olvasóknak vagy teológusoknak bizonyára eléggé ismeretlennek számít a cseh teológia, beleértve a bibliafordításokat is. Ez valószínűleg főleg a nyelvi akadály miatt van így, de lehet, hogy ehhez a háttérben az is hozzájárul, hogy a szláv kultúra évszázadok óta idegen a magyar köztudatban vagy tudatalattiban. Célom nem az, hogy valamilyen kerülő úton megkedveltessem a cseh kultúrát vagy teológiát, hanem olyan teológiai értékekre akarok tárgyilagosan rámutatni, amelyek Isten előtt is nagy múltra tekinthetnek vissza, és akárcsak a magyar teológiában is, nem kis küzdelmek és áldozatok gyümölcseként jöttek létre a tíz millió polgárt számláló cseh társadalom múltjában és jelenében. Emellett kitérek olyan jellegzetességekre, amelyek talán számunkra is jelenthetnek gazdagodást, vagy legalább érdekességet és tapasztalatot saját teológiaművelésünkben vagy bibliafordítási, ill. bibliarevíziós gyakorlatunkban” (110. o.). Elemzését három nagy részre osztja: 1. az első részben áttekintést nyújt a legkorábbi cseh bibliafordításról: egy ószlávról, majd a nagyon elterjedt Kralicei fordításról, 2. majd a második nagy fejezetben a modern cseh Újszövetség-fordításokkal foglalkozik. 3. A harmadik nagy fejezetben pedig a ma használatban lévő új cseh ökumenikus bibliafordítást elemzi. A Kralicei fordítást többször több szempont szerint revideálták. Természetesen, vég nélkül nem lehetett revideálni. Ahogy más nemzeteknél és nyelveknél, a cseh egyházi, de társadalmi környezetben is egyre jobban nőtt az igény egy új, modern – és ha lehet, hivatalosan is ökumenikusnak mondható – cseh bibliafordítás iránt (124. o.). „1961-ben, amikor a munka kezdődött, csak a Cseh-Testvér Egyház biblikumban szakképzettebb teológusai alkották az újszövetségi szekciót. Hamarosan azonban más egyházak szakemberei is csatlakoztak hozzájuk, úgyhogy joggal mondhatta magáról a bizottság, hogy ökumenikus fordítást készít, hiszen hat cseh egyház teológusai vettek benne részt, beleértve a huszita és a katolikus egyházat is” (126.o.). A tulajdonképpeni fordítói munkát úgy végezték, hogy szétosztották a fejezeteket. Minden fordító otthon készítette el a fordítást, majd a bizottságban mindenkinek kezébe adott egy példányt, amiről közösen tárgyaltak. A bizottságban folyamatosan haladtak szóról-szóra, mondatról mondatra. Kérdéses vagy vitatott helyekről nem szavaztak, hanem addig tárgyaltak, amíg nem alakult ki békésen az egyértelmű konszenzus (127. o.). Az olvasás és hallgatás szempontjából ez a szöveg nagyon kellemesen csengő volt, és igen alkalmasnak bizonyult nemcsak a templomi liturgiára, hanem a missziói munkára, sőt az (szép)irodalmi használatra is. Ezért nagyon hamar igen közkedveltté vált, és a katolikus egyház is ajánlotta használatát. Az új fordításnak azonban nem kis kritikával is szembe kellett nézni. Ez egyrészt főleg amiatt volt, hogy a dinamikus ekvivalencia miatt helyenként szabadabb. Ugyanakkor a fordításhoz csatolt irodalmi bevezetők amennyire a mai kutatások eredményeit közlik, tradicionálisabb olvasókban nemtetszést válthatnak ki. Ennek ellenére ez a fordítás kezdettől fogva „egyeduralmi helyzetben van a cseh közösségben, és bizonyára ez még egy ideig nem fog változni” (127.o.). A fordítás elkészítése és revíziói nem tanulság nélküliek.

