Siba Balázs Hétfőtől szombatig c. könyve egy olyan hiánypótló mű, amely tudományos igényességgel, de a laikus ember számára is érthető módon járja körbe a mindennapi protestáns spiritualitás főbb kérdéseit. A szerző arra az alapgondolatra fűzi fel a könyvet, mi szerint az életünket különböző terekben éljük. Ilyen terek a munkahelyünk, az étkezőasztalunk, a gyülekezetünk stb. A protestáns lelkiség nagymértékben alapoz arra a felismerésre, hogy nem kell elvonulnunk a pusztába vagy egy idegen helyre, nem kell kivonulnunk a világból ahhoz, hogy Istenhez közeledjünk, vagy épüljünk lelkileg. Nagy ajándék, hogy a hitünket a hétköznapok sodrásában is megélhetjük. E két felismerést – az életünk tereit és a hit hétköznapi megélését – összekapcsolva született meg a tárgyalt mű.
A könyv egy kertes ház képét hívja segítségül, és annak különböző tereiben helyezi el a protestáns lelkiség főbb témáit. Így egy-egy tér alkotja a könyv fejezeteit úgy, mint a nappali, étkező, dolgozószoba, vagy éppen a kert. Egy ilyen kép megalkotásánál mindig kérdés, hogy a tárgyalt témák mennyire kerülnek természetes helyükre. Félő, hogy bizonyos témák csak részben illenek a képhez, így kissé szétfeszítik annak kereteit, és természetellenes hatást gyakorolnak. Ezzel a megelőző félelemmel kezdtem a könyv olvasását, de pozitívan csalódtam. A félelmem ebben az esetben alaptalan volt. A szerző végig igen elegánsan és természetesen tartja egységben a kertes ház tereinek képét és az ahhoz társított témákat.
Egy ilyen jellegű könyvnél mindig kiemelkedően fontos feladat, hogy a tudományos igényesség és mélység, valamint az olvasmányosság egyensúlyba kerüljön. A könyv – ebből kifolyólag – nem tudományos értekezés. Sokkal inkább nevezném tudományosan megalapozott és annak megfelelő igényességgel megírt lelki irodalomnak. Ezt támasztja alá a fejezetek végén található kérdéscsokor is, amely segít az olvasóban elmélyíteni és az életére alkalmazni az adott fejezet tartalmát.
A könyv igazán újszerű, friss és élettel teli külsőt kapott. Véleményem szerint maga a borítókép nagyon szépen szimbolizálja a könyv mondanivalóját. A már-már szinte „panelhangulatot” idéző társasház – amely elénk adja a zsúfolt, munkával túlterhelt hétköznapok valóságát – erkélyein hatalmas, dús, zöld növények burjánzanak. Mintha azt akarná sugallani a kép, hogy a hétköznapok forgatagában is lehetőség van a burjánzó lelki életre.
Jelen recenzió keretei nem engednek teret annak, hogy a különböző fejezeteket részletesen tárgyaljuk, a könyv egyes fejezetei pedig sokkal gazdagabbak annál, hogy egy leegyszerűsített vázlatot adjak belőle. Így a fejezetekről csak egy-egy gondolatot fogalmazok meg, hogy a kedves olvasónak arra legyen rálátása, hogy milyen témákat érint és dolgoz fel az említett mű.
A könyv első fejezete „A kapu”. Ez a fejezet tulajdonképpen egy bevezetés a könyvhöz, mely a mindennapokban megélt protestáns spiritualitáshoz ad alapvető szempontokat. Középpontban a szokások kialakulása és kialakítása áll, valamint a Deus semper major elv, mellyel a szerző megadja a könyv alaphangját. „Isten mindig nagyobb, mint ahogy elképzeljük. Életünk során többször törhet össze az a kép, ahogyan addig értettük őt.” (29.o.) Ahogy mi növekszünk, úgy lesz Isten is velünk együtt egyre nagyobb.
A második fejezet „A küszöb”, melynek alcíme: A rítus mint egy lépés a hit világába. A szerző azt a kérdést járja körbe, hogy a velünk történő események 90%-ban arról szólnak, hogy mi hogyan reagálunk rájuk, és így keres utat a különböző élményeink megélése és a hit megélése között.
Harmadik fejezet „A padlás, a reményteljes múlt és a választott örökség.” A fejezetcímből következtethetünk arra, hogy központi kérdésként jelenik meg a tradíció, a hagyomány, a múltunkhoz való viszony. Mihez kezdünk azzal az örökséggel, amit az életünkben hordozunk? Milyen szerepe van az Istennel való kapcsolatunkban? Hogyan tekint Isten a múltunkkal együtt ránk?
