Az ember általában azért vesz könyvet a kezébe, hogy szórakozzon vagy művelődjék, hogy a mindennapos taposómalomból kilépve feltöltődjék. Az alábbi írás azonban nem hagyományos értelemben vett könyvajánló, a két recenzeált könyv ugyanis nem kínál felhőtlen szórakozást. Ennek ellenére javaslom: vegyük kézbe őket, mert nagyon tanulságosak!

Élettörténeteket tartalmaznak, melyek a sötétségből labirintusokon, mélységeken és magasságokon át jutnak el a világ Világosságához. Szenvedélybetegek (alkoholisták, drogosok) írják le benne életük borzalmait, hogy hogyan nem látták a kiutat „a tébolyult, kaotikus állapotból”, amiben az életük leledzett. Többségükben sérült gyermekkorral, sok esetben szintén szenvedélybeteg szülők példájával indulnak az életbe, és gyámolításra szorulnának – helyette marad az „anyagozás”. A történeteket olvasva megfigyelhető, hogy a súlyos helyzetben végül mindenki magára marad: „…és végül nem maradt más, csak a drog meg én” – írja az egyik fiú.

Nagyon komoly felismeréseket tesznek és kórrajzot festenek önmagukról a szabadult betegek. Az egyik, drogfüggésből szabadult lány mondja, hogy először a szülei megnyugtatására kezdte meg az elvonókúrát, ám ő maga tudta, hogy nem akar leszokni. Később újból próbálkozott, de „nem voltam még kész a leállásra, akkor még többet adott a cucc, mint amennyit elvett”. Sokan kórházi kezeléseken estek át, pszichiátert, autogén tréningeket látogattak, de valami miatt nem ment a gyógyulás. „Éreztem, hogy ami beteggé tette az életemet, ott volt bennem” – ismerte fel az egyik alkoholbeteg, s ez a felismerés érvényes minden szenvedélybetegre. Valamit pótolnak a szerek – legalábbis ezt reméli az, aki hozzájuk nyúl.

A Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió ráckeresztúri drogterápiás Otthona és a dömösi Református Iszákosmentő Misszió munkatársai ezeket a hányatott sorsú embereket viszik (sokszor a biztos halál elől) az áldott Orvos „rendelőjébe”. Mindkét könyv bizonyságtevői őszintén és hitelesen vallanak arról, hogy egyedül képtelenek voltak megbirkózni a csábítással, a megkötözöttséggel: Jézus Krisztus szabadítására volt szükségük.

Környezetünkben is rengeteg a veszélyeztetett fiatal: a szenvedélybetegek gyermekei bekerülnek egy ördögi körbe: áldozatokból elkövetőkké lesznek, mert viszik tovább a látott példát. Jó, hogy vannak már olyan intézmények, ahol szakszerűen, de főképp Jézus Krisztus szeretetét sugározva nyúlnak a betegekhez, akikből nemcsak „szermentesek”, hanem Isten gyermekei és bizonyságtevők is lesznek.

Kis Lucia