Nyíri János bibliamagyarázata a Lk 7,36-50 perikópát magyarázza (A bűnös nő megkeni Jézust lábát). A magyarázat jó, érthető, tévedések nincsenek, talán két megjegyzés mégis hadd tegyünk. Először is ennél több szakirodalmat kellene használni. Nyíri János magyarázata rendben, nekem csak a maximalizmus hiányzott egy kicsit (persze Gergelyiugornyán nem olyan a parókia könyvtára, mint a hittudományi karé, ezt azonnal tegyük hozzá). Például egész véletlenül magam is foglalkoztam ezzel a perikópával, s emlékszem, hogy az alabástromról érdekes dolgokat írnak a kommentárok. Gipszhez hasonló anyag, amit könnyű faragni. A legértékesebb a fehér alabástrom, ezt ma is bányásszák Olaszországban. Nevét egy ókori egyiptomi városról kapta, ahol bányászták. Jézus korában elterjedt volt, hogy ilyen tartóban hordozták a hölgyek az illatszerüket magukkal. No persze nem mindenkit érdekelhet az ilyesmi, a recenzensnek a régiségtan is kedves disciplinája. A másik megjegyzés, hogy a 47-50. versek kapcsán erősebben lehetne hangsúlyozni, hogy az asszony már bűnbocsánatot nyert. Konkrétan arra gondolok, hogy a római katolikus fides formata tan ezen a locuson nyugszik (s a Gal-ból vett egyik versen), s az az értelmezés szembe megy a protestáns értelmezéssel. Ezen a helyen ennyi hitvallás, vagy ha úgy tetszik polémia nem illetlenség.

Geréb Zsolt az új zürichi Bibliáról ír. Pár évvel ezelőtt meglátogatott egy kedves svájci barátunk, aki maga is lelkész (Baltensweiler egykori újszövetséges professzor fia). Nagy doboz könyvet kaptunk ajándékba, nagy örömünkre a Züricher Bibel is ott volt köztük. Jó döntés volt, hogy a Szöveggondozó Bizottság felvette a „referencia Bibliák” közé. Ennek a fordításnak az előzményeit és kidolgozását mutatja be Geréb Zsolt professzor. Az előkészítő fázisban az Ószövetség revízióját tervezték, az Újszövetség esetében egy új fordítást kívántak elvégezni, de egy bizottság javaslatára végül a teljes Biblia új átültetése mellett döntöttek. Zwingli születésének 500. évfordulóján 1984-ben a Zürichi Kanton Református Egyházának Zsinata elhatározta a Zürichi Biblia új fordításnak megkezdését. A fordítás munkálatai 20 évig tartottak Az új Zürichi Bibliát 2007. június 20-án mutatták be ünnepélyes keretek között Zwingli templomában a Grossmünsterben. Az új fordítástól a következőket várták: „1. ne a régi szöveg konzerválása legyen, hanem egy olyan fordítás, mely az új írásmagyarázati eredményekre támaszkodik, a mai nyelven szólja az evangéliumot, és mai egyház életét szolgálja; 2. hangzásában és szóhasználatában legyen időszerű, ugyanakkor a bibliai szöveg őrizze meg idegenszerűségét és a történeti távolságot. Ennek megfelelően kerüljék a bibliai szöveg közvetlen aktualizálását. (Fremdheit und historischen Distanz). Ebben a vonatkozásban magukévá tették Fr. Schleiermacher szentenciáját, aki szerint: „Minden fordításnak olyan nyelvet kell találnia, mely magán viseli a fáradozás nyomait és megőrzi az idegenszerűség érzését”. A Zürichi Bibliával szemben támasztott magas igényt így lehetne összefoglalni: törekedjék a szöveghűségre, az igényes német nyelvi hangzásra, a közérthetőségre, de kerülje a bizalmaskodó, tolakodó stílust. A zsinati atyák hangsúlyozták, hogy a fordítás nyelve igazodjék az alapszöveg nyelvi szintjéhez, ezért se archaikus, se modernizáló ne legyen, kerülje a mesterkélt, ill. a hétköznapi nyelv benyomását, arra hivatkozva, hogy a bibliai könyvek szerzői az irodalmi és az istentiszteleti és nem a hétköznapi nyelvet használták. A fordítás szempontjából ez azt jelenti, hogy nem egyszerűsítik a többértelmű kifejezéseket, nem hasonítják az ismerthez az idegenszerűt, nem laposítják el a nehéz fordulatokat, nem szelídítik, nem szépítik meg a meghökkentőt. A zürichi Biblia történetét és sajátosságait is megismerhetjük Geréb Zsolt nagyon kellemes, színes előadásmódjában. Előbbinél Geréb visszamegy Zwingliig, aki először Erasmus fordítását, majd Luther fordítását használta, majd 1531-ben megjelent az első zürichi fordítás. Az első revíziót (1540) átdolgozások hosszú sora követte, ezek közt az utolsó az 1931-es revíziót váltotta a mostani fordítás. Az új ZB fordítói megőrizték az első kiadás célkitűzését: A jó fordításnak pontosnak és elegánsnak kell lennie. A szöveghűség és a tömörség igénye soha nem nyomhatja el a választékosság követelményét. Ezt az első boldogmondás fordításával szemléltetjük. ZB 1931: „Selig sind die geistlich Armen: denn ihnen ist das Reich der Himmel”. ZB 2007: „Selig die Armen im Geist – ihnen gehort das Himmelreich”. A mellékmondatok nyílt összekapcsolása egy gondolatjel által pontosabb és elegánsabb mint az 1931-es fordításban. Hasonló megoldással találkozunk a 23. zsoltár záró versénél: „Az Úr házában fogok maradni hosszú ideig” (Luther: Ich werde bleiben im Hause des Herrn immerdar). A ZB: Ich werde zuruckkehren ins Haus des Herrn mein Leben lang”. Az Úr háza kifejezést nem spiritualizált jelentéssel használták, hanem a konkrétabb templom szó értelmében. A példák jók, a cikk jó, a stílusa is jó, köszönjük, Geréb professzor úr.