A következő fejezet „A nappali”. A nappali az a hely, ahol a család találkozik, ahol az élet zajlik. Ez a fejezet a kegyes élet heti ritmusával foglalkozik, első sorban a nyugalom napja megtartásának fontossága szempontjából. Mint a legtöbb fejezetben, ebben is a történelmi és a tudományos áttekintéstől haladunk a mai kontextusig.
A könyv ötödik fejezete „Az ebédlő”, melyben az asztal körüli közösségformálás és a vendéglátás lelki oldala kerül terítékre. A fejezet legkiemelkedőbb és – jó értelemben – szokatlan pontja véleményem szerint az étkezés hét lelki dimenziója. Annyi személyességet hadd említsek, hogy van egy mondat a könyvben, ami felnyitotta a szememet, és minden étkezés előtt eszembe jut. „Az áldás nem feltétlen az ételt változtatja meg, hanem minket, azt, hogy hogyan vesszük magunkhoz a kézzelfogható, tapintható és ízlelhető gondoskodást.” (101.o.)
A „fürdőszoba” elengedhetetlen tartozéka a tükör. Ebből kifolyólag a soron következő fejezet a keresztyén szemmel vizsgált énképről és testtudatról szól. Első sorban elénk ad a szerző egy alapvető keresztyén antropológiát, majd az önismeret különböző színtereibe vezet be. Bár a konzervatív protestánsok sok esetben tartózkodnak a pszichológiától, ez a fejezet valahol azt a felismerést igyekszik elmélyíteni, amivel Kálvin János is kezdi az Institutio-t1. Az önismeret és az Isten ismerete összetartozik.
A könyv hetedik fejezete „A hálószoba”, amelynek központi témája az intimitás és szexuális egészség. Igen kijózanító fordulat a könyvben, hogy ezt a témát nem kizárólag a házasságon belül megélt szexuális életre korlátozza a szerző. Bár ő maga sem vitatja a szexualitás házasságba rendelt helyét, viszont arra a felismerésre épít, hogy Isten az embert férfivá és nővé teremtette, így a hétköznapokban is – bár nem történik aktus, és nincs szó ilyen kapcsolatról – szexuális lényként éljük az életünk, hiszen nem csak a hálószobában, hanem a munkahelyünkön és a gyülekezetünkben is férfiként és nőként vagyunk jelen. A nagy kérdés, hogy mi módon éljük meg férfiasságunkat vagy nőiességünket keresztyénként a hétköznapokban?
Az utolsó előtti fejezettel kilépünk a házból a kertbe. Abraham Kuyper szerint minden életképes világnézetnek tisztáznia kell három viszonyt. Az embernek a transzcendenshez, embertársaihoz és környezetéhez való viszonyát.2 „A kert” a teremtett világunkhoz való viszonyunkat tárgyalja. Bár a természethez való viszony a katolikus testvéreinknél jelentőségteljesebb, mi protestánsok sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hiszen a Biblia nagy narratívája is két meghatározó kert között történik kerttől kertig. Ezen túl pedig nem szabad megfeledkezni az ember természethez kötöttségéről. Az ember Istentől kapott elsődleges feladata, hogy a maga lehetőségei szerint gondot viseljen arról a világról, amelybe teremtetett.
A könyv záró fejezete „A dolgozószoba”. A szerző személyes beszélgetéseink alkalmával többször megemlítette, hogy a záró fejezet kiemelten fontos. Ez ugyanis a munka és az imádság váltakozó ritmusának fontosságát hangsúlyozza. Az Orando et laborando (imádkozva és dolgozva) jelmondat szellemiségében értékeli a homo oeconomicus (gazdálkodó/dolgozó ember) jelenséget, amely az ember életének értékét a munkájától teszi függővé. „Az élet értékmérőjévé vált a munka, és már a szabadidős tevékenységek is akkor bírnak igazán presztízzsel, ha munka jelzővel bírnak.” (184.o.) Az életnek van egy egészséges ritmusa, ami a munka és az imádság váltakozásának dinamikájából áll. Imádság és munka, munka és imádság.
Összességében a könyv tanulságos, elgondolkodtató és lelkileg igen építő olvasmány. A legnagyobb szeretettel ajánlom az érdeklődők figyelmébe. Egyszerre alkalmas egyéni olvasásra, és akár egy kiscsoport beszélgetéseinek alapanyagát is alkothatja. A fejezetek végén található kérdések szintén nagy segítséget nyújtanak az egyéni és a kicsoportos feldolgozáshoz is.
Kovách I. Bendegúz (Budapest)
1. KÁLVIN J.: Institutio. A keresztyén vallás rendszere, Budapest, Kálvin Kiadó, 2014, 33–35.
2. KUYPER, A.: Kálvinizmus és modernitás, Kolozsvár, Koinonia Kiadó, 2001, 16.
Megjelent az Igazság és Élet. Folyóirat a lelkipásztori és nevelői munka számára 2022/4. számában.