Hirdetés
MagyarEnglish
„A Biblia mindenkié!” – Pünkösdi ökumenikus bibliaolvasás Budapesten

alt2017-ben immáron 8. alkalommal kerül sor az ökumenikus bibliaolvasásra Budapesten. A rendezvény alapgondolata: a pünkösd csodájára emlékezve valóságosan kivinni a Szentírás szavait az utcán járó emberek közé.

A Bibliát ezúttal is középiskolások, egyetemisták, támogatóink és érdeklődők olvassák majd fel, a pünkösdi események leírásához híven, akár több nyelven is. A téma: "Isten szól hozzád!"

Pünkösd a Szentlélek kitöltésének az ünnepe a keresztyén egyházakban. Ennek az eseménynek köszönhető az egyház léte, a hit maga. Mégis úgy tűnik, ez az ünnep nem kapja meg az őt megillető figyelmet. Rendezvényünkkel szeretnénk tudatosítani az emberekben, hogy a Lélek ma is képes megszólítani, akit csak akar, és amikor csak akarja – akár az utcán séta közben, vagy éppen egy kávézóban ücsörögve. Ehhez nem kell más, csupán olvasni vagy éppen felolvasni Isten igéjét. A Biblia korában e két tevékenység egyet jelentett. Éppen ezért szeretettel várunk mindenkit (fel)olvasni és hallgatni, beszélgetni és örülni Pünkösd ajándékának.

Szeretettel várunk mindenkit, akinek fontos, hogy a Bibliát minél többen olvassák.

A rendezvényt a Magyar Bibliatársulat Alapítvány, a Református Közéleti és Kulturális Központ és a Kálvin Kiadó közösen szervezik.

A bibliaolvasást 17.30-tól orgonakoncert és 18.00 órától ökumenikus istentisztelet zárja. (A Kálvin téri zenés istentiszteletekről bővebb információ itt olvasható.)

Címkék:
 

Hozzászólás

Név:
Hozzászólás:

Kosár

A bevásárlókosara jelenleg üres.

Szűrés szerzőre



Bejelentkezés






Fizessen bankkártyával

Internetes vásárlását bankkártyával is fizetheti!

A bankkártyás fizetésről, és a webáruház használatáról bővebb információt a "Használati feltételek" menüpontban talál.

Kiemelt ajánlatunk

Bolti ár:  3 800 Ft
Internetes ár:
3 230 Ft
Megtakarítás: 15%



Akciós ajánlat

Bolti ár:  690 Ft
Internetes ár:
414 Ft
Megtakarítás: 40%

Hírlevél feliratkozás

Kosár ajánlása

A kosár üres

Eseménynaptár

Június 2017
H K Sze Cs P Szo V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

Partnereink

Hirdetés