Pótor János írása a jeruzsálemi szeretetközösség kialakulásáról szeretne beszélni. A recenzens komolyan ajánlja a szerzőnek, hogy tisztázza magában az esszénus kérdést. Hol Qumránról beszél, hol az esszénusokról, aztán megint visszatér a qumrániak elnevezésre, a 128. oldalon egyenesen így fogalmaz: „a qumráni, ill. esszénus közösség”. Ráadásul mindezt úgy, hogy teljesen ignorálja a legújabb irodalmat még magyarul is. Ott van Fröhlich Ida professzorasszony fordítása egy rövid bevezetővel (A qumráni szövegek magyarul, Bp., PPKE, 2000), ott van P. R. Davies ás G. J. Brooke bevezetése (A holttengeri tekercsek világa, Bp., Alexandra, 2002.), nem beszélve Xeravits Géza professzor alapos írásairól. S ez csak a magyar nyelvű irodalom egy szelete volt, az esszénus kérdéshez, egyáltalán az azonosítás kérdéséhez számos jó könyv és cikk is van. A 154. oldalon egyik fő munkahipotéziséről beszél, miszerint a jeruzsálemi gyülekezet egésze és a szeretetközösség kezdetben közös úton mentek, később váltak szét útjaik. Ez most slágertéma a korai zsidóság kutatásában is, több ilyen cikkel és könyvel találkozni, magamban csak „parting of the ways” címkét ragasztok ezekre a témájuk miatt. Nagy téma, nehéz téma. De egy ilyen témánál megint csak millió új könyvcímnek kellene már a lábjegyzetben lennie, de itt semmit nem látunk. A téma és az elképzelés nem rossz, de itt még sok tennivaló lesz.

Szabó Csaba záró áhítata kedves és figyelmes zárása volt az újszövetséges kollégák szekcióülésének, hiszen a nyugdíjas lelkipásztor elköszönés volt ez, őt idézve „életkoromra és körülményeimre tekintettel” (163. o.). János 15 kiemelt versei alapján arról olvashatunk és elmélkedhetünk, hogy

1.  A szőlőtőbe oltott vesszők vagyunk – lehetünk,

2.  A szőlővesszők egymással is közösségben vannak,

3.  A szőlővesszők létének értelme a gyümölcstermés.

A Függelékben (166. skk.) a Római levél revíziójának első részletét olvashatjuk. Jól sikerült kötet, hasznos olvasmányként ajánlom minden Bibliát szerető embernek.

Egeresi László Sándor

1 A recenzióban latin betűs átírásban közöljük az eredeti bibliai idézeteket

 

Kevesebb

Magyar Bibliatársulat

Az oldal sütiket használ a felhasználóélmény javításának érdekében!

Fogadja el a teljes körű működéshez! Bővebben

Elfogadom

Cookie – A felhasználók nyomonkövetése az interneten

Az internetes “szörfölés” során a felhasználók által meglátogatott weboldalak különböző alkalmazások felhasználásával próbálnak minél több és minél pontosabb információhoz jutni a látogatókról, szokásaikról, érdeklődési körükről. Az említett lehetőségek között – alkalmazásuk gyakoriságát tekintve – előkelő helyet foglalnak el az ún. sütik (cookie) és a webjelzők (web beacon). Az internetes cookie-k alkalmazása számos jogi és etikai kérdést vet fel, ugyanis személyes adatnak tekintendő, mivel a felhasználó pontosabb azonosítására ad lehetőséget, mint a szélesebb körben ismert IP cím.

