Május 8-án gyülekezetpedagógiai szakmai konferencia keretében mutatták be a Kiadónk gondozásában megjelent Együtt a hit útján című kézikönyvet.

Fabiny Tamás, Németh Dávid, Szabó Lajos és Dani Eszter könyvbemutató nyitó előadásaikban több szemszögből világították meg a kiadvány jelentőségét. Délután a konferencia résztvevői számos szekcióban, műhelymunka keretében dolgozták fel a kézikönyv fejezeteit.Az érdeklődők először vehetik kezükbe a kiadványt.

A közel 30 református és evangélikus közreműködő által készített kötetet Siba Balázs, Szabóné László Lilla és Pángyánszky Ágnes szerkesztette egésszé, akik vallják: „Könyvünk a gyülekezetben folyó olyan pedagógiai tevékenységek elméleti és gyakorlati kérdéseit taglalja, amelyek Jézus missziói parancsa alapján mindegyik korosztály megszólítását célul tűzik ki. Tudatosan szeretnénk szakítani az egyházainkban fennálló, tudattalanul is működő gyakorlattal, hogy a katekézist, s így a gyülekezetpedagógiai munkát csak a gyermekekre, legfeljebb a fiatal korosztályra értjük. Élethosszig tartó tanítványságra (tanulásra és tanításra) kaptunk elhívást Krisztusban, melynek színtere az egész élet. Az egyház ennek egy részéhez, a gyülekezetben történő tanuláshoz teremthet közösségeket és adhat segítséget.”

A Ráday Kollégium Dísztermének előterében kedvezményes könyvárusítást tartottunk.

A konferenciáról mind a református, mind az evangélikus média részletes beszámolót készített.