Nekünk kell úgy élnünk, hogy a gyermekeink minket látva vágyjanak Krisztus követésére – vallja Siba Balázs. A szerzőt Hétfőtől szombatig című kötete kapcsán kérdeztük egy kamaszoknak készülő beszélgetéssorozatról, mindennapi istenkeresésünkről, személyes és közösségi hitéletünkről és a megtérésről.



A Hétfőtől szombatig igen népszerű lett az elmúlt hónapokban, több televíziós csatorna, a közösségi média és az írott sajtó is foglalkozott vele, köztük mi is. Újszerű a kerti ház metaforája. Mire utalt ezzel?

A könyvben egy családi ház különböző helyszínei jelképezik azokat az élettereket, amelyekben a hétköznapi életünket éljük. A kerttől a padlásig kilenc térbe hívom be az olvasót. Az itt időzés a keresztyén életre hívás, amelyben igyekszem megmutatni, hogyan jelenhet meg hétköznapjainkban az istenkapcsolat. Hogyan járhatjuk végig lelki utunkat, és miként segíthetünk ebben másoknak? Említésképpen: a konyha-ebédlő fejezet az asztalközösségről és a vendéglátásról szól. A nappali a nyugalom napjának és hétköznapi békességünk megélésének színhelye. Majd ott a fürdőszoba, ahol tükörbe nézhetünk és láthatjuk az önképünket, amelyet átformálhat keresztyén hitünk. Beszélünk a hálószobáról is, arról, mit jelent az intimitás, hogyan kapcsolható össze a spiritualitás azzal, hogy az életünket testben éljük.

Ám ez a könyv még ki sem jött a nyomdából, amikor megkerestem a Református Pedagógiai Intézet igazgatóhelyettesét, Szászi Andreát. Azt javasoltam neki, hogy jó lenne a kamaszokkal is végiggondolni ezeket a témákat. A tervembe bevontuk Szabó Elődné Gyulai Melinda iskolalelkészt, aki a középiskolai korosztály jó ismerője. Így készült el hármunk munkájaként egy beszélgetéssorozat modulfüzet formában. A háromszáz oldalas online tananyag várhatóan tavasszal jelenik meg lelkészek, vallástanárok és hittanoktatók számára. Az óratervek és a tanári magyarázatok jól illeszthetők a református hittankönyv és a kerettanterv különböző fejezeteihez, de a gyülekezeti ifjúsági csoportban akár féléves sorozatként is használhatók. Az elmúlt hónapokban tanórákon és nyári táborok foglalkozásain szereztünk tapasztalatokat, így a gyakorlatban kipróbált tananyag lesz belőle.



Miben lehet népszerű ez a modulfüzet? Új módszert kínál a hitoktatóknak? Hogyan segíti a kamaszok bevonását?

Itt van mindjárt a hittanóra kezdete, a kapcsolatfelvétel a fiatalokkal, amely egyre többször úgynevezett megérkező körrel indul: Hogy vagy? Jelentkezz be! Közös megérkezés az istenkeresés és az imádság erőterébe. A hittanoktatásban mai igény, hogy az életről szóljon, egyre inkább a megtapasztalás, az átélés és a párbeszéd legyen meghatározó. A fiatalokat ez érinti meg az evangélium átadásakor. A hitben való játékban és beszélgetésekben viszont legyen ott a hitgyakorlás is. Korunkban a jóízű beszélgetések, a minőségi kapcsolatok is egyre fontosabbá válnak, ahogyan napjainkat számláljuk. Ha valaki fontos nekem és rám figyel, akkor érzem, hogy szeret, ez pedig a legtöbb! Jézus is beszélgetve tanított… Természetes, hogy szeretnénk átadni a kamaszoknak a bibliai tudást, a hitvallást, az egyháztörténetet. Mindez az érzékenyítés, az érzelmi bevonódás és a hitre ébresztgetés nélkül sikertelen vállalkozás. Következő lépésként a hitre hívás, a hit útján járás, majd a Krisztust követő élet a cél, „teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből” – ahogyan a Szentírás parancsolja. Végül jön a gyakorlat, az alkalmazás, hogy mi váltható át ebből a hétköznapokra. Például szempontokat kapnak a vasárnapi templomlátogatáshoz, mert ha megtartjuk ezt az időt, az idő is megtart minket! Meghívást adunk az imádság terébe, ki lehet alakítani, szokássá válhat az imádkozás ritmusa. A telefont is be lehet állítani, hogy jelezze, eljött az imádság ideje. Fontos ugyanis egy napban rátalálni a ritmusra. Ilyen rendet jelenthet a családi közös étkezés. Éljük meg az asztalközösséget! Csodálkozzanak rá a fiatalok, hogy ebben a szeretetvendégségben minden érzékszervünk benne van! Összetartozik Isten hívása (imádság), a „mit eszünk” ismerete és a másik emberrel való kapcsolat kultúrája. Áldás, ha használatban van az étkezőasztal. Amíg együtt vagyunk, beszélgetünk a gyermekeinkkel, ők megtanulják szüleik vagy más felnőttek gondolkodását, világlátását. Viszont a lelki szokások kialakításához idő kell, akár három vagy négy hónap is. Tegyük ki magunkat az Isten kegyelmének! Szánjunk erre dedikált időt!

Siba Balázs református lelkipásztor, egyetemi tanár, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán a Valláspedagógiai és Pasztorálpszichológiai Tanszék vezetője. 2003-ban szentelték lelkésszé, 2009-től a hittudományok doktora. Főbb kutatási területei a narratív identitás, a pasztorálteológia, pedagógiai modellek és a mindennapok spiritualitása. 2020-ban a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesült, majd a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán az Év Oktatója díjat is elnyerte. Református lelkész feleségével és három fiával Törökbálinton él.



Manapság különösen nagy teher egy vallástanár számára, ha nincs református családi háttér, és a kamasz életében ő a keresztyén hit egyedüli képviselője. Meghatározó életpélda lehet, számottevő súllyal és felelősséggel. Elmondta, hogy önnek sem volt vallásos családi háttere. Hogyan jutott mégis hitre?

Hetedik osztályos voltam – éppen a rendszerváltás utáni időkben –, amikor egy napon az iskolai ebédlőben sorban állva azt hallottam az osztálytársaimtól, hogy ebéd után ők hittanra mennek. Én akkor még soha nem voltam templomban, nem is tudtam, mi a hittan. Megkérdeztem, nem mehetnék-e velük. Igent mondtak, és a gyülekezetben szeretettel fogadtak. Ez történetesen református gyülekezet és hittan volt. Így kezdődött az én kapcsolatom a református közösséggel. Egy évvel később a nem vallásos osztályfőnököm azt ajánlotta, hogy egyházi gimnáziumban tanuljak tovább, mert azok erős iskolák. Az ottani oktatás majd továbbsegít engem a geológia felé, hiszen kiskorom óta geológus szerettem volna lenni. Ezért a Kecskeméti Református Gimnáziumba felvételiztem, ahol aztán döntő fordulat állt be az életemben. A gimnázium kezdete előtt ugyanis evangelizációs hetet tartottak a diákok számára. Az utolsó éjszaka arra ébredtünk, hogy társaink a földszinten sírnak. Kiderült, hogy örömükben, mert megtértek! Még akkor megkérdeztük a vezetőinket, mi a megtérés, mert ha ez ilyen nagy öröm, akkor mi is szeretnénk. Megtudtuk, mit jelent elfogadni Krisztust az életünkben. Én akkor már úgy imádkoztam, hogy elhittem: Isten létezik! Az elmúlt harminckét évben sokféle utat járt be a hitem, voltak magasságok és mélységek, de azóta ez a kérdés elrendeződött. Még amikor sötétségben jártam is, mindig igazolódott az életemben, hogy Isten valóban létezik és munkálkodik. Ezután számomra nagyon fontos kérdéssé vált, hogyan építhetnénk hidat a hívők és nem hívők világa között. Alapvetően nagy kérdés ez a hídverés! Hogyan lehetne bizonyságot tenni, ráébreszteni embereket, hogy az Isten kegyelmének részesei lehetünk? Hogyan lehetne érzékenyíteni, elhívni a mai fiatal generációt arra, amit én fiatalként és az eddigi életemben megtapasztaltam?



Visszatérve a kamaszkorára: amikor elkezdett hittanra járni és elindult az istenkeresésben, ön is magányosnak érezte magát?

Egyáltalán nem. Amikor megtértem, az osztályfőnökünk ajánlotta, hogy járjunk közösségbe. Másnap már mentem is a gyülekezetbe, és kiálltam eléjük bizonyságot tenni Istenről, arról, hogy elfogadtam őt. Aztán nagyon lelkesen bizonyságot tettem otthon, a vonaton és mindenkinek, akivel csak találkoztam. Csatlakoztam egy ifjúsági csoporthoz. Nekem ez az ifjúsági közösség volt a kapcsolódásom a hit világához. Másoknak a családban voltak erre minták és példák. Szükség van a közösségre, mert hiába az elindulás – ahogyan Jézus is mondja a magvető példázatában –, a mag még kicsírázhat, de nem biztos, hogy gyökeret ver az ember életében, amikor egyedül marad.

Egyébként a gimnázium után hat évvel, teológiai diplomamunkámban éppen a megtérésélményt vizsgáltam lélektani szempontok alapján. Visszamentem tizenkét volt osztálytársamhoz, akiknek szintén volt megtérésélménye azon a bizonyos iskolakezdő evangelizációs héten. Megfigyeltem, hogy amikor valaki elfogadja Krisztust, az nagyon erős, intenzív élmény, és ez jó kezdet! Azonban általában azok maradtak meg a hit útján, akiknek volt keresztyén közösségük az iskolán kívül, az iskola mellett.

Badics Katalin cikke a reformatus.hu oldalon jelent meg 2023. január 6-án.

Fotó: Sebestyén László