Süti (cookie)

A süti a webszerver által küldött, változó tartalmú, alfanumerikus információcsomag, mely a felhasználó számítógépén rögzül és előre meghatározott érvényességi ideig tárolásra kerül. A cookie-k alkalmazása lehetőséget biztosít a látogató egyes adatainak lekérdezésére, valamint internethasználatának nyomon követésére. A cookie-k segítségével tehát pontosan meghatározható az érintett felhasználó érdeklődési köre, internethasználati szokásai, honlaplátogatási története. Mivel a sütik egyfajta címkeként működnek, melyekkel a weboldal felismerheti az oldalra visszatérő látogatót, alkalmazásukkal az adott oldalon érvényes felhasználónév, jelszó is tárolható. Amennyiben a honlaplátogatás során a felhasználó böngészője visszaküldi a merevlemezre korábban elmentett cookie-t, az azt küldő szolgáltató összekapcsolhatja az aktuális látogatást a korábbiakkal, azonban mivel a cookie-k a domain-hez kötődnek, erre kizárólag saját tartalma tekintetében képes. A sütik önmagukban a felhasználó azonosítására nem képesek, kizárólag a látogató számítógépének felismerésére alkalmasak.

Érvényességi idejük és származásuk alapján többféle sütit különböztethetünk meg:

Ideiglenes vagy munkamenet (sesssion) cookie

A munkamenet sütik érvényességi ideje kizárólag a felhasználó aktuális munkamenetére korlátozódik, céljuk az adatvesztés megakadályozása (például egy hosszabb űrlap kitöltése során). A munkamenet végeztével, illetve a böngésző bezárásával a sütik e fajtája automatikusan törlődik a látogató számítógépéről.

Állandó vagy mentett cookie

Az állandó cookie-k érvényességi ideje napokban, hetekben, hónapokban vagy években kerül meghatározásra. Az érvényességi ideig a mentett sütik a felhasználó számítógépének merevlemezén tárolódnak, azonban az előre meghatározott határidők lejárta előtt a felhasználó törölheti őket.

Belső és külső cookie-k

Amennyiben a meglátogatott honlap webszervere telepíti a felhasználó számítógépére a sütit, belső cookie-ról beszélhetünk, míg ha a cookie forrása külső szolgáltató által az érintett honlapba befűzött kód, külső sütiről van szó.

Cookie beállítások

A felhasználó saját internet böngészőjében letilthatja vagy engedélyezheti a cookie-k telepítését számítógépére, azonban fontos tudni, hogy valamennyi süti elutasítása ugyan segítheti személyes adataink védelmét, azonban egyes weboldalak használhatóságát korlátozhatja. Meg kell jegyeznünk azonban, hogy az egyszerű böngészéshez cookie használata, engedélyezése nem szükséges. A sütik engedélyezését vagy letiltását általában az internet böngészők Eszközök/Beállítások menüjében az Adatvédelem beállításai alatt, a cookie vagy süti menüpontokban végezheti el a felhasználó.

A látogató számítógépe merevlemezére korábban már telepített sütiket, azok érvényességi idejének lejártát megelőzően törölheti. A törlésre többnyire az internet böngésző Eszközök/Beállítások menüjében az Előzmények terület Törlés menüpontjában van lehetőség.

Fontos megjegyezni, hogy a számítógép merevlemezén elhelyezett valamennyi cookie törlése egyes weblapok helytelen működését okozhatja.

Webjelző (web beacon, web bug)

A webjelzőt webes irányjelzőnek, pixel tag-nek, web bug-nak, azaz webhibának, átlátszósága miatt tiszta (clear) GIF-nek, valamint elektronikus lenyomatoknak, web beacon-nek is nevezik. A webjelző a weboldalon elhelyezett, általában egy 1×1 pixel méretű kép, mely a honlap része, azonban mérete és átlátszósága miatt gyakorlatilag észrevehetetlen. A webjelzők gyakran a sütikkel együttesen kerülnek alkalmazásra, használatukkal mérhetők és követhetők a felhasználók által a honlapon végzett műveletek, a látogatók statisztikái. A web beacon-ök a felhasználó számítógépén képesek felismerni bizonyos típusú információkat, például a webjelzőt tartalmazó oldal megnevezését, a telepített cookie-kat, az érintett oldal megtekintésének dátumát és időpontját. Amennyiben sütikhez kapcsolódó webjelzők kerülnek elhelyezésre a weboldalon, a felhasználó böngészőjében a cookie-k fogadásának letiltásával megakadályozhatja, hogy a webjelzők nyomon kövessék a weblapon végrehajtott műveleteit.

Süti és webjelző kontra adatvédelem

A sütik és webjelzők adatvédelmi jelentősége abban rejlik, hogy segítségükkel a felhasználók internetes tevékenysége nyomon követhető, róluk pontos profil készíthető. Nem túlzás, hogy sokszor a hirdető, a szolgáltató jobban ismeri a látogatót, mint ő saját magát. A cookie-k körültekintő alkalmazása, és az arról szóló megfelelő tájékoztatás a szolgáltató felelőssége, azonban a felhasználók az alapvető elővigyázatossági intézkedések megtételével minimálisra csökkenthetik a nem kívánt adatgyűjtés kockázatát.

Go to top

A Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója