Lenkeyné Teleki Mária – Lenkey István

Vezérfonal közösségi imádsághoz

„Imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek” (Lk 22,46) – így biztatja Jézus az övéit, miközben ő maga is azt a példát mutatta az életével, hogy imádkozott a nehézségek közepette. Ugyanígy imádkoztak a hithősök minden korban, és Isten gyakran az imákra válaszul adta szabadítását és áldásait népének. A közös imádsághoz pedig Jézus különösen erős ígéreteket fűz (Mt 18,19).
A közös imádság azonban sokak számára nem könnyű. Gyakran érzik úgy a testvérek, hogy nehéz megtalálni az imához megfelelő szavakat. Ezen kíván segíteni ez a kis füzet, melyben a Szentírás szavai, hitvallási szövegeink, ősi énekeink és egyháztörténetünk nagyjai tanítanak bennünket a közös, hitünket megvalló és erősítő imádságra.

750 Ft
638 Ft
ISBN: 9789635585755
Formátum:
Fr/5
Méret:
130×185 mm
Kötés:
irkafűzött
Oldalszám:
16
Kiadás éve:
2025

Kattintson egy oldalra a nagyobb méretben való megtekintéshez.
Húzza a képet balra vagy jobbra a lapozáshoz.

imageimageimageimageimageimageimage

A gazdagabb imaéletért


Országszerte elérhetővé vált a paksi református gyülekezet imaközösségi vezérfonala a Kálvin Kiadó gondozásában – Lenkey István lelkipásztorral arról beszélgettünk, hogyan gazdagíthatják a füzetben szereplő imádságok gyülekezeti és személyes életünket.

Bővebben



A paksi református gyülekezet Anna-imaóráján 2012 óta használja a főként kötött imádságokból álló vezérfonalát, amely 2025 őszétől vált elérhetővé a Kálvin Kiadó gondozásában immár egyházunk minden gyülekezete számára. A Lenkeyné Teleki Mária és Lenkey István lelkipásztorok által kidolgozott útmutatóval az volt a szerzők célja, hogy segítsék azokat, akiknek az imaközösségben nehéz megtalálni a megfelelő szavakat, egyúttal rámutassanak, milyen gazdag lehet az imaéletünk.

„Szerettünk volna ívet adni az imaközösségnek, amelyben helye van a dicsőítésnek, a bűnvallásnak, a feloldozásnak, a hálaadásnak, a hitvallásnak, a könyörgésnek és az áldásnak” – mondta megkeresésünkre Lenkey István. „A bibliai igék a legkiválóbb forrás ehhez, és ehhez az ívhez válogattunk énekeket is református énekeskönyvünkből. A református kegyességünkben egy ideje kikopófélben vannak a kötött imádságok, noha ez nem volt mindig így, elég csak Szikszai György imádságos kötetére vagy Kálvin János imáira gondolnunk – utóbbiból meg is jelenik egy a füzetben. Az istentiszteleti liturgiában egyedül az Úri imádság maradt meg, ezen kívül nagyon kevés van egyházi gyakorlatunkban.”

A lelkipásztor szerint az a felfogás nyert teret a vezérfonal összeállítása során, hogy egyéni imádságaink gyakran leegyszerűsödnek vagy egyoldalúvá válnak. „Ez nem biztos, hogy szükségszerű, de van kísértés arra, hogy az imádságunkban csak felsoroljuk a kéréseinket, aztán várjuk, hogy Isten teljesítse őket. Ezek a kötött imádságok az imaélet gazdagságára próbálnak rámutatni, hiszen a beszédet is úgy tanuljuk, hogy másoktól halljuk a szavakat. Fontos tudnunk, hogy a szentek közössége évezredek óta imádkozik, mi pedig ebbe a folyamatba kapcsolódunk bele a személyes imádságainkkal. A füzetben egyébként nem csak kötött szöveges imádságok szerepelnek: ott van a csendes perc az egyéni bűnvalláshoz, illetve a hangos imaközösség is.”

Lenkey István úgy véli, hogy amikor imádságban újra és újra megvalljuk hitünket, például a füzetben szereplő apostoli hitvallással, akkor az elhangzottak egyre tudatosabbá válnak számunkra.
„Amikor ezek a gondolatok újra és újra kihangosodnak, akkor engedjük, hogy Isten Igéje hasson az életünkben.”

Hozzátette: fontos, hogy amikor Istent megszólítjuk, menjünk be a belső szobába, de ez nem zárja ki az ima más formáit. „Az imádság az egyház alaptevékenysége. A vezetett közösségi imádság segít, hogy merjünk fohászkodni és legyenek ehhez szavaink, fordulataink, kifejezéseink és témáink.”

A paksi gyülekezetben mind a mai napig hónapról hónapra van egy imaóra, ahol a vezérfonal alapján imádkoznak. „Nem ez az egyetlen imaközösségi alkalom a gyülekezetben, de segített abban, hogy közösségünket imádságos légkör hassa át, hogy ez legyen minden tevékenységünk alapja és a gyülekezetünk tagjainak az imádkozás már magától értetődő. Úgy gondolom, hogy ennek köszönhetően tudjuk sokkal jobban elfogadni egymást, tudunk harag nélkül egyet nem érteni egy adott kérdésben, és vált sokak szívügyévé a missziós munka” – zárta gondolatait Lenkey István.

 

Dezső Attila írása a Parókia portál Hitélet rovatában jelent meg 2026. január 15-én. 

Kevesebb

Az oldal sütiket használ a felhasználóélmény javításának érdekében!

Fogadja el a teljes körű működéshez! Bővebben

Elfogadom

Cookie – A felhasználók nyomonkövetése az interneten

Az internetes “szörfölés” során a felhasználók által meglátogatott weboldalak különböző alkalmazások felhasználásával próbálnak minél több és minél pontosabb információhoz jutni a látogatókról, szokásaikról, érdeklődési körükről. Az említett lehetőségek között – alkalmazásuk gyakoriságát tekintve – előkelő helyet foglalnak el az ún. sütik (cookie) és a webjelzők (web beacon). Az internetes cookie-k alkalmazása számos jogi és etikai kérdést vet fel, ugyanis személyes adatnak tekintendő, mivel a felhasználó pontosabb azonosítására ad lehetőséget, mint a szélesebb körben ismert IP cím.

Süti (cookie)

A süti a webszerver által küldött, változó tartalmú, alfanumerikus információcsomag, mely a felhasználó számítógépén rögzül és előre meghatározott érvényességi ideig tárolásra kerül. A cookie-k alkalmazása lehetőséget biztosít a látogató egyes adatainak lekérdezésére, valamint internethasználatának nyomon követésére. A cookie-k segítségével tehát pontosan meghatározható az érintett felhasználó érdeklődési köre, internethasználati szokásai, honlaplátogatási története. Mivel a sütik egyfajta címkeként működnek, melyekkel a weboldal felismerheti az oldalra visszatérő látogatót, alkalmazásukkal az adott oldalon érvényes felhasználónév, jelszó is tárolható. Amennyiben a honlaplátogatás során a felhasználó böngészője visszaküldi a merevlemezre korábban elmentett cookie-t, az azt küldő szolgáltató összekapcsolhatja az aktuális látogatást a korábbiakkal, azonban mivel a cookie-k a domain-hez kötődnek, erre kizárólag saját tartalma tekintetében képes. A sütik önmagukban a felhasználó azonosítására nem képesek, kizárólag a látogató számítógépének felismerésére alkalmasak.

Érvényességi idejük és származásuk alapján többféle sütit különböztethetünk meg:

Ideiglenes vagy munkamenet (sesssion) cookie

A munkamenet sütik érvényességi ideje kizárólag a felhasználó aktuális munkamenetére korlátozódik, céljuk az adatvesztés megakadályozása (például egy hosszabb űrlap kitöltése során). A munkamenet végeztével, illetve a böngésző bezárásával a sütik e fajtája automatikusan törlődik a látogató számítógépéről.

Állandó vagy mentett cookie

Az állandó cookie-k érvényességi ideje napokban, hetekben, hónapokban vagy években kerül meghatározásra. Az érvényességi ideig a mentett sütik a felhasználó számítógépének merevlemezén tárolódnak, azonban az előre meghatározott határidők lejárta előtt a felhasználó törölheti őket.

Belső és külső cookie-k

Amennyiben a meglátogatott honlap webszervere telepíti a felhasználó számítógépére a sütit, belső cookie-ról beszélhetünk, míg ha a cookie forrása külső szolgáltató által az érintett honlapba befűzött kód, külső sütiről van szó.

Cookie beállítások

A felhasználó saját internet böngészőjében letilthatja vagy engedélyezheti a cookie-k telepítését számítógépére, azonban fontos tudni, hogy valamennyi süti elutasítása ugyan segítheti személyes adataink védelmét, azonban egyes weboldalak használhatóságát korlátozhatja. Meg kell jegyeznünk azonban, hogy az egyszerű böngészéshez cookie használata, engedélyezése nem szükséges. A sütik engedélyezését vagy letiltását általában az internet böngészők Eszközök/Beállítások menüjében az Adatvédelem beállításai alatt, a cookie vagy süti menüpontokban végezheti el a felhasználó.

A látogató számítógépe merevlemezére korábban már telepített sütiket, azok érvényességi idejének lejártát megelőzően törölheti. A törlésre többnyire az internet böngésző Eszközök/Beállítások menüjében az Előzmények terület Törlés menüpontjában van lehetőség.

Fontos megjegyezni, hogy a számítógép merevlemezén elhelyezett valamennyi cookie törlése egyes weblapok helytelen működését okozhatja.

Webjelző (web beacon, web bug)

A webjelzőt webes irányjelzőnek, pixel tag-nek, web bug-nak, azaz webhibának, átlátszósága miatt tiszta (clear) GIF-nek, valamint elektronikus lenyomatoknak, web beacon-nek is nevezik. A webjelző a weboldalon elhelyezett, általában egy 1×1 pixel méretű kép, mely a honlap része, azonban mérete és átlátszósága miatt gyakorlatilag észrevehetetlen. A webjelzők gyakran a sütikkel együttesen kerülnek alkalmazásra, használatukkal mérhetők és követhetők a felhasználók által a honlapon végzett műveletek, a látogatók statisztikái. A web beacon-ök a felhasználó számítógépén képesek felismerni bizonyos típusú információkat, például a webjelzőt tartalmazó oldal megnevezését, a telepített cookie-kat, az érintett oldal megtekintésének dátumát és időpontját. Amennyiben sütikhez kapcsolódó webjelzők kerülnek elhelyezésre a weboldalon, a felhasználó böngészőjében a cookie-k fogadásának letiltásával megakadályozhatja, hogy a webjelzők nyomon kövessék a weblapon végrehajtott műveleteit.

Süti és webjelző kontra adatvédelem

A sütik és webjelzők adatvédelmi jelentősége abban rejlik, hogy segítségükkel a felhasználók internetes tevékenysége nyomon követhető, róluk pontos profil készíthető. Nem túlzás, hogy sokszor a hirdető, a szolgáltató jobban ismeri a látogatót, mint ő saját magát. A cookie-k körültekintő alkalmazása, és az arról szóló megfelelő tájékoztatás a szolgáltató felelőssége, azonban a felhasználók az alapvető elővigyázatossági intézkedések megtételével minimálisra csökkenthetik a nem kívánt adatgyűjtés kockázatát.

Go to top

A Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója