Az Igehirdetők kézikönyve szakirodalomként is amellett tesz hitet, hogy az emberi élet minden maradandó gyönyörűsége csakis az Isten igéjében való gyönyörködés által fedezhető fel. Az alábbiakban Barna Bálint a parokia.hu oldalon megjelent cikkét olvashatják.



A Kálvin Kiadónál most megjelent Igehirdetők kézikönyve igazi lelki és szellemi kincsesláda mindazok számára, akik érdeklődnek az igehirdetés és prédikálás tudománya, a homiletika iránt – legyenek akár lelkipásztorok, akár laikus hívők. A mű valódi értéke egyrészt abban rejlik, hogy igen komoly szerzői gárdát vonultat fel, ezáltal lehetővé téve a téma sokszínűségének bemutatását, másrészt abban, hogy hozzá nem értők számára is világos, érthető és élvezetes módon beszél olyan területről, amely sok hívő számára egyszerre ismerős és ismeretlen. Ismerős, hiszen Isten igéje mindannyiunkhoz szól és mindannyiunkat elhív; ugyanakkor ismeretlen is, mert kevesen mozognak olyan magabiztossággal a homiletika egy-egy részterületén, mint e kötet neves szerzői.

Miért ajánlunk szakkönyvet laikusoknak is? – adódik a kérdés. A válasz egyrészt egyetemes papságunkból fakadhat, hiszen mindannyiunknak hirdetnie kell valamilyen formában az evangéliumot, még ha nem prédikáció formájában is, hanem hétköznapibb módokon. Ha értjük is, amiben hiszünk, magunk is könnyebben igazodunk el a Biblia értelmezésében. Másrészt ez a kézikönyv segíthet megérteni lelkészeink prédikációinak valódi mélységeit, és megismerhetjük belőle azokat a kihívásokat és feladatokat is, amelyekkel szembesülniük kell. Harmadrészt azért lehet bátran ajánlani, mert valóban érdekes kérdéseket feszeget, amelyek ilyen vagy olyan formában mindenkivel szembejönnek élete során. Nem száraz elmélet mindez, sokkal inkább keresztyénségünk élő és éltető útkeresése.

A könyv három nagyobb fejezetből és egy kisebb textus-gyűjteményből áll. Az Általános homiletika című fejezet bevezetés a prédikációk világába: nem elégszik meg a meghatározásokkal és elméleti alapvetésekkel, hanem végigvezeti olvasóját az alapoktól a mindennapok gyakorlati megközelítéséig, az elvonttól a konkrétig. Szó esik például a prédikátorról, a hallgatóról, de az irodalom, művészet és humor szerepéről is. A Materiális homiletika cím laikusok számára talán elsőre kissé ijesztően hangozhat, de ha belenézünk ebbe a fejezetbe, rádöbbenhetünk, hogy az Ó- és az Újszövetség prédikációtanáról van szó – a teológusok és lelkipásztorok alapos és szakszerű összefoglalást kaphatnak belőle a Szentírás magyarázatáról a Teremtés könyvétől kezdve a Jelenések könyvéig.

Számomra talán a legizgalmasabb témákat a harmadik fejezet nyújtotta, amely az Ünnepek, kázusok, alkalmak címet viseli. Itt nemcsak az adventről, karácsonyról, nagyhétről, húsvétról, pünkösdről és a többi ünnepkörről esik szó, nemcsak sákramentumokról, házasságról, temetésről, konfirmációról, hanem olyan speciális alkalmakról is, mint például az egyetemisták, iskolások, szenvedélybetegek, katonák, kórházi betegek, hajléktalanok, idősek otthonában lakók között hirdetett igéről. Hogyan hangozhat el az Ige egyszerre személyre szólóan és egyetemesen ilyen különleges helyzetekben? Fontos kérdés ez, amely egyúttal arra is felhívhatja a figyelmünket, hogy a parókiális szolgálatok mellett az intézményi lelkészség kérdéskörével is egyre többet kellene foglalkoznunk.

Szintén a harmadik fejezetben kap teret a Mai kihívások című alfejezet. Ez egyrészről megvizsálja azokat az újszerű közegeket, mint amilyen a média és az internet világa, amelyben prédikátorként is helyt kell tudni állni, olykor akár multimédiás eszközök használatával, másrészt segít eligazodni gyorsan változó világunkban: az életmódokat és életformákat érintő jelenségektől kezdve a társadalmi etikáig terjedően. Nem mindegy ugyanis, hogy a prédikációnak hogyan érdemes a kortárs jelenségekre reflektálnia. Hiszen akkor tudjuk mások szemében is hitelesen képviselni mindazt, ami örökkévaló, ha teológiai felkészültségünk mellett eligazodunk a mai korban is. E tanulmányok szerzői nem állítják, hogy ismerik minderre a helyes válaszokat, de szembe mernek nézni e kihívásokkal.


A kötetet Fekete Károly tiszántúli és Steinbach József dunántúli püspök, valamint Literáty Zoltán lelkész, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának docense szerkesztették. A szerzők abc-sorrendben: Balla Péter, Balog Margit, Bekő István Márton, Bella Violetta, Bogárdi Szabó István, Bölcsföldi András, Czanik Péter, Cseri Kálmán (†), Erdős Eszter, Fazakas Sándor, Fekete Ágnes, Fekete Károly, Fodor Ferenc, Gaál Sándor, Gál Judit, Görözdi Zsolt, Harmathy András, Hős Csaba, Kádár Ferenc, Kádár Péter, Karasszon István, Kaszó Gyula, Kiss Jenő, Kókai-Nagy Viktor, Kozma Zsolt, Kustár Zoltán, Literáty Zoltán, Lovas András, Marjovszky Tibor, Márkus Gábor, Nagy István (†), Németh Dávid, Pásztor Gyula, Pecsuk Ottó, Püski Lajos, Sajtos Szilárd, Steinbach József, Szarka Miklós, Szathmáry Sándor, Szűcs Ferenc (†), Visky András, Visky Péter, Vladár Gábor, Zsengellér József.

A könyv nem előzmény nélküli: 1980-ban jelent meg hasonló mű „Hirdesd az Igét" – Igehirdetők Kézikönyve címmel, még a szerkezete is hasonló volt, ám egyrészt ma már igen nehéz hozzájutni egy-egy példányához, másrészt azóta továbbfejlődött a homiletika tudománya, harmadrészt a világ is megváltozott negyven év alatt. Csak a cél maradt azonos, és ez teszi mindenkoron aktuálissá a hasonló művek megjelenését, igazolva, hogy a homiletika jóval több a retorika egyik válfajánál. Ahogyan a mostani kézikönyv szerkesztői az előszóban fogalmaztak: a cél nem más, mint „kifejezni azt, hogy Isten igéjében gyönyörködünk, és az emberi élet minden maradandó gyönyörűsége csakis az Isten igéjében való gyönyörködés által fedezhető fel”.

Barna Bálint cikke 2